2015. december 27., vasárnap

Angyalok-angyalok-angyalok

Végtére is, karácsony van, hadd írjak idén még egyszer az angyalokról…természetesen az én „angyalaimról” nem csak úgy általánosságban. S ez alatt a Zsolnay angyalokat értem. Aki régi olvasóm tudja, hogy évek óta foglalkozom velük, ezzel a tíz azaz 10 darabbal – aztán most meglepetésként hozzájött egy tizenegyedik.


Biki Endrétől kaptam pár régi képeslapot, az alábbi szöveggel:
„ ………..volt egy angyalszobor a Zsolnay mauzóleumnál is. Visszakerestem a korabeli fotókat és azon jól látható, hogy a mauzóleum tetején állt az angyalszobor. 1901-1913 között épült, akkor helyezték el rajta. Van egy olyan legenda, hogy az 50-es években munkásőrökkel lövették le, de ezt erősen cáfolják.Később csak keresztet állítottak a mauzóleum tetejére. A 2010-re történő felújítás során sem állították vissza, ma is csak kereszt van rajta.                                                                                         
Azért ez felvet több érdekességet is: akkor eredetileg 5 vagy 6 db szobor készült, és ezeknek ugyanennyi másolati példánya,  azaz összesen 10 vagy 12 vagy csak 11 ? A fényképeket összehasonlítva úgy látom, a mauzóleum tetején a keresztet tartó angyal állt, ez érthető is, hiszen minden ilyen jellegű építmény tetején kereszt is állt, itt akkor egy angyal tartotta, és külön már nem kellett elhelyezni.”

Én ezt találtam erről az angyalról: 
http://index.hu/kultur/klassz/eos1223 : „Az épület tetején eredetileg egy három méter magas angyalszobor állt, az idők során megsérült, és az unokák keresztvirágra cseréltek.”
Nos, ebből annyi kiderül, hogy minimum 11 angyal készült (vagy 12) – bár erről az utolsóról tényleg már csak fénykép van, s nem tudni, volt-e másolati (tartalék) példánya.





Nagyon sajnálom, hogy - eddig – az interneten szinte semmi közelebbi infót nem találtam a saját anyagaimon kívül. Lehet, hogy nem is nagyon érdekel mást az angyalok sorsa, de ha itt a blogban írok erről, talán a net-nyilvánossághoz eljutva mások is tudomást szereznek róluk.


Ha a máriakéméndi angyalok felújításához valaki mégis adakozni szeretne, itt olvashat a dologról részletesen: http://baranyaidombsag.ucoz.hu/index/0-25











13 megjegyzés:

  1. Látom, jó sok anyagot átnéztél,annak érdekében,hogy megtudd az "igazságot," ami szerintem (már) sosem fog megoldódni. (Bár ne legyen igazam.) Ha ebből sem tudunk meg többet,- esetleg ajánlom a Pécsi Szemle 2001. Romváry Ferenc : A Zsolnay gyár 1945-től napjainkig c. anyagot. (Bocs,ha hosszú linkeket nem írom be.)Persze,R.F. is követhet el hibákat, mert nem említette az angyalt (mauzóleumon) - csak a keresztet. Ír ott ilyesmiket is : (kb.) " 1945-46-ban tudatosan irányított vandalizmusnak esett áldozatul a mauzóleum." - valahogy én is kétlem a munkásőrökkel való lelövetést... ( igaz, -állítólag a Kacsás-kutat a volt FEK-ben "ittas tisztek rongálták meg, " - céllövészet alkalmával,- írta valaki hozzászólásként, valahol.) (Ki tudja ma már.) A képeslaphoz : kiszínezett fényképnek érződik, a kor nagy divatja volt. (?)Felmerült bennem,- volt rá példa - Pécsről készült olyan képeslap is,- ahol pl. a háttér ( a távolabbi hegyek) utólag kerültek a képre. (Állítólag elődeink úgy gondolták,- ha a valóságnál "szebb képeslap" készül, még szívesebben jönnek a látogatók.) Legalább az igaz,hogy volt ilyen képeslap, mert van egy másik is a neten,- amin bélyegző is van.
    (Folytatás - talán - később)

    VálaszTörlés
  2. (2) Mennyi (angyal) szobor készült eredetileg ?... Ha nem is szorosan ehhez, de van egy másik anyag : A lebontott Zsolnay díszkút -Egy tévedés története. ( RégiPécs.blog) Ott elég jól le van írva... (kb.) "... szokás volt,hogy 2 pl.-ban gyártották le... a másodpéldány a gyárban mintapéldányként lett elhelyezve...sokszor több példányban elkészítették ,- változatlanul, vagy kis változásokkal,- ilyesmik. ( Más : jutott eszembe, a kibontott csokimikulás... ami eredendően egy húsvéti nyúl... bocs' ) Írtál a máriakéméndi angyalok "felújításáról" - (...) bár laikus vagyok, nagy különbség van,hogy a restaurálnák vagy újraöntenék. ( anyagilag is ) -
    Más : ezt sem tudom, - a mauzóleum egy "szakrális építmény" ( erősen szabadkőművességre utaló szimbólumokkal) - nem tudom, mi lehetett az oka az angyalnak ?- ( főleg,hogy 3m-es ?- ha igaz )

