2016. március 13., vasárnap

Budapest, Budapest te csodás...1.



Még tavalyi adósságom volt egy budapesti látogatást. Csak halogattam, valami kifogás mindig akadt – de ha egészen őszinte akarok lenni, hát nem szeretem fővárosunkat. Sose szerettem. Én vagyok a vidéki kislány – aki ott sose lenne „otthon”.
Ám érkezett Olasz Ferenc megtisztelő meghívása kiállítása megnyitójára – amire ugyan az esemény késő délutáni időpontja miatt elmenni nem tudtam, de a kiállításra kíváncsi voltam.
Így hát budapesti adósságomat is egyben törlesztendő, felvonatoztam.
(Már ez is….2016: lassan megyünk a Marsra – de Pécs-Bp az 3 óra „express” vonaton…)

Kedves pesti idegenvezetőm az állomáson várt, hogy ne kelljen egy randevú helyszínét sem térképpel megkeresnem, s a keleti pályaudvarról egyenesen a vigadóba mentünk. Nem szégyellem bevallani, én még sosem jártam ott és semmit sem tudtam róla. Amikor beléptem, nagyon megörültem, ill. már kívülről is „kiabált” kedvenc képzőművészeti korszakom, a szecesszió. Amennyire lehetett végigjártuk az épületet. Benéztünk a színházterembe is, de a legcsodálatosabb az volt, hogy a tetőteraszra ki lehetett menni. Életemben ilyen csodás Buda-panorámát nem láttam ! Lentről, ugye belelógnak a képbe az autók, a villanyoszlopok és minden egyéb zavaró tényező. De onnan fentről ! Pazar panoráma tárult a szemem elé. És szerencsém volt, bár kissé párás volt a levegő, de szikrázóan sütött a nap.









 
Olasz Ferenc életmű kiállításán hatalmas anyagot mutat be szakrális témájú fotóiból. Kicsiny, vagy romos templomok, útszéli és temetői fejfák és kőkeresztek, pléhkrisztusok, kálváriák valamint alsópáhoki portrék  láthatók képein. Én azt éreztem, képeiről a béke, a múltra-emlékezés, a csend, a nyugalom, az életbe való belefáradás a végső elmúlás tudomásulvétele árad.
Nem is lehet ezt a kiállítást „gyorsan letudni”. Fényképezőgépemmel körbejártam és megpróbáltam a lehetetlent, az üveg mögé rejtett és megvilágított képekről fotókat készíteni. Nem sok sikerrel jártam. Majd mutatok párat, de nézzetek be holdgyöngyhöz is e témában:  












Bevált szokásomhoz híven, a gépet eltéve, fotózás után a lelkemet, szívemet elővéve, újra végigjártam a termeket. Meg-megálltam egyik másik kép előtt, kerestem bennük a  saját kálváriás élményeimet. Aki ilyesmiket, ilyen magukra-hagyott, elárvult régiségeket nem fotózott, nehezen tudja beleképzelni magát egy ilyen helyzetbe. Egy romos templom, egy a csupasz réten álló csupasz korpusz felbolygat emlékeket, egy gyermekien egyszerű festett arc emlékeztet az általam fotózott kálváriáikon megélt percekre.

Hogy Olasz Ferenc eléri-e képeivel azt, amit szeretne, nem tudom. Bizonyára lesznek, akik hozzám hasonlóan lelki élményként élik meg a kiállítást, és lesznek, akiknek túl sokat nem fognak mondani a fotók. A kérdés csak az, hogy melyik  „csapatban” vannak többen ? Lehet, hogy túl pesszimista vagyok, de tartok tőle, hogy kevesen leszünk az egyik oldalon.
Képeim: meditációk… Hitről, csöndről, a lélek csöndjéről vallanak. Ezek a képek kérelmek és kiáltások egy Isten-nélküli világban. Újra kell építenünk a templomot: a Szépség és a Szeretet templomát, hogy mire Isten visszatér, akkor készen találja azt, hogy már csak a gyertyákat kelljen meggyújtani benne. A farizeusi ünnepek helyett meg kell teremtenünk az ünnepek varázsát, a Lélek ünnepeit, és meg kell teremtenünk a mindennapok szakralitását is!
Zajos, túlhajszolt életünket megszólító, meditációra hívó hangnak szánom munkáimat, vigaszul a HIT és az ÉLET mulandósága ellen." 
mondja Olasz Ferenc…
Kívánom, hogy vágya teljesüljön. Ráférne a világra.


Folytatás következik holnap !


 

18 megjegyzés:

  1. Jó, hogy fotóztad a Vigadót, én egész másra koncentráltam. Engem ebbe a világba az ő fotói vittek el.Véletlenül? Csodálom őt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Be kell valljam, akár még többet is tudtam volna időzni ebben a csodás épületben és akár visszamennék még egyszer a kiállításra. Nagy élmény volt számomra mindkettő.

      Törlés
  2. Nagyon szép lehet ez a kiállítás, ezt már a képeidből és a leírásodból is lehet látni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Különös, elgondolkodtató, megható. És érezni mögötte az embert, aki ezt, így meglátta.

