2015. október 19., hétfő

A beremendi Megbékélés kápolna. Ezt látni kell !!!

Idegenvezető voltam két napig „hazámban” Baranyában. Túl sokat nem kellett gondolkodnom, hogy kedves pesti vendégemnek mit mutassak meg, épp eleget jártam kicsit tágabb otthonom környékén az elmúlt évtizedekben. 
Kiruccanásaink jól sikerültek – dacára, hogy az időjárás teljesen nem fogadott kegyeibe minket. Siklóson olyan hatalmas felhőszakadásba kerültünk, hogy nem mostanában láttam olyant, de ahogy csendesült, mégis kiszálltunk, s bár tocsogóssá ázott a cipőnk, csak elmentünk két helyre is – aminek kifejezetten örülök, mert még nem jártam egyikben sem.

Képekkel szeretnék egy kis úti-beszámolót tartani olvasóimnak. Ám mindenek előtt kiemelten szeretnék egy meglátogatott helyszínt kezelni, ma csak erről írok. Ez pedig a beremendi Megbékélés kápolna.

Először is rettenetesen szégyellem, hogy még csak nem is hallottam róla. Főképp azért értetlenkedem, mert a kápolna megépítése óta több mint  tíz év telt el….
Nem tudok rájönni, mégis miképp kerülhette el a figyelmemet ez a téma, nem találok rá magyarázatot, de hát ez történt, nincs rajta mit szépíteni. (Most majd mondhatja, aki akarja, hogy a magyar nyelvű média  negligálásának ez az eredménye…hát elismerem, talán ha újságot olvasnék azért tudtam volna erről…)

részletesen tudtok olvasni róla, amit ajánlok, s emiatt én kicsit kevesebbet szövegelek róla, mint amennyit a téma megérdemel.

Amikor „néznivalókat” kerestem utunk ezen szakaszán (Villány-Nagyharsány-Siklós-Harkány-Máriagyűd) valahogy képbe került Beremed, és mint látnivalóra, egyszer csak rábukkantam erre a kápolnára. Mivel meg volt adva a telefonos  elérhetőség, valamelyik számot felhívtam, melyen egy rendkívül kedves és segítőkész hölggyel beszéltem, aki azt mondta, 10 óra körülre tudna odaérni. Így hát mi is ehhez igazítottuk az utat.
Amit meg is említettem a helyszínen is és itt is leírom, bosszantó és zavaró, hogy pl. a falu elején, sőt beljebb sem EGYETLEN reklámtáblája nincs ennek a csodának, ami a kápolnát kereső, vagy a véletlenül csak erre tévedt utast elirányítaná, ami felhívná a figyelmet erre a  szépségre.(Még akkor is, ha nincs állandóan nyitva, akkor is érdemes ide felmenni….)
Nekünk szerencsénk volt, mert egy boltba érdeklődve betérve, egy  kedves, udvarias beremendi úriember, azonnal az autójába pattant és szabályosan „kézen-fogva” elvezetett a helyszínre bennünket, mert kissé körülményes a fellelése. (Már csak emiatt is kellenének táblák !!!)

A kápolna csodálatos helyen épült, egy szőlőkkel beültetett domboldalból került kihasításra a terület, fájdalmasan gyönyörű kilátással…. Kilátással a volt Jugoszláviára, a mostani Horvátországra, a beremendi határátkelőre, és az erdőre, mely mögött – bár fentről nem látszik, de ott szörnyülködik már a gyilkos kerítés…
Komolyan mondom, összeszorul az ember szíve, ha ezt a tájat látja, ami olyan, mintha a híres-neves Harka „kötényét” ( történetét itt olvashatod: http://www.harkanyturizmus.hu/harka-legenda ) kiterítette volna, tarkán zöld rétekkel, felszántott földekkel, erdős-bokros mintákkal -  a táj, amely így egyben olyan harmonikusan csodálatos, hogy tényleg szinte fizikai fájdalom tudni erről az átkozott, újra megépült határzárról, emberek, állatok tragédiájának helyszínéről….

Amikor megérkeztünk abban a pillanatban, szinte varázsütésre a kedves templom-nyitók is odaértek, s örömmel üdvözöltük egymást. Kinyitották a kápolnát, meghallgattuk a történetét majd betérve, és körülnézve csak csodálkoztunk. A szép szobrokon, a nyolcszögletű tükörasztalon, a különlegesen fel/megépített harangtornyokon – a kápolna alatti kis kiállítótermen. Igaz, sajnos, innen a kápolnaépítés történetét bemutató vetítő-berendezést a szezon elmúlása miatt már levitték a faluba, de én egészen biztos nyáron még egyszer visszajövök ide – mert nagyon szeretném azt is meghallgatni.
Az egész „létesítmény” tele van a múlt szörnyűségeire emlékeztető „jelekkel” és jelzésekkel,  a harangtornyok tájolásától, formázásától, a harangok feliratától, a kereszt feliratán át, a kerítésig – aki ezt megálmodta – rettenetet álmodott és csodát alkotott…
Minden kis részlet emlékeket ébreszt… a kitelepített sváboktól az elhurcolt zsidókon át, a jugó háború menekültjeiig…ez egész kápolna emlékek tárháza.
Szívszorító…..

