2016. február 27., szombat

Kora tavaszi séta a Mecseken



Olyan szépen sütött a nap, hogy nem bírtam megmaradni a lakásban. Telefonáltam egy barátnőnek – aki rögtön vállalkozott is kíséretemül – és már száguldottunk is fel a hegyre. Nem messze, csak a „szokásos” Sós-hegyi kis kilátóhoz mentünk. Ez a rész tele van medvehagymával, hóvirággal – és én idén még „élőben” nem is láttam egyiket sem. Természetesen fényképezővel mentem.... Itthon vettem csak észre, hogy a kilátóról nem készült fénykép, de ott annyiszor jártunk már, hogy nem hiányzott. 

Medvehagymás
Hóvirágok

Elnyílóban az illatos hunyor
Kilátás a Tubesre a Sóshegyi kilátóból
Sok hóvirág van még

A szúrós csodabogyó is védett
 
Odvas keltike

Majd átmentünk a kozári kőbányához, mert barátnőm  nem ismerte, nem is tudott a létezéséről. Itt sokféle érdekes és szép kő volt régen – ma már tilos a kőgyűjtés, igaz nem is nagyon lehet szép kék azuritos, ill. zöld malachitos köveket találni. Micsoda szerencsém van, hogy évekkel ezelőtt én hoztam még innen többször is kisebb köveket !! 
Itt: http://www.geomania.hu/asvanygal.php?lelohely=62&oldal=1  meg lehet nézni, hogy milyen csodák voltak ott fellelhetők egykoron.
(Azt csak zárójelben kérdem, hogy mégis, aki ott jár, honnan kellene, hogy tudjon a kőgyűjtési tilalomról, ha ez SEHOL nincs kitáblázva ? Igaz persze a hóvirág és medvehagyma szedés tilalma sincs kiírva….) 
Aki bújt bújt, aki nem, nem…..

Kozári kőbánya

 
Kék azuritos kő és valamilyen pirosas (vasoxid?)
 
Májvirág
A kőbánya közelében hatalmas erdőirtás lehet - csak a kitermelt rönköket láttuk.
















Nagyon örülök, hogy elmentünk - és várom az igazi tavaszt. Mindenképp szeretnék többet, sokkal többet mászkálni idén a hegyen. Jót tesz az nekem...


22 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Ebéd után voltunk, nagyon kellemes volt az idő - ám mire hazaértünk - 4 után - befelhősödött.

      Törlés
  2. Szépek a fotók...Igaz hogy szépen sütött a nap, de nagyon hideg is volt egész nap...
    Tulajdon kép én megértem a kőszedési tilalmat is... mindenki csak egy kicsit vinne haza...mi lenne? már el is fogyott volna..Gondolom szeles is volt a Mecseken...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindkét hely, ahol jártunk, széltől védett volt, egyedül a kilátóban fent fújt a szél.A napsütés dacára azonban tényleg nem volt túl meleg. No de február van...

      Törlés
  3. Ugye, mennyire csábít a legkisebb napsugár is már ilyenkor? nem tud megállj parancsolni magának az ember:)

    Szükségünk van rá és jó hogy lehet menni, felfedezni minden kis csodát, ami már kimerészkedett az avar alól.
    Annyira szeretem ezeket a kis kora tavaszi növénykéket!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nagyon jó kimenni, csak hát nekem már "kell egy jó barát" - aki eljön velem és néha nem könnyű ilyent találni. Egyedül már nem merek az erdőnek nekiindulni.

      Törlés
  4. most már mindig úgy kommentelek nálad, hogy előtte kijelölöm másolásra, ha elszáll, tudjam beilleszteni:)

    Annyira bántott, a múltkor hogy elszállt a "hat méter hosszú" kommentem a felújított állomás bejegyzésednél...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is sajnálom, mert mindenkinek minden sorát, szavát köszönettel és szeretettel fogadom.

      Törlés
  5. De jól tettétek, hogy hegyet másztatok. Jót tesz mindenkivel!
    Gyönyörű az a hunyor! Milyen illata van? Még nem volt hozzá szerencsém.
    Az odvas keltike is nyílik és van a Mecsekben májvirág.
    Nálam kérdezte egy pesti blogos, hogy vajon merre lehet odahaza májvirágot látni. Mindjárt megírom neki. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szeretném, ha minél több efféle kisebb sétára lenne módom a jövőben.Úgy hiányzik nekem az erdő ! És annyira jó a régi, ismerős helyeket újra és újra felkeresni.Bízom benne, hogy idén módom lesz ilyesmire többször is.
      A hunyornak kicsit édeskés az illata - de nem intenzív, csak akkor érzed, ha egészen közel dugod hozzá az orrod.

