2015. október 10., szombat

Dobány Sándor kerámiái


Az esős és borongós csütörtök után kellemes péntekre virradtam. Délelőtt itthoni teendőimet elvégezve, szabad volt a délutánom, kaptam hát a nyúlcipőt és besétáltam (gyalog!) a Pécsi Galériába a Széchenyi térre. Úgyis rég jártam már a Király utcában – gondoltam, legalább ott is körülnézek.
Nos, a városomra nem sok szót akarok vesztegetni. A Széchenyi téren már álltak megint (vagy még mindig) a zabálda-házak, épp építették a  színpadot valami esti murihoz. A Kossuth téren kirakodóvásár volt, sátrakkal. A városban, nekem úgy tűnt, igen nagy számú idegen járkált: négerek, kínaiak, és természetesen kendős arab nők jöttek-mentek. A mellettem elhaladók beszéltek franciául, andolul és németül (ez utóbbin magamban csendben mosolyogtam, nyilván nem gondolták, hogy az öreg csaj érti a nyelvüket, azon veszekedett a házaspár, hogy nem kellett volna abba a kávézóba bemenni… Nem tudom melyikbe és az se derült ki, hogy miért, de valami nézeteltérés adódott kávézó ügyében köztük…)
No ezt "csak úgy" mondom – ez nem az én városom már, sosem lesz az…Nem sajnálok "kihalni" innen.

A Galériában látható kiállításra azonban érdemes volt elmenni !  Először is ki van frissen meszelve az egész pince, hófehérek a falak és kevésbé érezhető a csatornaszag. Másodszor,  kedves kis pénztáros fogad, felajánlva, hogy letehetem a kabátomat - fűtött a pince. Harmadszor (s nem utolsó sorban) senki nincs az egész hatalmas térben - ami (talán már köztudott) nekem nagy öröm, mert ilyenkor tudom igazán élvezni az alkotások szépségét, hangulatát.

Dobány Sándor a Zsolnay gyár gipszmintakészítőjéből keramikus-művésszé avanzsált mester nagyon különös, kedvesen és bohókásan szép tárgyaiért érdemes volt begyalogolnom a hegyről.
Kisebb plakátokon láthatók az ország különböző városaiban fellelhető kültéri alkotásai is, de érdemes alaposabban végigböngészni-bogarászni ezeket a kávés/teás készleteket, mert nincs két egyforma ! Mindegyik tiszta játék, játék az anyaggal, a formákkal, a színekkel, mintákkal.  A kiállítás egy részében alkotótársai néhány művét is bemutatják.

A nyugdíjas jegy 250.- Ft. Megérte az élmény !!!

És akkor íme egy válogatás a fotóimból: 




Ez volt a kedvencem....hófehér porcelán aranyszállal....





 Az alábbiak nem Dobány Sándor alkotásai, de ugyancsak itt vannak kiállítva:




 




11 megjegyzés:

  1. Már a kiállítótér is szép. A tér és a kiállítás is a tisztaság érzetét kelti bennem. Nagyon jó, és mostanában nagyon ritka érzés számomra. Valahogy a világ kezd elkoszosodni körülöttem. (Vagy csak én érzem így?)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy "látlak"!!! :-)
      Ugye, az a kép, amit a bejárat felől készítettem, olyan "mennyei" tisztaságot, valami kellemes érzést sugall ? Ami aztán valóra is válik, miután megnézed a kecses porcelán alkotásokat. Jó volt ott lenni....

      Törlés
  2. Nem szép dolog "külsőségek" alapján "ítélkezni." Olyasmit olvastam régebben, ma van a ... Nemzetiségek Ünnepe ?- vagy valami ilyesmi, a Széchenyi téren.
    A témához : ( majd rákeresek a linkre - régebben olvastam) - mennyi köztéri alkotása (?) van Dobánynak,ami mellett nap,mint nap sokan elmennek,de alkotóját nem hinném,hogy ismerik. (Emlékezetem szerint - régebben - valamilyen bp.-i kúttal kapcsolatban (?) - voltak nehézségei. )

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Hogy őszinte legyek, nem érdekel, minek van az ünnepe. A Széchenyi teret (is) szerintem elcsúfítják ezek a zabáldák. Ugyanez van a Séta téren, a Kossuth téren. Utálom. Szerintem nem ide valók - akinek ez kell, menjen a vásárba. Ez nem az én városom. Persze ennek a véleménynek semmi jelentősége nincs, csak egyszerűen leírtam. Egyelőre még szólás-szabadság van - bár néha ebben már nem vagyok biztos.

      Törlés
  4. Most irigykedem, hogy nem vagyok Pécs közelben. Erre a kiállításra én is szívesen mennék. A városi séta után tényleg egy felüdülés egy ilyen kiállítás. Én is sokszor vagyok így, mert Budapesten is sok hasonló bodegás fesztiválon kell átmenni. Nem tudom én sem megszokni ezt a lacipecsenyés vásári hangulatot a nagyváros közepén.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehetséges, hogy mi vagyunk "régimódiak" - és a mai fiataloknak ez, ennyi az igényük. Én lassan megelégszem azzal, hogy a régi Pécsre vissza tudok még emlékezni - ami nem csak a személyes emlékeim miatt volt "kedvesebb"....

      Törlés
  5. Tényleg szép kiállítás, színek, formák, játék !
    Kell ez a léleknek nagyon . Mindannyiunkénak !
    mmama

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem az lepett egy kicsit meg, hogy egy ilyen egyszerű dologra, mint kávéscsésze, kancsó - hányféle különleges variációt tudott a művész kitalálni...

      Törlés
  6. Ó, ezek nagyon különleges, egyedi kerámiák! Tényleg érdemes volt elmenned, és köszi, hogy megmutattad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őszintén szólva én is meglepődtem a sokféleségen, nem gondoltam erre, ilyesmikre...

      Törlés