2015. december 6., vasárnap

Máriakéménd új csodára vár




Visszakerestem azokat a bejegyzéseimet, melyekben Máriakéménd szerencsétlen-sorsú angyalaival foglalkoztam. Megdöbbenve tapasztaltam: immáron negyedik éve, hogy a témát felvetettem, hogy az angyalaimat „felfedeztem” – és hogy megőrzésük, javításuk ügyében próbálkozom - eredménytelenül.

Mennyi víz folyt le a Dunán azóta – mondhatnám, ha viccelődni akarnék, de ha komolyra fordítom a szót, akkor azt mondom: hány millió és milliárd forintot szórtak el kis hazánkban ez alatt a négy év alatt a lehető legnagyobb hülyeségekre ?
De az angyalok ügyében semmi nem történt….

Az egyházat nem érdekli, a helyi vezetők nem törődnek a dologgal – egyre inkább úgy érzem, csak pár embernek fontos ez az egész….
Segítőtársamul szegődött a mentőakcióban a Mecsek Egyesület Természetjáró Osztályának vezetője és egy két kéméndi lakos, de pillanatnyilag ott tartunk, hogy meglehet, fel kell adnunk azt a szép célt, melyet magunk elé tűztünk: nevezetesen ennek a két angyalszobornak a megmentését. 4 millió kellene – és nem tudjuk előteremteni. Pedig manapság ez azért már „nem a világ pénze”….És persze, - mivel az álmodozás pénzbe nem kerül - jó lenne akkor már nem csak az angyalokkal törődni. Meg van repedve több helyen is a kegytemplom fala, és a zarándokszállás is elkeserítő állapotban van. Püspökszentlászlóra, Máriagyűdre (és bizonyára még sok más helyre is) súlyos százmilliók jutottak, de Máriakéménd rajtunk kívül úgy látszik senkinek sem fontos.

Legelőször megkerestem a pécsi püspökség Kulturális, Tudományos és Kommunikációs Irodáját, ahonnan elutasító választ kaptunk, melynek elsődleges indoka az alábbi volt: „A máriakéméndi és kishajmási épületeknek jelenleg nincsen funkciója, és ha felújítanánk, sem lenne…”   (!!!???)   (Levelemben ugyanis megemlítettem a kéméndi angyalok Kishajmáson található „testvéreit” is.) Ez sajnos olyan „verdikt” mellyel nem áll módomban vitába szállni és rákérdezni, hogy „Na de miért van így, ha – valóban - így van ??? Kinek kellene mégis tennie azért, hogy a hely ismert és kedvelt legyen ????”

Pedig a kéméndi zarándokszállást belülről látva igencsak elámultam: egyrészt azon, hogy milyen csodálatos az épület, s hogy milyen komfortos a berendezése,  (vadonatúj zuhanyzók, mellékhelyiségek, barátságos, felszerelt konyha - talán a szobák felszereltsége lehetne jobb kicsit) másrészt azon, hogy egy ilyen csodás helyen lévő „gyöngyszem” senkinek nem kell ! Ha nem kap a ház rövid időn belül segítséget, előbb utóbb össze fog dőlni… Nem is tudom, az angyalaim elveszése, vagy most már a zarándokszállás falainak leomlása fájna jobban…

Az angyalok ügyében megkerestük természetesen egyenesen a pécsi püspökséget is – a levelet  a püspöknek írtuk. Csak arra adódott lehetőség, hogy egyik beosztottjával és a szobrok restaurálását esetleg elvállaló szobrásszal beszéljünk a dologról. E megbeszélés eredménye az lett, hogy megtudtuk, kb. 4 millió lenne a javítási költség. A püspökségtől semmiféle hivatalos választ, írásos reagálást megkeresésünkre nem kaptunk. 

Próbálkoztunk a pécstévénél, hogy talán, ha a nagyhatalmú média  beszélne róla, akkor felfigyelnének rá (ámbár kinek kellene felfigyelni, ha a püspökséget az ügy nem érdekli ?) – de ahhoz nem volt elég protekciónk, hogy ott foglalkozzanak érdemben a kérésünkkel: nevezetesen, hogy beszéljenek róla.

