2015. december 21., hétfő

December 21



Ma van a téli napforduló, az év legrövidebb napja – amiben csak az az egyetlen jó, hogy holnaptól „hosszabbodnak” a napok, még akkor is, ha eleinte ez nem észrevehető…Nem bánom. Elegem van a délután kezdődő estéből. Igaz, a „rendes” télnek most már jelentkezni kellene – nem tudom lesz-e valami belőle idén ? Én ugyan nem hiányolom, de a természet bizonyára igen. Ígérik, majd januárban…

A Föld helyzete a nyári napfordulón (fent) és a télin (Kép: Wikipédia)


Amikor ezt, vagy ilyesféle térképeket látok, mindig eszembe jut kicsinységem. És akárhány milliárdnyian vagyunk, ezeken a képeken nem látszunk. (Sőt a nagyobbakon se....) Ránk fúj egy kis űrszél és eltűnünk…
Nem tudom, más is meditál-e ilyesmiken – nekem rengeteg szabadidőm van, amikor látszólag értelmetlen dolgokon gondolkodom. De minden ilyesféle meditációm vége az, hogy megerősödik bennem kicsiségem tudata. 
Szívesen nézek minden csillagászattal, űrtudománnyal foglalkozó filmet, olvasok ilyesmiket. Akit a téma érdekel, tudom, annak nem újdonság,ami az alábbi cikkben is látható/olvasható, de azért ajánlom, mert én képes vagyok századszor is megnézni/elolvasni. És közben csodálkozom, csodálkozom.

Van-e jelentősége ezek után, hogy egy füzetben 63 vagy 70 lap van, vagy hogy kell-e szerzői jogdíjat fizetni egy dal után ?

P.s. Érdekel, hogy épp most milyen csillagképek láthatók feletted az égen ? Kattints a jobb oldali sávban az olvasott blogjaim között a Heaves Above-ra, majd a „Csillagtérkép” sorra. (Bár igen sok más érdekesség is látható ezen az oldalon !)

7 megjegyzés:

  1. Gondolom - (nem keresek utána )- arról is esett szó, hogy Pécsett (állítólag) ezen a napon mi történik a pécsi Zsolnay mauzóleumban.Igaz, napokkal ezelőtt kaptam egy üzenetet,hogy az nem igaz. (bár most nem jut eszembe,hogyan fejezte ki magát az illető ?... hülyeség ?- lényegtelen.)Azt hiszem ez a régebbi cikk A Zsolnay mauzóleum titokzatos szellemisége
    Más : a 63 és 68 füzetlaphoz,- ma alaposan megkeveredtem, reggel lapoztam a naptárban ... (vasárnap volt az 51 hét vége,december 20) - és a következő lapon ismét/újra az 51.hét... azaz, 2x lett berakva egy oldal. Rögtön megnéztem a naptár párját is,mert kettő lett belőle vásárolva,de csak az enyém volt "hibás." (Gyártó Apis Logistic Kft. Minőség I.osztály /Származási hely : Magyarország - EU nem említődik. (2) Hogy a mai napban még mi jó van ?... bizonyára relatív... mert reggel annyi tatárbifszteket ettem, hogy majdnem sikerült elrontanom a napomat. (?) Majd kifelejtettem, nemrég új személyzet "ment" az űrbe,köztük egy angol is. (?) - bár ezt sem épp'a tv-ből tudom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó lenne, napsütéses időben, a téli napfordulón megnézni, igaz-e amit már én is több helyen olvastam?

      Törlés
    2. Itt lakom öt percre tőle (=mauzóleum) és még én se láttam. A kriptában többször is voltam lent, de dec.21-én még soha. Ki kellene fogni egy napos napot - és megnézni...
      @x: Képzeld, az én naptáramban is 2x volt bent az 51.hét !

      Törlés
  2. Én is ilyen vagyok, a régi blogomba rendszeresen feltettem a csillagászati képeket..)
    A napokban beszéltem valakivel,hogy,ja,a 10 éves unokámmal.:),hogy mennyire pici a Föld a világmindenségben és ez engem megnyugtat,lenyugtat.Utána már tényleg nem parázik az ember "apró" földi dolgokon.:)
    Köszönöm,megyek a csillagászati linkjeidhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez: heavens-above CSODÁLATOS!!!!! KÖSZÖNÖM!
      Nem ismertem!♥

      Törlés
    2. Örülök, hogy végre találtam valaki "csillag-imádót" !! :-)
      Engem igencsak foglalkoztatnak ezek a csillagászati dolgok - természetesen csak a magam kis primitív szintjén. De talán épp a primitívségem, tudatlanságom miatt vagyok annyira elámulva a világmindenségen - mert olyan csodás és hihetetlen dolgokat lát és hall az ember. És hálás vagyok azért, hogy érdekel a téma, mert igenis segít elfogadni a kicsiségem, a tehetetlenségem - bármilyen érthetetlenül is hangzik ez.

      Törlés
  3. Milyen igaz amit az eltörpülésről írsz. Bár nekem elég a hegyek lábánál állni már ott is ehhez hasonló gondolatok fognak el, hátmég a világűr.

    VálaszTörlés