2015. október 12., hétfő

Égervölgyi séta



Ma ugyan tiszta szürke minden és csepereg az eső és semmihez sincs kedvem, de pár napja a napsütést kihasználva egy régi kolléganőmmel kisétáltunk az Égervölgyi tóhoz.
Dacára, hogy vasárnap délután volt, nem mondhatom, hogy zsúfolva voltak az utak kirándulókkal. A gát fölött nyársazott ugyan pár ember – de mi fel se mentünk addig, leültünk a tó szélén álló padra – és megállás nélkül folyt belőlünk a szó. Régen találkoztunk – korban közel állunk, gondolkodásmódban is,  és évekig együtt dolgoztunk – volt tehát téma bőségesen.
Egészen hihetetlen dolgok is kiderültek – „felfedeztünk” közös ismerősöket – akik gyerekkorunkban voltak körülöttünk, és bár több helyszínen is keresztezhettük volna egymás életútját, mégis meglehetősen későn, csak felnőttként, a munkahelyünkön találkoztunk.
Valójában semmi sem történt, de kaptunk pár kellemes órát, laza gondolatokkal, s jóleső érzéssel jöttünk  haza. 
Úgy kellenek az ilyen délutánok!
Bár október van, alig-alig látszik ez a természeten:

Lassan beérnek, színesedni kezdenek a termések...
 
...bár a lomb-alagút még friss-zölden virít...
 
Egy öreg éger gyökerei
 
A tó egy részlete
 
A gát, fölötte a tűzrakóhely
Alább pedig egy kis játékra hívlak:
Találd ki, melyik az "eredeti" kép...


És itt ????
 

11 megjegyzés:

  1. Szerintem a 6-osnáél a bal oldal, és a hetesnél a jobb oldali eredeti. Ezt csak a szerzője tudja. Kíváncsi vagyok az igazságra, bár sokszor jobb ha nem tudjuk mi is az igazság.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kis okos ! :-) Természetesen "talált - süllyedt"....

      Törlés
  2. Szerintem helyes MULTMENTO válasza.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az erdőjáró, Mecsek-ismerőnek illett is ezt kitalálni. Bár szerintem a második képen a bal oldali nagyon megtévesztő....

      Törlés
  3. Csalafinta a feladat, én is erre gondoltam. Vasárnap itt szakadt az eső. Az ilyen délutánok ahogy mondod, nagyon keljenek!

    VálaszTörlés
  4. Válaszok
    1. :-) "Értettem.... ll= 2L
      Nem tudom, kapunk-e valamilyen kedvezményt, hogy őszünk is legyen. Igen szomorú volnék, ha egy pár fagyos nap letépné a még zöld leveleket. Annyira szeretem, amikor színesedik körülöttem minden ...és hát még csak október van ! Teljesen a feje tetejére állt az időjárás (is).

      Törlés
  5. Jé, én is nagyon szeretek a tükröződéssel játszani, ha fényképezek! :)

    Szerintem az ürességnek talán a vasárnap délután lehetett az oka, mi szombaton voltunk, tele volt a parkoló és az erdő is minden korosztállyal. Meg is állapítottuk, hogy akinek esze van az ezen a szép utolsó őszi hétvégén megy, még ha csak kicsit is... ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Be kár, hogy elkerültük egymást! Szerintem igen kellemes hely, még korombélinek sem megterhelő a tó körül egy séta - viszonylag kulturáltan is néz ki - és örülök, hogy azt írtad, szombaton voltak többen is. A városhoz közel nincs hasonló. Kíváncsi vagyok a zagytavi új beruházásra, lehet, el is autózom egy szebb napon arrafelé. Nem tudom, mit tudnak kihozni abból - bár ha túl sokat akarnak, akkor az már nekem nem szimpatikus. (Olvastam a terveikről....)

      Törlés
  6. Úgy vagyok én pl. ezzel az Éger-völggyel is... mint sok egyéb mással, annyi mindent összeolvastam (régebben) róla... (negatív és pozitív vélekedéseket) - ... csak-csak kíváncsi voltam, esetedben mi lesz a "téma csattanója." Valahogy el tudom képzelni, hogy "jó érzés lehet" "laza gondolatokkal",eltölteni egy délutánt... stb. (Ne bonyolítsam.) ... Hogy nem voltak sokan ?... ( bár én sem a tv. előtt töltöttem a délutánt) - volt pár dolog ami miatt ( bizonyára) többen a tv. előtt maradtak ? - vagy ki tudja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az utóbbi - egyre zavarosabb és félelmetesebb világban - én igyekszem eltávolodni az eseményektől, a történésektől és az emberektől is. NEM érdekel, mi volt a tévében, vagy mit írnak az újságok. Élek kis zárt világomban, élem a magam kis primitív életét. Ami még hátravan, azt igyekszem elviselhetővé tenni. Senki nem segít ebben, tehát magamnak kell "intézkedni"....

      Törlés