2015. november 25., szerda

Szezonvég





Aranyos kis paradicsomaim (vagy paradicsomjaim?) utolsó darabjai…
Nos, ha valamit, hát a paradicsomokat érdemes volt ápolgatnom, palántázni, öntözgetni. Szinte egész nyáron-ősszel csak magam-termelte paradicsomot ettem és amikor kb. két hete kicsupáltam az elöregedett töveket a földből, a még rajta lévő pár szemet leszedtem, behoztam a szobába. És láss  csodát: pirulnak a kis aranyosak ! Nem gondoltam, hogy a teljesen zöldből az idő és egy kis szoba-meleg képes lesz piros paradicsomot varázsolni. Igaz, az íze már nem olyan, mint amikor a nap érlelte. Olyan, mint az áruházi, téli paradicsom, s ez is azt bizonyítja, hogy ami nem szezonbeli paradicsom, az bizony mind kényszerérett. Paradicsomnak néz ugyan ki, de az „igazitól” fényévekre van.

Mindegy. Elmúlt a nyár, meg most már az ősz is. Lassan kezdhetem majd készítgetni a jövő évi palántázáshoz a tejfölös-poharakat. Meg a lucabúzát...
Múlik az idő….

12 megjegyzés:

  1. Jólesik a szemnek ez a vidám piros szín.
    Szerintem még a szobában utólag beérlelt saját kerti paradicsomnak is más az íze mint a boltinak.
    Nekem is van még két félérett ökörszív paradicsomom az ablakban . Hétvégére tartogatom őket :-)
    Aztán sokáig nem is fogunk venni , nekem a kaphatók kevés kivétellel műanyag ízűnek tűnnek .
    Bizony itt a tél ! Ezzel együtt át kell térni a téli étrendre . Ott az alma, a savanyú káposzta , a tök , jön a naspolya, a téli körték, és a citrus félék , a cékla , a répa stb... nem maradunk vitamin nélkül
    Itt süt a nap, de minden fátyolosan fehér, dér lepte .Brr.... .
    Tényleg nagyon múlik az a "rossz életű" idő :-)
    mmama

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem meglepett, hogy az íze - bár tényleg nem olyan, mint nyáron - de viszonylag kellemes. A bolti -kényszer-érlelt - nekem savanyú és ízetlen. Az enyém nem, igaz, ezek picurkák, talán a fajta olyan, hogy jobban megőrizte az ízt. Vagy ki tudja....
      Tavaly többször csináltam reszelt célkás-répás-almasalátát, idén is fogok. És igen, a káposzta minden áldott nap terítékre kerül, el is fog fogyni az év végére....Kénytelen leszek újra savanyítani.

      Törlés
  2. Na, ha nincs ez a híred, akkor talán soha nem olvasok utána... (kissé vitatni akartam volna azt a kényszerérett minősítésedet) - igaz,bizonyára ki-ki számtalanszor láthatta, hogy úgy is termesztik a paradicsomot,hogy az csak vizet és tápszert kap és nem is földben van.
    Itt egy cikk, aminek az utolsó bekezdését ajánlom : majd legközelebb - esetleg - így csináljad. ( újságpapírban)
    A paradicsomszüret ideje
    ( Más : nekem valami jó tipp kellene a naspolya érlelésre.)

    VálaszTörlés
  3. Válaszok
    1. Ezt az újságpapíros megoldást még nem hallottam. Az viszont tény - hogy a cikkben ajánlott korai leszedés nem jó módszer. Csak érjen meg szépen a tövön, egészen más lesz az íze...
      A naspolyával kapcsolatban én úgy tudom, hogy azt leszedve kell tárolni és kivárni, amíg beérik. Nem egy kupacban, hanem szétterítve, és figyelve, hogy amelyik romlani kezd, ne károsítsa a többit.

      Törlés
    2. Jó Anyám mindig megvárta míg az első fagy megcsípte a naspolyát, akkor egyenként tálcára tettük , gondosan egyenként és fel a szekrény tetejére. Mindennap forgatta .
      Majd mikor már jó szottyos volt akkor megmosta és a régi krumplinyomóba tette és átnyomta. Ott maradt a héj és a mag , a finom krémes szotty pedig pohárba . Onnét kanalaztuk esténként a meleg sparhelt mellett .............
      Mit nem adnék egy naspolya fáért :-)
      mmama

      Törlés
    3. Anyácskám mindig megvárja az első fagyokat és csak aztán szedi le. A garázsban van egy nagy asztal, arra teríti szét. Korábban szénát rakott alá, ma már csak újságpapírt. A naspolya akkor jó, ha megpuhul, megszottyad.

      Törlés
    4. Hogy tegnap szó került a naspolyára - végül felderengett nekem valami (@x tán neked is), hogy a "hegyoldalban", középen, mintha nekünk is lett volna egy naspolyabokrunk bokor (mi egyébként lasponyának mondtuk, nem tudom, miért?). És tényleg az első fagykor kellet leszedni.
      mmama: ezt a krumplinyomós variációt nem hallottam, de jónak tartom, ha elég érett, sikerülhet is a művelet és tényleg akkor nem kell a maggal-héjjal vacakolni.

      Törlés
  4. A zöld paradicsom egy sötét szekrényben is piros lesz ! Persze az ize nem olyan mint a kertben érettnek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tegnap letakartam az ablakban lévőket, kíváncsi vagyok, meggyorsul-e a bepirosodás ? Akármilyen is lesz, nekem tutti a legjobb lesz - az én termésem, mag-kora óta ismerem :-) Utódai már várakoznak a jövő tavaszra.

      Törlés
  5. Én még gyorsan az utolsó paradicsomokat zölden szedtem le... vettünk hozzá egy pár hagymát meg zöld paprikát és kis erőset is... lesavanyítottam...

    Aaaa paradicsomról... Míg a szüleim foglalkoztak sok mindennel így három méteres paradicsom termesztésével is bibelődtek... Mindig... csak is zölden szedték a paradicsomot... egy ládába egy sor .. nem emlékszem, valamivel permetezni kellet, aztán hütőházba rakták... nem tudom mennyi idő elteltével, gyönyörű piros paradicsomokat hoztak ki a hütőkamrából..
    Én sem ettem meg szívesen... íztelen volt... de segítettünk árulni... Akkor az volt...Gondolom most is hasonló a helyzet...
    És ha már itt tartunk... miért ragad az alma héja... mivel van tartosítva... amit ha megmosol sem jön le??,

    VálaszTörlés
  6. Én még gyorsan az utolsó paradicsomokat zölden szedtem le... vettünk hozzá egy pár hagymát meg zöld paprikát és kis erőset is... lesavanyítottam...

    Aaaa paradicsomról... Míg a szüleim foglalkoztak sok mindennel így három méteres paradicsom termesztésével is bibelődtek... Mindig... csak is zölden szedték a paradicsomot... egy ládába egy sor .. nem emlékszem, valamivel permetezni kellet, aztán hütőházba rakták... nem tudom mennyi idő elteltével, gyönyörű piros paradicsomokat hoztak ki a hütőkamrából..
    Én sem ettem meg szívesen... íztelen volt... de segítettünk árulni... Akkor az volt...Gondolom most is hasonló a helyzet...
    És ha már itt tartunk... miért ragad az alma héja... mivel van tartosítva... amit ha megmosol sem jön le??,

    VálaszTörlés