2015. szeptember 29., kedd

Hosszúheténybe el kell menni !



Szeptember 19-én, amikor Hosszúhetényben megrendezték az üveges hétvégét, nem tudtam elmenni, bár, hogy őszinte legyek, ezt nem sajnálom, mert sosem szerettem azokat a rendezvényeket, ahol sok nép sürög-forog. Idegesítenek….

Most vasárnap délután aztán kaptam magam, autóba pattantam és „kiugrottam”  Hosszúheténybe, hiszen olyan közel van és ráadásul tudtam, vannak nekem itt „elmaradásaim”, a megnéznivalók tekintetében. Azt ugyan nem tudtam, hogy így fog lezajlani ill. sikerülni a délutánom, de előre el kell mondjam, régen volt ilyen pompás élmény-sorozatban részem.

Ott kezdtem – még itthon - hogy megpróbáltam kideríteni, vasárnap délután nyitva vannak-e a kiállítások ? Az első telefonommal a régi borbélyműhelyt céloztam meg, és azonnal telitalálat volt. Egy aranyos nénivel beszéltem, aki mondta, jöjjek csak nyugodtan, kinyitja a boltot, sőt, miután elmondtam, hogy a másik két látnivalót (tájház+üvegkiállítás)  is szeretném megnézni,  ez ügyben is „azonnal” intézkedett. Akkor még nem tudtam, miképp, de azt mondta, menjek nyugodtan, mindent látni fogok.

És mentem. És alig tudtam elszakadni tőle – mert a tündéri Szántó Jánosné Teri néni elejétől végéig elmesélte annak a cseppnyi borbélyműhelynek a történetét. Megmutatott mindent, nagy élvezettel fedeztem fel olyasmiket, amit még gyerekkoromból a régi fodrászatokból én is ismertem, ugyan nem azért, mert pl. az én  hajamat dauerolták azokkal a kínzóeszköznek tűnő izékkel, de bizony láttam azt a nagymamám, meg az anyu fején… Fényképeztem persze mindent, felfedeztem a régi cégért is. Itthon aztán rákerestem, hogy vajon miért lehetett efféle cégérük a borbélyoknak. Csak vázlatosan, ezeket találtam, de be kell valljam, totális újdonság volt ez a téma számomra:

Az ősi cégért, a szappanhabverő réztányért, ami kint függött minden borbélyműhely előtt, már Petőfi is megénekelte:
„…Megölte valaki magát,
Az hozta ezt a rút időt.
Fuj a szél, táncol a tányér
A borbélyműhelyek előtt.
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.”
(Petőfi Sándor : Téli világ)

És két idézet még:
„A mai ember alig akart hinni a szemének, mert az egyik cégtáblán ez volt olvasható: „
Schwartz Miksa fog- és foggyökér húzó borbély és fodrászmester" A borbély rendelője a borbélyműhely (tonstrina, officium) volt, s az utcai fronton lógott az ősi cégér: a réztányér, a medence vagy borbélytányér.”
„A chirurgusok  szakmai  fejlődésének  és  műveltségüknek    hátráltatója  az lehetett, hogy anyagi okok miatt ragaszkodtak
a  borbély  mesterség  űzéséhez. A  XIX.  század  közepe táján még a „városi sebész” állást csak olyan  chirurgus nyerhette el, akinek borbélyműhelye volt. Képzési rendszerük sokkal inkább hasonlított a korabeli iparoslegények képzéséhez,  mint  valamilyen  tudományos  oktatáshoz.  A  chirurgusoknak  joguk  volt –hajvágáson  kívül – a  sebészet  gyakorlására,  törvényszéki  funkciók  ellátására,  járványok idején zárlatok elrendelésére és az egyetemeken ők végezték a boncolásokat.”



