2015. szeptember 21., hétfő

Lányos fiúk, fiús lányok



Ez az egész alábbi szöveg  – csak az utolsó mondat egy részlete miatt került most ide. Valakivel arról beszélgettem, hogy a környezetemben azt tapasztalom: a nők „férfiasodnak” és a férfiak meg egyre „nőiesebbek” lesznek….
Esküszöm, nem tudok rá válaszolni, jól van-e ez így ? A madarak nemi változásai annyira nem izgatnak, de ugyanez az embernél nekem valahogy nem nagyon tetszik….És nem tudom, minek a hatása ez a változás, mert egyelőre földigilisztát még nem eszünk…. (Ámbár persze, ki tudja ?)                                                    




Olvasom egy http://greenfo.hu hírben: hogy
A környezetszennyezés hatására bonyolultabb melódiákat dalolnak a hím seregélyek - derítették ki brit kutatók.

A brit Cardiff Egyetem kutatóit azok a seregélyegyedek érdekelték, amelyek előszeretettel a szennyvíztelepek környékén szerezték be napi földigiliszta-adagjukat. A táplálékkal együtt a seregélyek szervezetébe olyan szennyezőanyagok is bekerültek, amelyek az ösztrogén nevű hormonhoz hasonlatos hatással bírtak.
Miután a cardiffi kutatók kiderítették, hogy milyen vegyületek jutnak a táplálékkal a madarak szervezetébe, a kísérleti egyedeket két csoportra osztották. Az első csoportba sorolt seregélyek szennyezett földigilisztát kaptak, míg a kontrollcsoport egyedei étrendjében vegyszermentes férgek szerepeltek. Mint a kutatás során kiderült, a szennyezőanyagok hatására megnagyobbodott a hím seregélyek agyának azon területe, amely a dallamok bonyolultságát ellenőrzi. Végső soron a fiúseregélyek sokkal gyakrabban fakadtak dalra, s melódiáik is lényegesen összetettebbé váltak.

 „Ez az első bizonyíték arra, hogy a környezetszennyezés nemcsak befolyásolja, hanem erősíti a hím madarak olyan képességét, mint az ének” - hangsúlyozta Katherine Buchanan etológus. A szennyezőanyagok azonban gyengítették a madarak immunrendszerét. A kutatók aggodalma szerint a nősténymadarak a jövőben a szebben trillázó, ám gyengébb fizikumú hímeket részesítik majd előnyben. „Eredményeink arra engednek következtetni, hogy a nőstény madarak olyan hímeket választanak, amelyek szennyezett táplálékon élnek. Ez azért káros, mivel a vegyszerek gyengítik az immunrendszert.
Nem tudjuk viszont, hogy mennyire károsítják a szennyezőanyagok a hímek megtermékenyítő-képességét, s azok mennyire lesznek képesek gondoskodni utódaik táplálásáról” - mutatott rá Buchanan.
A kutató aggodalma szerint, ha ezek a félelmek beigazolódnak, a vegyszerek következtében drámaian csökkenhet a seregélyek száma. „Valószínű, hogy más madarakat is hasonló módon érinthet a környezetszennyezés. Ismeretes, hogy a szarkák és a varjak előszeretettel keresnek táplálékot szennyvíztelepek környékén.” A kutató szerint nem ismert, hogy miként hatnak a vegyszerek a nőstényekre. „Azt viszont látjuk, hogy a nőstények „férfiasodnak”, s olyankor is dalra fakadnak, amikor normális esetben némák maradnának” - nyilatkozta Buchanan.

16 megjegyzés:

  1. Nem vagyok ennek a témának sem a szakembere... igaz,épp' a napokban olvastam egy cikket arról, hogy jó-e a koedukáció ?- benne a tapasztalatok, hogy nem ártana a fiúkat kezdetben nem koedukált osztályba járatni és ilyesmik. Hogy a fiúk nőiesednek-e ?- hát... de inkább nem sorolom... hogy a pedagógusok többsége nő, vagy pl. a fodrászok,és stb. (Még a legtöbb kocsmában is nő méri az italt...) - vagy még a halaknak sem tesz jót a sok vízbe kerülő fogamzásgátló... (gondolom az ivóvízben is ?) - bár ez utóbbitól esetleg csak kevesebben leszünk. marad megint a sóhajtozás, gondok, csak a gondok... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy biztos, ha valami elromlik ebben a világban, az nem "magától" romlik el, hanem mi rontjuk el.

      Törlés
  2. Hm, vannak emberek is akik tudatosan eszik a földigilisztát. (Lehet vannak, akik tudattalanul is...?)
    Hm, a szennyezett anyagok és a hormonok ugyanúgy bejuthatnak az ivóvízforrásainkba is... akkor azt mi is fogyasztjuk... és akkor már nem csak a seregélyek férfiasodnak avagy nőiesednek...
    Hm...
    Amint beavatkozunk, mindenbe beleszólunk. Jó lenne, ha tudatosodna és szabályozva lenne.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak ismételni tudnám magam, amit fentebb írtam. Valójában mi vagyunk minden baj okai és kiváltói. De sajnos semmiféle megoldást, pozitív javulási tendenciát nem látok a jövőt illetően. Marad az egyetlen lehetőség "A nagy Bumm"....Aztán kezdődhet minden elölről.