Megbékélés Kápolna Cím: 7827 Beremend, Szőlőhegy (mellékelek egy térképet!)
Tel.: 06/30-390-81-59,  06/20-569-27-48,  06/20-485-12-10
GPS: +45°47'15.05" +18°26'29.85"








A nyolc-szögletű tükör-oltár


Rózsakerti Anita alkotásai: Mária szobrok
A lejárati lépcsőt szegélyező, környékbeli kövek, borsócseppkő
Kiállítás a kápolna alatt

  


19 megjegyzés:

  1. Nagyon szép és különleges bimbót, nyíladozó virágot sejtető formák. Érdemes megnézni a Kossuth- és egyéb díjas művész, Csete György többi alkotását is!!!
    Érdekelne a kiállíás is, listára került hely, köszi Aranyos. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Keressetek rá a gugliban, valóban sok alkotásáról van fent kép.....

      Törlés
  2. Ha módom lesz rá, megkeresem. Kösz, hogy felhívtad rá a figyelmet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bízom benne, hogy tetszeni fog. Valami különleges hangulatot áraszt, maga az épület is, a története is, a környéke is.....

      Törlés
  3. Köszönöm, hogy feltetted. Én pont ma láttam a Fb.-on egy képet erről a kápolnáról, amin elámultam, mert SOHA nem hallottam róla!... Pedig egy csoda! Nem vagy ezzel egyedül. Jó, én nem vagyok olyan tájékozott, mint te, hozzám ne is mérd magad, de érdekes, hogy mennyire nem volt visszhangja! Tavasszal feltétlenül megnézem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A felfedezése óta nem vagyok képes agyilag megérteni, miképp lehetséges, hogy ennek a híre nem jutott el hozzám. Most nem azért mondom, mert mindenről tudok, no de hogy egy ilyenről nem....hát az ledöbbentett...Kissé megnyugtat a tudat, hogy te sem tudtál róla...és egészen biztos vagyok benne, hogy neked is tetszeni fog.

      Törlés
  4. Húha, ez nagyon különleges és szép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legközelebb, ha erre jársz (ajánlok néznivalót!), próbáld ezt is beiktatni !

      Törlés
    2. Hú, néznivaló akad arra bőven, az egyszer biztos!

      Törlés
    3. Ha alaposan akarsz körülnézni, csak erre a kis körre (Villány-Nagyharsány-Siklós-Harkány-Máriagyűd) talán nem is elég egy nap, vagy reggeltől estig lenne itt néznivaló...

      Törlés
  5. Hát ez gyönyörű!!!!Holdgyönggyel tavasszal felkeressük.Én is itt élek és én sem hallottam róla.Most jött el az ideje,úgy látszik,hogy tudnom kell róla.Általad.Köszönöm!
    Szeretem Makovecz alkotásait is.Van egy gyönyörű épülete a Balaton nyugati sarka fölött egy szép parkban.Amikor elmentem mellette kocsival,mindig megcsodáltam-mondván,milyen jó lenne ott élni,abban a házban.Na,most akkor nevessetek!!!!A fiam közölte egyszer,hogy:Anyu!Ez egy krematórium!Na,ilyen az én szerencsém...persze,attól még szép az épület,csak már nem vágyom oda.
    Ezt a csodát meg ki nem hagyom!Lehet,hogy nem várok tavaszig sem.
    (lélekajtós)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Komolyan mondom, kezd a lelkiismeretem megnyugodni. Tiffanylda sem tudott róla, te sem - aztán mindketten itt éltek Baranyában....Valami nem stimmelhetett ennek a létesítménynek a közhírré-tételében, vagy nem is tudom...
      Ha most a hét végén, vagy a jövő héten megjavul az idő, nyugodtan lemehetsz, majdnem a templomig aszfaltos út vezet, ill. ahol gyalogolni kell, az is köves, kőszórásos.Ám mindenképp javaslom, hogy telefonálj előtte, jelezd az érkezésedet, mert különben nem tudsz bemenni, ami kár lenne....
      06/30-390-81-59, 06/20-569-27-48, 06/20-485-12-10.

      Törlés
    2. Köszönöm a telefonszámokat!
      Előbb hallottam a Farkaslaka melletti Gordon tetőn állított Krisztus-kilátóról,mint erről a kápolnáról.Igaz,rengeteg helyen reklámozták,nem úgy,mint a kápolnát.Azért a 22 méter magasságával az sem semmi,de egy napon sem lehet említeni a kettőt,szépségét tekintve.Hercegszántó mellett pedig egy nagyon nagy Mária szobor van,a világon a legnagyobb a 11 méter magasságával.Oda is csak készülök elmenni.Ideje lesz realizálnom is a tervet.
      Lélekajtós

      Törlés
    3. Igen,ezt készülök felkeresni.
      lélekajtós

      Törlés
    4. Igen,ezt láttam és ezt tervezem felkeresni.Előbb válaszoltam,de nem jelent meg,azért írok újra.
      Erről is tájékoztattak több helyen.
      (Lélekajtós)

      Törlés
    5. A blog jobb felső sarkában van egy piros betűs figyelmeztetés, amit többnyire nem olvas el senki - de akkor most itt is leírom: a 2 napnál régebbi anyaghoz írt kommentek csak utólagos jóváhagyásommal jelenhetnek meg. Önvédelmi okokból....
      Szóval bármikor, bármihez írhatsz, ellenőrzöm a letiltott kommenteket is, és az után megjelenik. Mint ez(ek) is.

      Törlés
    6. Bocsánat,bocsánat,bocsánat!Úgy látszik,olvasni nem tudok.
      Most már tudom.Igazad van!
      Lélekajtós

      Törlés
    7. :-) :-) Ne aggódj, a "lélekajtós" kommentek mindig meg fognak jelenni....

      Törlés