 
A berendezés egy része és Teri néni a régi szerszámokkal
A haj-szépészet mindennapi kellékei - régen

Ez kellett a duerhoz

 
Érdemes az árak miatt kinagyítani a képet !
A mindenféle régiség nézegetése és ősi dolgokról való sztorizgatások közepette véletlenül kiderült a nevem, s erről aztán egy másodpercen belül az is, hogy rokonaimat ismeri Teri néni – szóval teljességgel nem is voltunk egymás számára idegenek, még ha személyesen nem is találkoztunk eddig. Pompás időt töltöttem vele, aztán előkapta a kis mobilját a retikülből és felhívta az én utam további kísérőjét.

Megint csak szerencsém volt, mert idegenvezetőm a Nemes János Művelődési Központ intézményvezetője: Papp János volt, akinek neve a neten szinte együtt jelenik meg Hosszúhetény nevével. Jogosan. Csak este, itthon gondolkodtam el azon, hogy milyen ajándékot kaptam tőle: végülis egy nénike (=én) Pécsről kiugrik Heténybe, és elsóhajtja, hogy megnézné a látnivalókat. És tessék, varázsütésre feltárulnak az ajtók, kap mesét, történetet, kellemes beszélgetőtársat, faluját jól ismerő idegenvezetőt. Hát ez szerintem a csoda kategóriája.
Megnéztem a tájházat és az üvegkiállítást. A tájház különösen tetszett, gazdag és nagyon szépen rendben-karban tartott minden, látszik, hogy akik ezt létrehozták, valami jót, szépet szerettek volna bemutatni a múltjukból. Sikerült. Itt és most tudtam csak meg, hogy hajdanában Hetényben strand is volt, a tájház kertje-végéből látszanak a hajdan is ott állt hatalmas szomorúfűzek…
 



 


 












 
A bal sarokban egy régi kép és ami ma megvan belőle

Az üvegkiállításon modern alkotásokat láttam – de az is érdekes volt. Még ajándék könyvet is kaptam, amit  át fogok tanulmányozni, mert érdekes lehet  Pesti János könyve „Hosszúhetény nyelvi kincseiről”.









Gondoltad volna, hogy egy ilyen alkotást aprócska üveglapokból illesztenek össze ???!!!
A bizonyára ugyancsak megnézésre érdemes templomot ezúttal kihagytam, mert a borús délután egyre inkább szürkült és én nagyon meg akartam nézni a vadonatúj, mostanában átadott Kövestető-i kilátótornyot. És ez is sikerült!!!
(Amikor az első métereket megtettem a harmatos, esőillatú avarban, és szétnéztem a még viszonylag zöld erdőben, a szemem azonnal valahol a Lili kutyát kereste, még magamban szólítottam is – de csak valami lágy szellő rebbent meg körülöttem. Tán az ő lelke engedelmeskedett a hívásomnak…)
A kilátó viszont gyönyörű – bár ide el kell jönnöm még egyszer, mert a párás idő miatt a kilátás nem volt olyan, mint amilyen majd ragyogó tiszta időben lesz.




Indulás felfelé....
A kör-terasz, csodás panorámával (jó időben)
A Hármashegy 2 púpja
A Hármashegy harmadik púpja és a Zengő
Kilátás DNy felé, előtérben a hajdani fonlit-bánya
Kilátás DK felé
Lenézve a magasból...
Indulás lefelé....
Leértem - de nem úgy mint a bogár az első képen  :-)

Nos, ennyi fért bele egy hosszúhetényi délutánba – s talán mást is lelkesít annyira ez az ismertető, hogy meglátogatja ezt a kedves, szép helyet.

                                                          ***************          

Akinek pedig van még ideje, álljon itt egy kisebb „tanulmányom” a település történetéről:

Jó pár évvel ezelőtt, ha a hatos útról kicsivel Pécs előtt, egy szép májusi reggelen lekanyarodtunk a Komló felé vezető útra, hófehér virágruhába bújt cseresznyefasort láthattunk az út mindkét oldalán, szinte egészen Hosszúhetény faluig. Ezeket az elöregedett fákat kivágták már, de most új, fiatal cseresznyesor szegélyezi az utat. Nagyon remélem, megélek még egy olyan tavaszt, amikor ismét „hófehér gyöngysor lesz ez az út a hegyek nyakán”….
Az út balról a Hármas-hegy jobbról a Zengő buja zöld erdei közé kanyarog, körülölelve a kis települést. Ami azért nem is olyan kicsike, hiszen közel 3200 lakos él itt, és nem is egy falu, hiszen már régen magába olvasztotta Ormándot (a 18. században), Püspökszentlászlót (1942-ben) és Kisújbányát is.