      Törlés
    2. Olyan érdekes, a hóvirág-mezők szépsége a fotókról nem jön le, még a virágocskákról készült sztárfotók attraktívabbak, mint a valós látvány. Az odvas keltikét nem is láttam, és nyolc szál májvirág egy helyen! Hát elég bambán tudok mászkálni. Az illatos hunyor a hápékolásod ellenére gyönyörű lett. Olyan kőbánya kép nincs, ahol a nagy kövek közelebb vannak, és több látszik felettük a gyönyörű kék égből?

      Törlés
    3. Küldtem neked egy diasort - abban több fotó van és van olyan is, ahol "több ég-kék" látszik :-)

      Törlés
  6. Meg nem mondom,mennyi éve lehet(ne) tudni a medvehagymagyűjtés szabályairól. Akár kis mennyiségben (2 kg/fő/nap - akár nagyban akarja tenni bárki is.)Nem kezdem a témát... (mert vajon ki tudja azt,hogy a kertedben lévő hóvirágot (!) is be kellene jelenteni... ) Megjegyzem védettek a bogarak,állatok is,- az sincs kiírva. (Összességében : a rendeletek nem ismerete, nem mentesít... stb.) Más : fémkeresőt sem szabad alkalmazni (csak engedéllyel) -ami a földben van, az az államé. (elsősorban) stb. Ismerjem el, a "kőgyűjtési tilalomról" még nem nagyon hallottam. De ígérem, pótolni fogom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudnál egyszer egy "pozitív" kommentet írni ? :-)
      A hóvirág 30 éve a kertemben van. A medvehagyma kb.10.
      És ezek után jöjjenek a bősz büntetők és....(na ezt nem írom már ide le).

      Törlés
    2. A kérdés már csak az : egyáltalán utánakerestél-e ? Hogy a "komment" mennyire "pozitív" - természetesen relatív ! Ahogy az is, hogy egy-egy blogbejegyzésed - szintén. (?) ( az is relatív) - természetesen nem engem zavarna, ha abbahagynám a kommentelést itt is. Megtettem én azt már máshol is. :-) (csak akkor majd ne azt halljam, hogy "ki olvas engem ?"...(téged) - meg ilyesmik ! :-)

      Törlés
    3. MZ/X , illetve helyesen,/@X/ mert gondolom ezt is kifogásolnád!))
      Fodorkának teljesen igaza van abban, hogy szinte egy "pozitív" kommented sincs, sok nagyon sokszor értelmetlenek, érthetetlenek a hozzászólásaid!!!!!!!!!!
      Nyugodtan hagyd csak abba itt is a kommentelésedet, nem fog sírni a kommenteléseid után szerintem senki!))) Rossz, és boldogtalan lehet az életed, ha ennyi negatívumot tudsz mindig öszeszedni!((
      Én Fodorka helyébe már réges régen egyetlen kommentedet sem méltattam volna válaszra!!!)))
      Tamás

      Törlés
  7. Most a tengernyi hozzászólást nincs időm elolvasni, csak szeretném megköszönni a tippet! Ma reggeli után nekivágtunk és tényleg rengeteg a virág, egy pogira való hagymát gyűjtöttünk a tengerből, a gyerekek közben legeltek :)
    És ami döbbenet, már kint van az eredetileg április-június táján virágzó gyöngyköles levele, a galambvirágból néhány már nyílik, van szellőrózsa, két fürtös gyöngyikét is fényképeztem és tüdőfű is rengeteg van.
    Nagyon élveztük, s ha tegnap nem látom a blogodon a virágrengeteget, a reggeli borúban tutira nem jutott volna eszembe nekivágni a hegynek ;) KÖSZÖNÖM!!!! :):):)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy kimentetek (vagy fel)- nekem a tegnapi délután olyan jólesett a "nem-is-téli", de azért hosszú bent csücsülés után.
      Igen, nagyon előrehaladott állapotban van minden a naptárhoz képest. Állandóan eszembe jut, hogy ez nem normális - de sajnos tenni nem tudok ellene. Amíg lehet, gyönyörködöm benne - és szorítok nekik.

      Törlés
  8. Ó, nagyszerű délután lehetett! A természetjárást soha nem lehet megunni! mindig van annyi szépség, hogy csodálni lehessen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg jó volt - most napikig "elélek" ebből az örömből.

      Törlés
  9. Nagyon szép kirándulás lehetett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az idő is, a környezet is szép/jó volt - de főleg nagyon kívánkoztam már kifelé...Örülök, hogy sikerült a sétához társat találnom - mert ugye "egyedül nem megy"...

      Törlés