2015. október 27., kedd

Végre, végre, végre !


Végre rendes, normális őszi idő van! Tegnap délután is sütött a nap, de nem túl forrón, a felhők csak halvány fátyol-dekorációk voltak a kék égen, s barátnőm sétálni invitált.
Nem nehéz, nem messzi, ám szívemet nagyonis melengető úton mentünk, a Tettyétől fel a Dömörkapuig, nem a „rendes” turista úton, hanem azon, melyen Lilivel meg a kutyákkal oly sokszor jártam. Épp ideje van a fenyővargánya szedésnek is, azért javasoltam ezt az utat – ám gombát nem találtunk.


A távolban a Hármas-hegy és a Zengő, ill. balra a Széchenyi és István akna
Viszont meglepően sok emberrel találkoztunk, akik már a Dömörkaputól lefelé igyekeztek. Nem örültem, de megállapítottam, hogy mégis vannak normális emberek, akik nem a tévé előtt ülnek egy gyönyörű napfényes vasárnap délutánon. Fent a kiskilátónál (=Flóra pihenő) meg kifejezetten sokan voltak, gyerekekkel, kutyákkal.
 
Flóra pihenő

 Amit tudni lehet róla: (innen: http://www.baronekjeno.hu/kilatok/flora-pihen)
„A Dömörkaputól nem messze levő Bertalan-sziklánál először Zellerin Mátyás készíttetett fapavilont, ahonnét „megragadó szép kilátás nyílik a bányatelepre". A „menházat" a Mecsek Egyesületnek ajándékozta (6). Érdekességként megemlítem, egy évvel korábban, 1892-ben ő létesítette a város új vízvezetékét is a Tettye-forrásra alapozva. A pavilont 1909-ben vihar döntötte le. 1911-ben Hamerli József és családja adományának köszönhetően építették át kilátónak, édesanyja emlékére Flóra-pihenőnek nevezték. Az új kilátó és a korlát is kőből készült, tetején körbe betonpadokat kapott. A kilátószintet fatető védte (7).Jelentősebb felújítására 1984-ben került sor (PIK Petőfi Sándor szoc. brigád, hirdette büszkén a kilátóra helyezett emléklap), majd pár éve európai uniós pályázatból újult meg. Jelenleg a fakorláttól eltekintve eredeti pompájában tündököl. A kilátás Pécsbányára és a Keleti-Mecsek csúcsaira a legjobb, de Pécs keleti városrészeit is áttekinthetjük innét.” 


A gyükési külfejtés tava

Az erdő – nem csoda, ősz van – gyönyörű már, színesednek a levelek. Egy dolog lepett meg, de ma már ott tartok, hogy nem is nagyon csodálkozom. A Rengeteg utcát valószínű tovább-vezetik/építik, mert ott ahol pár éve kedves tölgyes/fenyves erdő volt, most nagyon megritkították a fákat és kerítést húztak. Gazdagék háza még nem áll, de azt hiszem, mire legközelebb jövök, már új paloták fognak itt virítani. Beépítik a Mecseket… Sajnálom – de épp azt mondtam barátnőmnek, nem tudjuk megváltani a világot, nincs hely, ahová panasszal lehetne menni. Akinek pénze van, mindene van, megveheti az erdőt, és tulajdonképpen bármit csinálhat. A világ ilyen, mindig is ilyen volt. 
Kerítések....


Ettől eltekintve nagyon jól éreztem magam, és újfent örvendeztem, hogy használhatók a lábaim.
Te, akinek nincs baja a lábaddal örülsz-e kellőképp, hogy járni tudsz ????
Ha nem, hát szólok: örüljl !!!






Somlyó Zoltán: Őszi vers

 Megérted az őszt… a rövidült napok
susogó alkonyát, levelek rozsdabarna
szinét s a piros estet, melynek leple alá
vonul álom felé ember és minden barma.