Pedig szerintem, amiről senki sem beszél az olyan, mintha nem is létezne.

Megkerestük a Zsolnay gyárat – még csak ködös ígéretet sem kaptunk, hanem egy elég furcsa, aláírás nélküli „levélben” közölték, hogy ők ilyesmivel nem foglalkoznak. Én szégyelltem magam helyettük….Szegény Zsolnay...forog a sírjában.

Az utolsó próbálkozásunk egy helyszíni beszélgetés volt, a helyi plébánossal, a Mecsek Egyesület munkatársával és két kéméndi lelkes lakossal – de más dolog valamiről (álmodozva és vágyakozva) beszélgetni és megint más dolog valamit tenni is egy ügy érdekében.

Megpróbálkoznak most  adomány-gyűjtéssel a faluban – de sajnos amennyit én eddig megtudtam erről a nyomorult, szerencsétlen, szétzilált és már már mondhatnám lezüllesztett faluról – hát az nem sok jóval kecsegtet. Ahány ember – annyi felé húz. Klikkek és ellen-klikkek vannak, mindenki utál és kibeszél (a háta mögött mindenkit) mint a gazdátlan nyáj, lézengenek az emberek, nincs, aki összefogja és legfőképp aki vezesse, irányítsa  őket egy értelmes, szép cél/élet felé.
Már nincs iskolája, már nincs semmi olyan üzeme, mely munkát adna  a lakosoknak. Fáj az ember szíve, ha látja a hajdanvolt gazdag és jól prosperáló sváb-lakosú falu lepusztultságát, elhanyagoltságát, gazdátlanságát. Megközelítés egyre nehezebb, nem tudom miképp gazdálkodik a falu, de jobb helyeken legalább egy falusi kisbusz van, ami az önkormányzaté (s rajta keresztül is szolgálja a lakosokat) – itt azt se tudták összehozni. Valahogy semmire sincs soha pénz….
Mint megtudtam, most ismét „elvettek” egy buszjáratot a falutól. A jól prosperáló és kiváló vezetőkkel rendelkező Szederkény 4 km-re van, de – mivel a buszjáratok jegyváltási határértéke megváltozott, a 4 km-re is 10 km árú jegyet kell váltani - tehát vagy fizet valaki, vagy már Szederkényig sem megy el. Netán egy kg. kenyérért gyalogolhat 8 km-t. (Magyarország jobban teljesít 2015.)

Nem, Máriakéménden nem csak az angyalokkal és a kegytemplommal van baj…
Sem a falu vezetőinek, sem az egyháznak nem fontos a falu felvirágoztatása – s nem értem miért ? Olyan szép, békés, csendes, jó levegőjű hely ! A megzakkant és örökké rohanó városi embereknek pont ilyen kellene kikapcsolódásra, pihenésre. Ezt a megfizethetetlen értékét, egyik fenti „cég” sem tudja, vagy akarja ügyesen, okosan hasznosítani. Ha én milliomos lennék, egészen biztos, hogy „kezdenék valamit” Máriakéménddel – van benne fantázia: a természeti környezete egyre inkább megfizethetetlen értékű, normálisabb országban egyre felkapottabbá válnak az ilyen helyek, ide menekül a városi ember….No persze, „normális országban”…

Nem tudom, mi lesz Máriakéménd és ezen belül az angyalaim sorsa. Összejön-e valaha is annyi pénz, hogy legalább ez utóbbiakat megjavítsák. Történik-e olyan csoda még egyszer, mint aminek a kegyhely eredetét köszöni: valaki felfedezhetné már újra  és akkor talán életre kelne.
De csoda kell hozzá.
„Magától” semmi sem fog történni.

Néhány kép a zarándokszállásból és –ról („Bienga” fotói, köszönet érte!):








  
Máriakéménddel foglalkozó régebbi bejegyzéseim a "Címkék" között külön megtalálhatók !