Nevének keletkezéséről megoszlanak a vélemények: van aki a "Hét" számnévből, más a Heteny törzsnévből, vagy a hasonló személynévből eredezteti. A "Hosszú" előtag egyértelmű, a falu tényleg hosszú, valószínűleg régóta.

A neolitikum félvad emberei, a bronz és vaskori ősök is éltek - ha csak ideig-óráig is itt, vagy legalábbis jártak erre, elhagyva egy-egy, évezredek múltán felszínre került szerszámukat. A rómaiak Csokoládé puszta környékén és a Somkerék dűlőben villákat (mármint épületeket) és néhány sírt hagytak ránk, bizonyítandó, hogy Hosszúhetény már akkor is letelepülésre érdemes hely volt.
Az 1015-ben alakult pécsváradi Bencés apátság Hosszúhetényt is megkapta Szent István királytól - amint azt az alapítólevelében olvasni lehet.
A török időkben se pusztul ki teljesen a falu, bár lakosai jórészt az erdőkbe menekülnek. A környékbeli kicsi települések (Perény, Nádas, Becő, Kovásséde) már nem tudnak újraéledni, de ahogy a vész elvonul, Hosszúhetényben lendületes fejlődés kezdődik.

A falu lakosai sokáig szinte csak kizárólag földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoztak. A településen keresztülfolyó, főképp a Darágó forrás vizével táplált patak lehetővé tette, hogy vízimalmok is üzemeljenek. Mivel a forrás hozama nem volt állandó, a vízhiány miatt a molnárok többnyire nem tudtak egész évben dolgozni. Ma látható még néhány e malmok közül (Reisch-, Blum-, Kajdy- malom), érdemes meglátogatni legalább egyiket.
Az 1783-ban elkészült a falu római katolikus temploma, ahol Gebauer Ernő festményeit láthatjuk.
A faluban régen voltak üveghuták is: Kisújbányán, Pusztabányán - ez utóbbit helyreállították, s néha még ma is használják.
Mindenképp megtekintésre ajánlom az alábbi kiállításokat, melyekről fentebb is írtam, ill. a templomot:

A 19. század elején, amikor a közeli Komlón megnyíltak az első szénbányák, ez a falu fejlődésére is hatással volt. Igaz, hogy sokan mentek földjüket elhagyva a bányába dolgozni, de megnőtt a lakos-szám, új utcák, házak épültek. Ez időben épült a nevezetes, ma Hegyaljá-nak nevezett utca is. Ezt valamikor "Kiskényeské"-nek, meg "Kezitcsókolom" utcának hívták. (Az 1930-ban ide települt bányászcsaládok használták először ezt a köszönésmódot, a kiskényeske név meg arra utalt, hogy a kicsi, keskeny utcán kocsival nem, sőt gyalog is csak kényesen/óvatosan lehetett járni.)

A 70-es években furcsa vándorlás kezdődött, a jobban ellátott, könnyebben megközelíthető faluba kezdtek beköltözni a külterület (Püspökszentlászló, Kisújbánya) lakói. Aztán néhány év múltával másfajta népvándorlás indult. A városiak (pécsiek, komlóiak) vették meg az elhagyatott, világvégi házakat, s használják a mai napig nyaralásra. Amin nem is lehet csodálkozni, mindkét hely mélyen el van dugva az erdőkben, se bűz, se zaj nem ér el odáig, mára viszont villany, víz van, s ennyi komfort elég annak, aki szeretne kiszabadulni a nagyvárosok rengetegéből.
Ha valaki idáig eljött, akkor már érdemes felmenni Püspökszentlászlóra is: http://www.puspokszentlaszloiarboretum.hu/index.php?menu=2&lang=1
És mindenképp érdemes felmászni a kövestetői kilátóba is http://www.turistamagazin.hu/uj-kilato-csodas-panorama-kovesteto-mellett.html

Végezetül  leírom még  azt a receptet, amit valamikor réges régen,  Szabó Károlyné vendéglőstől kaptam.  

