2015. november 22., vasárnap

Hogyan vegyünk szavazókat ? Virággal.



 "Ócsó-virág-vásárt" tartottak Pécsett. Ez a hír. A gondolataim meg alább olvashatók....



„A vásáron a piaci áraknál alacsonyabban kínálták azokat a növényeket, amelyeket hagyományosan az ősszel kell elültetni.”

Igazán nem akarom minősíteni az akciót – bizonyára sokan vígan dörzsölték a tenyerüket, jól jártak, spóroltak pár száz forintot. És mekkora lett volna a siker, ha valami élelmiszert dobtak volna piacra pinka-pénzért...(Még akár ezt is megtörténhet ebben a bolond világban.)
De kérdem én, mit éreznek a pécsi kertészek ? Mennyire esik jól nekik, hogy őket NEM HÍVTÁK MEG erre a vásárra ? Nyilván a szervezők öcsibácsiáhaverjai voltak azok, akik itt árusíthattak….Persze, kell csali a szavazóknak, hiszen bizonyára örült mindenki, aki itt vásárolt és végtelenül hálás volt a városvezetőknek és persze, hogy káromkodik mindenki, akivel ezen a rafinált módon kiszúrtak.(Igaz ők lényegesen kevesebben vannak....)

Úgy hallottam, hogy pl. Zalaegerszegen ilyesmi nem történhetne meg. Ha az önkormányzatnak valami feladata adódik, vagy valamilyen ötlete születik, elsősorban a helyi iparosokat keresik meg, látják el munkával, és csak akkor hívnak „idegent”, ha a városon belül a problémát nem tudják megoldani.

Költői kérdésem:  nem lehetne az esetleges következő virágvásárra a pécsi kertészeket is meghívni ????

15 megjegyzés:

  1. Felugrottam a térre én is, mert kell vennem kb. 4-5 levendulát, na inkább az "ócsóságot" nem minősítem, mert ezeknél a levenduláknál nagyobbakat - ugyan formás kis levendula bokrocskák voltak - szoktam venni, és nem annyiér amennyiér a téren árultak. Arról nem is beszélve, hogy 9,00 órától hirdették, de 9,10-kor még a magas és mogorva úr - aki igazán a Polgármesterünkkel és a selppjével volt mosolygos és kedves - akkor pakolgatta a növények közé az ártáblákat......)))
    A krizántémokat is jóval olcsóbban lehetett már ezelőtt 2 héttel is vásárolni a vásárban, és szépek is voltak minden fajtából.
    Egyedül a sokféle tulipánhagyma volt szép, és árban is jó, de nem vettem, mert sokan tolongtak, azt meg nem szeretem.)))
    Jócskán hagyott - minden oldalról - kivánni valót magaután ez az egész dzsembori..))))
    Szóval nem vettem semmit, és inkább maradok a kipóbált kertészeknél.)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden dolgot lehet kétféleképp nézni.Én úgy érzem és gondolom a dolgokat, miképp leírtam. Nem voltam ott, nem láttam, a minőséget nem tudom megítélni, de maga a tény engem bántott és bosszantott. Én évek óta vásárolom a halottak-napi virágomat ugyanannál a kertésznél a nagypiacon, meg vagyok vele elégedve. Ő sem volt ott.

      Törlés
  2. Hogy ti honnan hallottatok erről?!Én is elmentem volna,de az sem baj,ha nem tudtam róla.Megmaradt a pénzem.
    Hogy a pécsi kertészek nem voltak?Miért nem jutott eszükbe nekik,hogy a sok megmaradt krizantént és árvácskát olcsóbban adnák és ők rendezhették volna Pécsen ezt a vásárt.Mert éppen a temetőnél horror árakon adták.Gondolják,inkább vesszen,mint olcsóbban adják...
    A hasznuk azért biztosan megvolt halottak napja körül...Ha nem pécsiek voltak,akkor mi közük lenne a szavazáshoz,mint vidéki?Nem értem.Csak morfondírozok...
    (Lélekajtós)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kitöröltem a bejegyzésem, miután lehiggadtam...olyan emberrel nem állok le vitatkozni, akinek fogalma nincs a kertészetről és azok gondjairól...megjegyzem ,2-3 jeles napból nem lehet megélni.