      Törlés
  3. Nem vagy egyedül a "falusi kislány Pesten " szindrómával .
    Ott születtem és ott is éltem kerek 50 évig , mégis azóta érzem magam "megérkezettnek" mióta kiköltöztünk.
    Ha azt vesszük hogy én innét cca:10 km Pesttől két óra alatt érek be akkor a három óra Pest-Pécs viszonylatában nem is olyan sok.
    A pára ellenére szépek a képeid .
    Várom a folytatást !
    mmama

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon "el tudok veszni" Bp-en és nem értem az okát...De hát nem hinném, hogy ez a hátralévő időben megváltozna, tehát, elfogadom. Ami a magyarországi közlekedést illeti, azt inkább itt és most nem minősítsük, habár egy-két szóval is leírható lenne.
      Nem terveztek egy látogatást a leírtak után ?

      Törlés
    2. Én nem vagyok elveszve hiszen ismerem a várost, és időnként muszáj bemenni. Vannak helyeim amit azóta is itt veszek meg mióta kiköltöztünk.
      Tavaly nyáron bementünk a két nagyobb unokával akik ide születtek . Halászbástya -Vár- Lánchíd stb...
      Mit mondjak nem voltak elájulva , illetve csak a fáradtságtól .
      Kb: egy hónapja voltam bent anyagért de úgy jöttem haza mint akit puskából lőttek ki :-)

      Törlés
    3. Én nem tudom miért éreztem, hogy ebben a városban gyorsabban múlik az idő. Mintha minden és mindenki folyamatosan "rohanna". Még nézni is fárasztó és én semmiképp nem tudok "lépést tartani" velük. Lehet, hogy egy falun élő ember az én városomban ugyanezt érzi...Mindegyik más világ - s ki mit szokott meg, azt (többnyire) szereti.

      Törlés
    4. Milyen érdekes, hogy pont most én is erről a témáról filozofálgattam magamban, egy teljesen más helyen, egy hegygerincen, ahonnan látni lehetett a messzeségben Lili iskoláját egy faluban a templom mellett. Én is a városban (nálunk, mindenki csak "a városnak" hívja Budapestet) nőttem fel, most is benn dolgozom, de 25 éve egy közeli faluban élek és el sem tudnám képzelni, hogy visszaköltözzek. A szomszéd házban lakó húgom gyerekei bejárnak iskolába, nekik természetes a tömeg, a plázák, a rohanás. Lili iskolája tőlünk még kijjebb egy faluban van, ezt láttam a messzeségben úgy, hogy jól látszott, hogy előtte mező fölötte egy hegy van. Azon gondolkoztam, hogy ez mennyire megnyugtató, hogy a gyerekemnek ezt a városi őrületet tudom késleltetni egy kicsit. Hogy vele nemrég még körözni kellett a mozgólépcsőn és a panorámaliften a plázában és direkt kirándulásként napijeggyel mentünk be a városba tömegközlekedni és a trolitól a fogaskerekűig mindent kipróbáltunk.

      Törlés
    5. Örülök, hogy te is ezt érzed. BP-re vagy "születni" kell, vagy szeretni. Esetemben egyik sem valósult meg.

      Törlés
  4. Az,hogy melyik csapatban vannak többen,nem lényeges.Ha egyetlen egy ember lelkét megfogta,megváltoztatta nézeteit,már célt nyert.
    Azt hiszem,ő sok embert elgondolkodtat a képeivel.
    Engem nem kellett megváltoztatnia,mert egy úton járunk,de vonzanak a képei,mint a mágnes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valóban különös képek és bizony van köztük nem is egy, mely előtt lehet álldogálni és meditálni.

      Törlés
  5. De szép lehet ez a kiállítás élőben!...biztos hogy többször végigjárnám én is a kiállítást és kiválasztanám az az egyet (szokásom), ami mindent visz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) Pontosan így vagyok én is, minden kiállításon "kiszúrok" egy képet - azt aztán nagyon sokáig "magammal hordom". Ez esetben a 20-as képen balról a legfelsőt "hoztam el" Sajnálatos módon a közeli kép nem sikerült....

      Törlés
  6. Szép és tartalmas kirándulásod volt. A főváros nekem is csak egy napra jó, ha valami programra megyek, max. egy hétvégére, hogy a barátnőmnél éjszakázzak és alvás helyett végigdumáljuk... Jók a fotóid! Kezd divatba jönni az elcsendesedés, meditálás. Érdekesek, szépek Olasz Ferenc képei, szerintem lesz érdeklődés a kiállítás iránt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, hogy sok egy "vidékinek" Budapest ???! Nem tudnék ott élni.
      Én is remélem, hogy sok látogatója lesz a kiállításnak - és sokan fogják érzéseiket, véleményüket a vendégkönyvbe beírni.Én megtettem.

      Törlés
  7. Volt időd benézni az 5. Nemzetközi Textilművészeti Triennáléra?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudtam, hogy ez is ott és akkor volt. Igaz, elmentünk valami "ruha-kiállítás" üvegfala előtt, de a ruhák engem egyáltalán nem érdekelnek, tehát be se néztünk. Most, hogy megnéztem egy videót a kiállításról, sajnálom, hogy nem láttam, mert azért - nyilván a belső termekben - lett volna számomra is érdekes látnivaló.

      Törlés