Megérted: rádesik az ablakon keresztül
a napsugár: az égnek szőke, tömött haja.
És mustszagot lehelve és mámorát kínálva
nyílik meg lábad előtt a pince ajtaja.

Be jó is, hogy megérted. Helyetted most ki inná
gyümölcsök sárga mézét és vágyódó rimek
aromás teáját a csöndes kis szobában,
amelynek ablakán a függöny széltül remeg.

Vedd a mosolygó almát és a csengő barackot,
és vedd a szóló szőlőt s áldd meg a pillanat
mennyei tisztaságát s csillagát életednek,
mely akkor lesz legfénylőbb, amikor leszalad…

8 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Nem tudok betelni az őszi szín-kavalkáddal ! Mert öröm látni a hóvirágot, az aranyfejű napraforgót, vagy az őszi kikericset, de a színesedő lombú fák csodásak !

      Törlés
  2. Szépek a képek is, de legjobban a vers tetszik nekem. Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen! Örülök, hogy tetszett, nem túl ismert vers.

      Törlés
  3. Most gyönyörű a természet, isteni az idő - a kertben ebédelünk két napja -, csodás kirándulásotok volt! Én is kezdem érezni a jó lábak hiányát. Amíg adott, észre sem vesszük, természetes!... Hála az égnek, hogy a tiéd meggyógyult!!! Csak menj, menj, amíg tart ez a gyönyörűség és hozd a képeket, híreket!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem is bepótolni, elég sok "elmaradásom" van - amit sok tekintetben érzek. És mindig az lebeg a szemem előtt, addig kell menni, amíg be nem jön a fagy - mert akkor aztán jó láb ide-vagy oda, majd ki sem merek lépni.

      Törlés
  4. Kissé aggódva kezdtem a beszámoló olvasását, mert tartottam attól, hogy - esetleg - említve lesz pl. építkezés az állatkertnél, az eltüntetett vidámpark, a gombabetegséggel megtámadott fekete fenyők ( amiatt is volt "erdőirtás" ) - és ilyesmik. Na,de nem így történt. Fogalmam nem volt,hol van a Rengeteg u. - (megnéztem) - ill. meglepett,vannak eladó épületekről képek, így az árat is ismerem. A "beépítik a Mecseket "-hez : Korlátoznád-e a Mecsek oldal beépítését ? ( Benne vidd a kurzort (nyilat) a színes körre ! ) Szerintem van hely, ahová panasszal lehetne menni... kérdés már csak az, mennyire jogos ? -és van-e értelme. (Lásd - napjainkban - pl. az állami földek eladása témát.) [ Vajon pl. te mit tennél, ha ott (Mecsek oldalban) lenne egy darab földed ?... ( jó régóta... ami (esetleg) az elődeidé volt ?-de ne bonyolítsam. (2) Bizony - a házunk körül - nálunk is színesednek a levelek, sajnos kissé hangulatrontó, hogy folyamatosan lehet szedni,söpörni,gereblyézni... a BIOKOM edény (barna) meg csak 70 literes... ( na, de így van ez, ha az ember "gazdag"... :-) )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lefotózott helyszínnél maradva, egészen biztos vagyok benne, hogy itt soha, senkinek semmiféle őse nem volt tulajdonos.Erre fent még szőlők sem voltak, egyszerűen gazdagék kimutyiztak egy darab erdőt maguknak, elkezdtek itt építkezni, és bár ami utcánkban a csapadékvíz elvezetést évtizedek óta nem oldják meg, itt hamarosan lesz új út. Van rá egy fogadásom. Persze, nem izgatom magam már fel ezen. Megszokhattam. Az én életemben nem lesz itt már változás, sőt, talán sosem lesz.
      Nálunk a kukások elvitték a zsákba kitett levelet is, amikor nem fért bele a barna kukába. Lehet, hogy nem szabályos, de elvitték. És elviszik az összekötözött ágakat is, amit ugye bele se lehet tenni a kukába....

      Törlés