Hosszúhetényi sertésborda

Hozzávalók:
6 szelet (kicsontozott) sertésborda
10 dkg szalonna
10 dkg reszelt sajt
1 fej vöröshagyma
Ízlés szerint só
(Panírozáshoz: liszt, tojás, zsemlemorzsa.)

Hat szép szeletnyi sertésbordát kicsontozunk, valamennyire kiklopfoljuk, besózzuk.
10 dkg szalonnát apró kockára vágunk, kiolvasztjuk, majd a zsírból kiszedjük. Ebben a zsírban egy fej apró kockákra vágott hagymát megpirítunk. Ha kissé kihűlt, 10 dkg reszelt sajtot keverünk hozzá, majd visszatesszük a sült szalonnakockákat. Ezzel a masszával töltjük meg a hússzeleteket, összetűzzük, a szokott módon panírozzuk, végül kisütjük.
Habkönnyű krumplipürét, savanyúságot és valami jóféle bort kínálunk mellé.

14 megjegyzés:

  1. Nem kritika,- lehet oka van,- látva a Tájház képet és ott Botz Árpád nevét,- nem említed Botz Gyula szobrászt és alkotásait.(Lehet,régebben írtál a malmokról,vagy a szobrokról is,- most nem kerestem utána.) Annak sem, hogy hányadik alkalommal rendezték meg az Üveges Hétvégét... én pl. eléggé régen épp' a tv-ben láttam róla egy műsort. (Viszont azt látom, hogy a You Tube-on van 2015-ös video az üvegfújásról,- meg is lepett, a nézőközönség között a kisgyerekek száma és kora.) A borbélyról nem tudtam,- viszont a Hosszúhetény honlapon van egy jó kis leírás róla, a nevezetességek szó alatt. ( mellesleg a Tájház 2014-ben az Év Tájháza lett - olvastam valahol.) A strandról pedig csak annyit, hogy eléggé hasonlít(ott) pl. a régi pécsváradi,vagy a Máré-vár közelében (?) volt strandra ( talán Magyaregregy ? ) - de ez egy más történet. (ahogy pl. a komlói,vagy sikondai kis strandoknak sincs ma már nyomuk sem.) Más : lehet,szerencsésebb lett volna 09/19-én menned,- mert akkor még az időjárás jobb volt,mint pl. 27-én, igaz, írtad, a "tömeget" nem kedveled. (Arról meg nincs adatom,- (bár a videokon nem látszik,hogy sokan lettek volna.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, igen, biztos lehetett volna írni még Bocz Gyula szobrairól, de mivel áprilisban egy külön posztot szenteltem neki, feleslegesnek éreztem erre újra kitérni.
      http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2015/04/bocz-gyulara-emlekezve.html
      Az üvegfúvás azért érdekelne, (Bár láttam én már tv-ben nem is egyszer) - ezért nem tartom kizártnak, hogy a következőre, jövőre esetleg elmegyek.

      Törlés
  2. Nem voltak sokan az üveges hétvégén, mindössze 50 ember, ez eléggé eloszlott a programokon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez meglep. Azt hittem, ennek nagyobb híre, közönsége lesz... Talán majd jövőre...?