      Törlés
    2. Igazad van, a 2-3 alkalom kevés, de a semminél mégis több lenne....

      Törlés
  3. Ó,BOCSÁNAT!!!!
    Utólag értelmeztem,hogy nem az árusok szavazata kell,hanem a vásárlóké!
    Hogy milyen hebehurgya vagyok!
    Lélekajtós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem tudom, van-e neked kertész ismerősöd. Ha van, esetleg beszélgess el vele....

      Törlés
    2. Így igaz, aki nem termeszt virágot vagy nincs közeli ismerőse, annak fogalma sincs mennyibe is kerül egy cserép/szál virág.
      Anyum hobbiból őstermelőként művelte a dolgot. Vegyük pl. a krizantémokat. Napra pontosan kell, hogy kinyíljon (!) - árnyékolás, fűtés (!) a fóliában, kártevők, betegségek, öntözés, bimbózás, stb.
      És jön a kedves vevő..." már túl kinyílt.., még nagyon bimbós.., rövid a szára.., kicsi a virág feje.., ja és az utolsó döfést mindig az adja, aki olyan színt keres, ami nincs... :-D
      Ki lehet próbálni a virágtermesztést (is) és olcsóbban adni a többinél. Garantálom, hogy egy szezon után feladják az amúgy igen szép tevékenységet.

      Törlés
    3. Legyek őszinte ? Ebben az esetben engem a "virágok dolga" hidegen hagyott, de az eljárás, az bizony felháborított...Különben több kertész ismerősöm is van, látom, tudom, milyen nehezen élnek manapság, mennyit dolgoznak.Kemény munka és sokszor bizonytalan a végeredmény....

      Törlés
    4. Kavics teljesen egyet értek ...így igaz ahogy leírtad... Úgy tönkre tettek mindent, hogy nincs aki szaporitsa a palántákat... Külföldről hozzák, ami a magyar éghajlatba elpusztul...
      a kertészet nem ugy van , hogy péntek délután, leteszem a kapát..és utazok a nagyvilágba...

      Törlés
  4. Nem tudom, miért kell mindenben valamilyen összeesküvés-elméletet sejteni ?
    ( Én pl. "beüzentem" egy-két helyre, hogy, esetleg árulhattak volna virágföldet is, (valamikor nyáron volt a BIOKOM telephelyen) -ha már a "zöld hulladékunkat" leadjuk nekik.)
    Más : nem tudom,de mintha még lenne egy-egy pénteken TÜKE-piac ( 3 helyen -) és van pl. Kertvárosban is (termelői piac) - esetleg oda elmehetnének a virágárusok. Ezt , amiről írtál, a BIOKOM és a ... ( esetleg Pécs Holding ,) - meg a főkertész tartották. ( Amúgy én is csak morfondíroztam... )

    VálaszTörlés
  5. Olvasom - utólag - ez volt az első alkalom,- bízzunk bennük!- jövőre majd másképp (is) lehet... Főleg, ha jó pár helyre beírja valaki... ( P.Zs. meg a BIOKOM Facebookjára vagy az újságcikkekhez...) - :-) (névvel...)
    Tízezer virágot árulnak

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az összeesküvés (magyar megfelelője "mutyi") mindennapi kísérőnk és nem csak fantázia szinten - legfeljebb nem vesznek róla tudomást az emberek, mert úgy egyszerűbb az élet.
      Amennyiben jövőre is lesz ilyen és a pécsi kertészeket meghívják, akkor azt is meg fogom írni.

      Törlés
  6. Pécshez hozzászólni nem tudok, de érdeklődve figyeltem a vitát .
    A "mutyi" szónál vált világossá számomra hogy mindegy melyik városról van szó .
    Itt a Nagy Magyar Mutyi a lényeg , és ez alól még a virágok sem maradhatnak ki :-(
    Írom ezt anélkül hogy összeesküvés elméletem vagy üldözési mániám lenne !
    mmama

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szomorú a tény, amiről írtam, a megjegyzések sem vidámak, mégis most a te kommenteden elmosolyodtam. Legalább a humorérzékemből valami még megvan...és tényleg mindegy, hogy melyik városról van szó. Itt a Nagy Magyar Mutyi a lényeg.

      Törlés