2016. január 28., csütörtök

Borbás Andrea selyem/virág/képei




Kaptam egy meghívót, s bár nem nagyon szeretek kiállítás megnyitókra járni, ezt kivételesen elfogadtam, s bevallom cseppet sem bántam meg. Egyrészt, mert nagy öröm volt számomra, hogy a meghívás küldőjével személyesen is megismerkedhettem (majd később, egy más alkalommal szólók róla is) – másrészt meg mert a kiállítás nagyon bensőséges, majdnem azt mondhatom „családias” hangulatú volt.

Kicsit fura érzés volt 50 év múltán visszamenni oda, ahol gimista koromban menzásként ettem a sárgaborsó főzeléket, meg a káposztás tésztát. (Volt középiskolai lánykollégium a hajdani Geisler Eta utcában....) Nem, nem ismertem rá az épület belsejére – de nem is vártam efféle élményt. Mégis valahogy összeszorult picit a torkom, amikor a kapun beléptem. (Nem a félelemtől, az emlékezéstől.)

A kiállítás viszont  igen kellemes meglepetéssel szolgált. 
Én még nem láttam selyemre festett képeket, és ezt a különös technikát, amit  Borbás Andrea alkalmaz, még nem is hallottam. (A megfestett anyagra ráhelyezi a „modellt” és kiteszi a napra. Ebből a mondatból talán ki is lehetett találni, hogy képein különféle érdekes és szép növények, virágok a főszereplők.)
Volt az első körbenézés  után azonnal pár kép, amit leakasztottam volna szívesen, s hazahoztam volna a saját virágos festményeim közé. Nagyon megtetszettek, ezeket mutatom majd a képek közül elsőnek.
Ha véletlenül valaki arra járna, nézzen be, megéri.

Sajnálom, de  a fényviszonyok nem voltak túl jól, meg az én fényképezőmmel valamiért nem tudtam élesebb, jobb képeket fotózni :-( 



A megnyitó beszédet Huszár Ferenc mondta




A szívemnek legkedvesebb
A második és harmadik helyezett







8 megjegyzés:

  1. Nagyon szépek a képek , valóban az íriszes kép mindent visz .
    Kár hogy ilyen messze vagyok :-(
    Ezért is jó ha megmutatsz ilyeneket , így én is itt a Csepel-szigeten láthatom mi történik az ország másik felében. És vagyunk még egy páran !

    Feltolultak az emlékeid ? Nem csoda ennyi év után.

    (anno , én egy Geisler Eta brigádban dolgoztam, aztán megváltoztatták Zoja Kozmogyemszkaja brigádra :-)) )

    mmama

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes volt a régi épületet viszontlátni - egészen más formában, mint amilyen anno volt....

      Törlés
  2. Így igaz ! (?) - az idén (2016) nekem pl. lesz egy 50 éves találkozóm,- (ha megélem) egy pécsi iskolában...bár vannak sejtéseim,hogy miért (laikusként)- nekem is szokott testrészem összeszorulni. Hagyján,- lehet,hogy a mai időjárás miatt ?- (is) teljesen elbizonytalanodtam, melyik volt a Geisler E.u. - ( azt,hogy menzás is voltál... most hallom először) - persze,gyorsan rákerestem Kollégium (Igaz, nem tudom manapság mi van benne ? ) Más : Régi utcanevek Előre is bocs' ha valamelyiket rosszul írtam volna be ! (Kb. ennyire futotta mára...) :-)

    VálaszTörlés
  3. Ohhh, de szépek! szívesen elnézegetném én is...szerintem engem úgy kellene kirobbantani onnan :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon különös a technika, és valahogy olyan "álomszerűek" a képek. Rettentően sajnálom, hogy nem tudok jobb fotókat mutatni, valóban nagyon szépek.

      Törlés
  4. Kedves "Fodorka"! Szerencsére Andrea a facebook-on is megosztotta a blogbejegyzést és a képeket! Köszönjük! Huszár Marcsi és Feri

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ott is lehet látni, - bár én nem vagyok ott tag. Remélem az ő fotói jobban sikerültek.

      Törlés