      Törlés
  3. Szép hogy így megőrzik ami a múltból megmaradt.
    No persze ehhez kellenek a Teri nénik és a lelkes gyűjtők és gyűjtemény gondozók is.
    Megérte kirándulnod ismét !
    Szép helyeken jártál, és általad egy kicsit részesévé válhattam a látványnak én is. Köszönöm !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem a borbély-múzeum lepett meg, ilyent még nem láttam. Tájházak vannak más falvakban is, igaz, de ez nagyon szép, rendben- és karbantartott gyűjtemény. Azon gondolkodtam, hogy lassan a manapság használatos dolgok egy részét is félre kéne tenni, mert 50 év múlva ezek is muzeális darabok lesznek.

      Törlés
  4. Lehet, hogy az elfogultság mondatja velem, az üvegek gyönyörűek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én csak tátottam a számat, amikor hallottam a technikát, amivel némelyik készült. Még sosem hallottam erről. És igen, valóban voltak szép, nekem is tetsző alkotások a kiállítottak között.

      Törlés
  5. Van odahaza is szívbéli hagyományőrzés... de szép. Különösen a tájház tetszik, a tiszta szoba. Az üvegkiállítást is megnézném, azt is érdekesnek találom, a kreatív üveg dolgok is marasztalnak.
    A régi "hajmizériákból" is emlékszem pár dologra. Nagyanyám és anyám is daueroltattak.
    A kilátó is csodás, maga a kilátó és a látvány, mégha nem is volt ezennel tiszta idő. Tudom visszatérsz és hozol szép távolba tűnő képeket is! :-)
    És, hogy még egy receptet is hoztál a végére...! Igazán bőséges bejegyzést olvashattam megint. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen megmutatom nektek Hosszúhetényt (is) ha erre járnátok. A kilátóba biztos visszamegyek, a környezet is szép és jó időben nyilván a kilátás is.És ha lesz bátorságom, lemegyek a fonolit-bányába is, ahol ezer éve nem jártam, de akkor hoztam haza "csengő" követ, ami egyébként szép zöld színű.

      Törlés
    2. Aranyos vagy ( :-) ) jó lenne arrafelé is szétnézni, biztos, hogy sok érdekeset mutatnál nekünk! Pl. mint a csengő zöld kő... egy Kavicsnak kell ennél több...? :-)

      Törlés
    3. Nem viccből írtam ám a csengő követ.
      Itt olvashatsz róla:
      https://hu.wikipedia.org/wiki/Kelet-Mecsek_T%C3%A1jv%C3%A9delmi_K%C3%B6rzet
      „A kelet-mecseki részeken a kréta időszaki vulkánosság hatására magmás kőzetek is keletkeztek. Ezen vulkáni kőzetek képviselője a sajátos, csengő hangú fonolit és a vele együtt előforduló trachidolerit.”
      Sajnos nincs tudomásom róla, hogy valaki ezt a tulajdonságát használta volna....

      Törlés
  6. Amikor én még Hosszúhetényben jártam, ezek a kiállítások még nem voltak meg. Remélem a jövő évben eljutok én is. Amennyiben lehetséges, még a fonolit-bányába is elkísérlek, együtt talán nem félünk. A borbély műhely érdekes, bár engem nem is oly régen ugyanilyen fodrász székben nyírtak, és a pult is ilyen volt. Gyerekkoromban a Pista bácsi szokott megnyírni, aki vándorfodrász volt a kis bőröndjével. Hetente egyszer érkezett a kis falunkba. Munka neki mindig akadt, hisz a faluban egyetlen állandó fodrászüzlet sem volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyere, s elmegyünk a bányába !
      Nekem nagy élmény volt a borbély műhely, tekintve, hogy borbélyhoz nem jártam, fogat sem ott húzattam, ill. sosem dauerolták a hajamat, bár a műveletet azért láttam/ismertem.
      De az élményt igen nagy mértékben fokozta Teri néni előadása. Nem tudom, van-e róla videó valahol, de érdemes lenne megörökíteni a jövő számára.
      Bár...
      Hát nem tudom, a mai fiatalokat fogja-e ilyesmi érdekelni valaha is....

      Törlés