9 megjegyzés:

  1. Próbálj írni a legmagasabb szintű kormány irodához, mit veszíthetsz? Akármerre járunk az országban mindenütt csodálatosan felújított templomok, s még mennyi mindenre jut pénz. (Hallgattam a rádiót.) Ki tudja honnan jöhet támogatás?! Azért egy agilis helyi ember sem ártana. Erre is van elég példa.

    VálaszTörlés
  2. Visszanéztelek, megértem az aggódásod, szépek. Kár értük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megpróbálunk másfelé is érdeklődni - van is megkezdett, de "el nem varrt szál" - erről nem is írtam, hiszen minden bizonytalan....Az is gond, hogy mi, "valamit akarók" egyszerű kis emberkék vagyunk, a mai való-világban szinte el se tudunk igazodni. Kihez kéne fordulni még ? S miért utasít el a tévé - ami igen jó kiindulópont lehetne ? Minden sz@rral foglalkoznak, ez tényleg annyira piti téma, hogy senki sem nézné meg ??!!
      A faluban van egy "emberünk" - nem tudom sikerül-e neki aktivizálni ezt a halódó települést.

      Törlés
  3. Más is megírta... bár én úgy írtam volna, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkárával kezdtem volna,- nem pedig "lent,"... ahogy ti - laikusok - elkezdtétek. Nem kell "boldog-boldogtalanhoz" fordulni, mert a kevesebb,az nem egyszer több. (Talán még annyit... ne legyen igazam... de elképzelhető, hogy az "angyalaitokat" és a többit,- mások épp' olyan "hülyeségnek és pénzszórásnak" minősíthetnék, mint ahogy (több helyen is) vélekedsz dolgokról. :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. 1.Örülnék, ha megadnád a címet, ahol "más is megírta" - hátha össze tudnék fogni vele....
      2. Nincs gyakorlatom a koldulásban, de lehet, hogy tényleg rossz helyen kezdtem....
      3. Ha másnak más a fontos, nekem miért nem lehet fontos a kéméndi ügy ???

      Törlés
  4. Nem jó helyen keresgéltek ! Fel kellene ajánlani a templom körül valahol egy területet, focipályának. Lehet, hogy arra lenne jelentkező és akkor talán a templomra is jutna pénz (Vagy lebontanák. Az is megoldás, mielőtt magától összedől.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez még nem jutott eszembe - de egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a Karasica völgye - ami olyan csodás hely - tényleg focipályának is alkalmas lenne. Aztán versenyezhetnének a harangok a szurkolók ordításával. (Remélem "magasabb körök" nem olvassák a blogomat és ezzel most nem adtunk nekik egy újabb jó ötletet...)

      Törlés
  5. Nem kell ahhoz focipálya, a határon túlra is irdatlan pénzek mennek el, templomfelújításokra is. Ami nem is lenne baj, mert ha mi nem, akkor ki? Csak előbb nézzünk körül itthon is, nem kell-e segítség idehaza is egy-két helyre? S valószínű nem leszek népszerű, de kamionok visznek ki ruhákat, stb., mert akkora a gyűjtés (tapasztalat), s ilyenkor elgondolkodtam a mi szegényeinkkel, árváinkkal minden rendben van? Ki kap propagandát, támogatást ehhez? Itt ismét a ló túlsó oldala böki a szemem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, akárhová nézek, mindenhol a kapkodást, a fejetlenséget, a meggondolatlanságot látom. A percemberkék működésének eredményét. És nem azért látom esztelenül pörgőnek a világot, mert megöregedtem, s én lassultam le.Valami - én így érzem - összeomlóban van, drasztikusan változik napjainkban, eltűnik egyfajta világ és világnézet, felfogás, rend. Ami nem volna baj - hiszen állandó változás az élet - de legalább a változás jó irányba menne. Ám szerintem nem ez a helyzet.

      Törlés