2015. szeptember 5., szombat

Szeptember 5





Soha nem múló „örömnap” az életemben  szeptember ötödike. Régi olvasóknak unalmas, de ha még élek, jövőre is azt fogom írni szeptember 5-én a blogomba, hogy
IMÁDOM  A JÚLIA ALPOKAT  !
Már (szerencsére) tegnap eszembe jutott, hogy van nekem egy mindennél fontosabb feladatom ezeken a szeptember eleji napokon: nevezetesen felidézni életem legboldogabb napjait. Felidézni és általa megerősíteni magamat: igenis képes voltam valami nagyszerű és számomra fontos dologra, egy majdnem lehetetlen cél elérésére, nevezetesen a Trigrav megmászására, 43 évesen, teljesen egyedül.
Így hát már tegnap is többször visszaidéztem a 27 évvel ezelőtti eseményeket, és milyen jó hozzám a sors ! Még emlékszem mindenre. Még nem homályosodott el az agyam, még előttem a képek, még érzem a talpam alatt a morzsolódó sziklatörmeléket, még orromban a frissen kaszált fű illata, még hallom az almon lévő istállóba zárt tehenek nyakán éjjel halkan megcsendülő kolompot, még fel tudom idézni magamban, hogy a gyönyörűségtől majd elsírtam magam, amikor kézzel elérhető messzeségben láttam a kristálytiszta égen ragyogó hatalmas csillagokat. Látom a kecskéket a meredek sziklás hegyoldalon, a cikláment megbújva a törpefenyő alatt, a végtelen kék hajnali eget, amin csak egész a látóhatár peremén lebeg valami aprócska felhőfoszlány – a csúcsmászásra jó napot ígérve…Látok mindent.
Úgy látok mindent, mint egy moziban, vagy talán még szebben.
És ez, ez éltet jövő szeptember 5-ig.


 (Nagyon régóta gyűjtögetem a fotókat, sajnos nem jegyeztem fel mindegyik helyét. Ezek nem az én képeim....)





8 megjegyzés:

  1. Csodálatos hely! Békesség árad belőle.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hely is meseszép - de valójában az egész történés (t.i. ami és ahogy történt) az volt csodálatos.Feledhetetelen.

      Törlés
  2. Megértelek, nekem is van ilyen hegy emlékem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, akkor neked túl sokat n em kell magyaráznom az érzéseimet.....

      Törlés
  3. Boldog Szeptember 5-et! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm ! Amíg élek, nekem az a nap a boldogság napja lesz !

      Törlés
  4. Gyönyörűséges!!!!!! Hozzá az emlékbejegyzésed is. :-) Olyan kincsnek vagy a tulajdonába, amit em sokan mondhatnak magukénak.

    VálaszTörlés
  5. Így ünnepelted a szülinapom? :-)
    És teljesen egyedül másztál fel majd 3000 m magasra? Hűha!!!

    VálaszTörlés