2016. január 3., vasárnap

A keringőkirály



Nagyon vártam tavaly is szilveszter este…  Nem jött…Évek óta nélküle teltek már december utolsó órái, pedig sok óév búcsúztató éjszakát töltöttünk együtt régebben….
És akkor ma, amikor megnéztem az esti tv műsort, legnagyobb megdöbbenésemre, egy egyszerű kis szombat esti műsorként,  megláttam ŐT !!! Nem is volt piros nagy betűkkel nyomtatva a műsor, csak úgy egyszerűen – mint egy akármilyen szombat-esti koncertecske… Pedig ez a jubileumi koncertjének felvétele volt  Maastrichtból,  ami köztudottan a  legromantikusabb hely Hollandiában. 80 ezren + én hallgattuk, élveztük, daloltunk vele, megkönnyeztük, néha a nevetéstől, néha a meghatottságtól. Mit is lehet tenni, amikor egy 100 éves apácával táncol a Kék Duna keringőre....
És láttam a zenekarban régről ismerős  arcokat – kicsit kikerekedve, picit megőszülve, de mosolyogva és ugyanolyan lelkesedéssel húzták a vonót, mint 8-9 évvel ezelőtt.
Nagyon szeretem őt ! Sajátos stílusa, humora, szövege engem mindig elvarázsol, valósággal boldoggá tesz. És hát úgy mellesleg hegedülni is tud….
A közönség imádja, lelkesen játszott most is  vele, nagyszerűen szórakozott mindenki.
Csak nagyon, nagyon halkan jegyzem meg,  örömmel töltött el az is, hogy miként én, ő, a híres-neves művész is (és még pár híres, közismert ember - épp tegnap láttam  Hape Kerkelinget is) idősebb napjaira egy kis párnácskát növesztett a dereka köré. Már csak ezért is szeretem, mert kevésbé restellem a magamét – ha neki is van/lehet….
Röviden szólva: boldog voltam tegnap este és ezt Andre Rieunek köszönöm !
(2016-ban jön Budapestre ! Május 19-én a Sportarénában lesz a koncert. Ülőhely ára: 32.000.-)

A koncertről egy jó videó látható itt:


7 megjegyzés:

  1. Elvezet oket nezni! En most lemaradtam mindkettorol, most kereshetem a netrol vissza. Meg jo, hogy van ra lehetoseg! Az utobbi evekben Hape keveset lathato a tv-ben. Nagy kar!:-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencse, hogy a youtube-on sok minden utólag megnézhető. Állítólag készült egy rendes "mozifilm" a zarándokútjáról,hallottál róla ? Kár, hogy ezt a tévé nem fogja (legalábbis nem mostanában) leadni.

      Törlés
    2. Nem, köszi, erre is rákeresek.
      Anno nagyon szerettem volna (sokan mások is)hogy ő vegye át a "Wetten, das?" műsort. Az lett volna fergetegesen jó műsor, ki nem hagytam volna egy részt sem!
      (Gottschalk számomra szőrnyű volt, csak Hunziker tudott némit javítani a műsoron, hogy nézhessem.)

      Törlés
    3. Egyébként láttam is a Hape-zarándok filmből pár kockát, de nem ő játszik benne, és aki megszemélyesíti, nekem kifejezetten ellenszenves.Nem tudtam, hogy tervben volt a Wetten das átvétele - de hogy őszinte legyek azt a műsort én nem is szerettem. A Samuel Koch balesete óta meg aztán végképp nem, jó is hogy abbahagyták (ha jól tudom...)
      Ha-ha-ha a loknis Gottschalkot én se bírom, bezzeg a Hunzikert..:-) (Nem is tudom, hogy tudott hozzámenni a számomra ellenszenves Ramazottihoz ?)

      Törlés
    4. Hah, valami hasonlót írtam a Hape filmről privátban. :-)
      Wetten, das? megszünt. Gottschalk után 2 évig próbálkozott Markus Lanz, de igen langyosra sikeredett, majd megszünt.
      Hunziker 17-18 évesen (tapasztalatlanul) ismerte meg E. Ramazottit és rögtön gyerekük lett. Majd miután megismerte párját jött rá, hogy ő még önmagát szeretné megvalósítani. Már rég elváltak. Mostani férje sem "kevesebb" a Trussardi család egy sarja. Ennyit a "celebes tudásomról". :-O

      Törlés
  2. Én is láttam (Hape-t is) - mindig nagy öröm - és remélem még sokáig fognak szórakoztatni bennünket. Ahoz képest, hogy tolókocsin jött be a 100 éves apáca, jól birta a táncot és ragyogóan nézett ki !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én valahogy azt vettem ki a szavaiból, hogy nem nagyon akar ő már "dolgozni"...Gyanítom, anyagilag nincs is már annyira szüksége rá, csak afféle "jutalomjátékokra" fog vállalkozni. Sajnálom, mert én a legbolondosabb szerepeiben is kedveltem. Bár a Beatrix volt tényleg a csúcs..... :-)
      Az apáca meg, vagy nem volt 100 éves, vagy "fel volt tuningolva" :-) Bár talán 100 évesen Andre-val én is keringőznék még egy utolsót.

      Törlés