    VálaszTörlés
  3. (3) Mennyien foglalkoznak az angyalokkal ? (érdekel-e másokat is ?...) Természetesen nem tudom. Azt viszont igen,-hogy az eddig (2015) műemléki védettség alatt állt (- azóta már törölték 40 valahány más magyarországi műemlékkel együtt) - szóval a pécsi, újhegyi erőmű épületét elkezdték bontani. (szétverni) - hogy, azt is robbantják-e ?- nem tudom. Igaz, mindenki a maga baját tartja a súlyosabbnak ?...

    VálaszTörlés
  4. Hogy mennyi angyal készült, azt csak találgatni tudjuk. Ami tény: öt Budpesten van, hibátlanok. Ezek másolata két helyen található: 3 van Kishajmáson a kálváriánál, kettő pedig Máriakéménden a kegytemplom előtt. Mivel - sajnos - nincsenek milliomos ismerőseink - egyelőre csak a máriakéméndiek megmentésével foglalkozunk.Biki Endre most "fedezte fel", hogy volt egy tizenegyedik angyal is, a mauzóleum tetején. Kb. a többiekkel egyidőben készült. Igenám, mi is tudjuk, hogy többnyire két pl. készült az efféle nagy szobrokból - de akkor hol van/volt a mauzóleumi angyal tartalék példánya ? Erről (egyelőre) semmi hír...Azt se nagyon hiszem, hogy ki tudjuk deríteni, miért került épp egy angyal a mauzóleum tetejére ? A Pestre készült széria prototípusa volt ? vagy plusz-tartaléka ? Nem tudom, hol, miképp lehetne ennek utánajárni...
    A kéméndi angyalokat a szobrászművész restaurálni próbálná - ő újraöntésre nem képes. A Zsolnay gyár pedig.... hát talán nem részletezem a témához való hozzáállását. Mindenesetre a legfinomabb kifejezés az, hogy NEM segítenek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocs rosszul írtam, nem szobrászművész, hanem restaurátor....

      Törlés
  5. Te vagy a 12. vagy 13. (?), hogy nem hagyod a semmibe veszni a dolgot. Általad most megmarad a neten és talán kiderül az igazság.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) Bárcsak fele annyi hatalmam, csodatévő képességem lenne, mint egy icipici angyalnak. ...sajnos nincs.....

      Törlés
  6. Nem akarnék én kötekedni,- annyira határozottan állítod/állítjátok azt,hogy így-meg úgy készültek másolatok. (ennyi-meg annyi készült )Ki tudja ma már, hogy anno (a gyárban) mit,hogyan csináltak. Talán - ami a mauzóleumra került, nem is volt eredendően másolata.(?) (Lehet,hülyén hangzik, amikor én dolgoztam, ha nagyon kellett valami... képesek voltunk egy dolgot a másikra átrakni,- mindig az volt a fontosabb,ami sürgősen kellett és fizettek érte...) Feltételezés : ha lenne bármilyen másolat(tartalék ?) - akkor - bizonyára nem keresztet raktak volna később a mauzóleum tetejére.) (Más : ha már vallásos a téma... "Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen..." vagy hogy. Ennyit a segítenek-e vagy sem - hez. )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az adatokat nem kitaláltam, s nem a kisujjamból szoptam.
      ITT olvashatsz a másolatokról, a 229.oldalon
      Azt nem állítottam, hogy a mauzóleum tetején lévőnek is volt másolati (tartalék) példánya, csak a másik öt miatt feltételeztem.

      Törlés
  7. Adományokat a máriakéméndi székhelyű

    Környezetvédelmi és Közösségi Értékadó Egyesület

    50100026-12002762

    számlaszámára várunk "angyalszobrok" közleménnyel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem akarnám az angyalokat rossz hírbe keverni, de szívesen írtam volna ma a Dunántúli Naplónak, hogy az ott megjelent "hír" az annyi, mint halottnak a csók....Jó magyar módra írtak is róla, meg nem is. Nekünk mindenesetre nem segítettek a nyúlfarknyi, semmiféle adatot, infót nem tartalmazó cikkecskéjükkel.

      Törlés
  8. A kálváriáidhoz is mennyien társultak, ne add fel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reménykedem - arra van erőm, meg csendben fohászkodni....

      Törlés