      Törlés
  3. "a nők „férfiasodnak” és a férfiak meg egyre „nőiesebbek” lesznek…."
    Mihez képest? Az évszázadok alatt kialakult képhez képest, aminek a szellemében a kisfiú kezébe autót adunk, a kislányéba babát?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy kedves barátom levélben küldte el a véleményét a témáról.
      Tán nem baj, ha idézek belőle…
      Mert nem az a gond, ha a fiúk babával (is) játszanak, a lányok meg autót vezetnek….

      "Nem csak a madarak éneke változott meg a méreggel átitatott környezet miatt. A férfiak nem csak az embernél nőiesednek, hanem minden állatnál is. A nők pedig egyre terméketlenebbé válnak. Én még azt tanultam, hogy a férfiaknál 1 köbcenti ondóban 150-200 millió a normális és átlagos spermaszám. Most tudod mennyi?! 30-45-millió !!! 45 év alatt a negyedére csökkent. És a folyamat nem állt meg, folytatódik. Akkoriban 2-4 % volt a meddő párkapcsolatok aránya, most 15%. Eltűnünk a földről. De nem csak mi, hanem az állatvilág is. Az óceánokban élő állatok (főleg ugye halak, de puhatestűek és mások is) létszáma 35 év alatt a felére csökkent!! Részben a túlhalászás, de a mérgezett vizek miatt is. A méreganyagok, a vizekbe került, lebomló fogamzásgátlók, még hatékony alkatrészeikkel együtt okozzák ezeket a dolgokat."
      És ezen felül még számtalan olyan anyag tesz tönkre minket, amiről nem is tudunk, hogy elfogyasztjuk, belélegezzük, stb… Mi magunk (=civilizáltként emlegetett emberiség) vagyunk saját halálos ítéletünk kimondói.


      Törlés
    2. Komolyra fordítva a szót, tönkretesszük a környezetünket. Nem régen olvastam, hogy az Egyesült Államokban a leopárdbékánál vettek észre nemváltozást egy ösztrogénszerű vegyületekre bomló rovarirtó szer hatására.
      http://greenfo.hu/hirek/2002/11/05/az-atracin-es-a-hermafrodita-bekak_1036483628
      Megmerem kockáztatni, hogy hasonló okokra lehet visszavezetni a férfi meddőséget, mely egyre komolyabb problémát jelent. :-(

      Törlés
    3. Egyetértek.Tényleg nem tudjuk, mit eszünk, iszunk, nem ismerjük a "jó szándékkal" felírt gyógyszererek mellékhatásait. Akkor nem kell csodálkozni sem különösképp a változásokon....

      Törlés
  4. Lehet,hogy abban a levélben szerepelt az is, hogy tán' nem kellene a férfiaknak oly' szűk nadrágban járni ? ( vagy farmerban ) - vagy valami ilyesmi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár valószínű ebben is van igazság, de erről nem volt szó...

      Törlés
  5. Csak az a baj, hogy még mindig, és még mindig, és még mindig nem történik semmi változás, hiába tudja az ember, hogy saját halálába rohan és odataszít minden más élőlényt is a földön. Mert a kényelmünk fontosabb. Én legszívesebben betiltanám az összes fogamzásgátló tablettát, olyan drasztikus beavatkozás a női szervezetbe, a többiről nem is beszélve. De hát ugye ez is kényelmes és egyszerű megoldás, ha nem is olcsó.

    VálaszTörlés
  6. Sajnos NEM csak a fogamzásgátló a baj - és ha azt vesszük, hogy jobb lenne, ha a Közel-távol-keleten meg Afrikában inkább fogamzásgátlót használnának, mint ész nélkül szaporodnának - hát újra csak azt tudom mondani, nem látom a megoldást, vagy ami megoldás elképzelhető, arra mi nem vagyunk képesek. "Felső" segítség kellene - de egyelőre semmi nyoma. Bár ezen is lehet vitatkozni....Mi, miért történik úgy és akkor, ahogy és amikor....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze, hogy nem csak az a baj, csak most ez volt a téma. Valóban felső segítség kellene. Lesz is, csak nem ezt az általunk elfuserált világot fogja helyre hozni, ebben kár is reménykedni.

      Törlés
    2. Hát mit fog tenni ? vagy úgy gondolod, letöröl mindent és elölről kezdi ?
      Szerintem egyébként ez lenne a jobb megoldás. Új Ádám-Éva kellene, más aggyal.

      Törlés
  7. Most találtam. Nagyon igaz!
    https://www.youtube.com/watch?v=-aaR7yv7pXM

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez annyira jó, hogy egy külön postba be fogom tenni pár napon belül. Ide ugyanis nem biztos, hogy sokan "visszanéznek" - márpedig ezt terjeszteni kellene....
      KÖSZI !!!!!

      Törlés