2016. március 16., szerda

Olvasom: "15 évünk van még….."





A világnak sürgős energiacsodára van szüksége, különben katasztrófa vár az emberiségre – mondja Bill Gates.
A milliárdos szerint azért van ok a reménykedésre: ő fogadna is rá, hogy 15 éven belül meglehet az a technológiai áttörés, amely felgyorsíthatja a szennyezés érdemi visszaszorítását.
Bill Gates és a felesége hétfőn nyilvánosságra hozott éves üzenetükben próbálták felhívni a figyelmet a helyzet súlyosságára. Azokat a hivatalos vállalásokat idézik, melyek szerint a fejlett országoknak 2050-re 80 százalékkal kell csökkenteniük az üvegházhatású gázok kibocsátását, 2100-ra pedig teljesen meg kell azt szüntetniük, máskülönben a súlyos klímaváltozás elkerülhetetlen. A mostani trendek azonban ehhez nem elégségesek, sokkal gyorsabban kellene átállni egy zöld gazdaságra.  (Javaslom, olvasd el a bekékített hivatkozásokat!)

A Microsoft-alapító szerint ijesztően kevés kutatásfejlesztési forrás megy a világban az olcsó és széles körben felhasználható tiszta energia megtalálására, az aktuális trendekről Bill Gates most a Quart-on egy videó-interjúban is beszélt. (Saját megjegyzésem: fegyverek helyett tán erre kellene pénzt költeni...) Tavaly ezért saját vagyonából (ez a Forbes szerint egyébként 75 milliárd dollár) ajánlott fel egymilliárd dollárt energia-innovációs kutatásokra, azt szeretné, ha állami alapok is beszállnának a projektbe.

A probléma, hogy a mostani fő fejlesztési területek, az elektromos autók és a LED-lámpák nem csökkentik eléggé a globális energiafogyasztást. Még nagyobb baj, hogy nincs is olyan megfizethető zöld energia a láthatáron, amely valóban kiválthatná a mai szennyező technológiákat. Gates főleg két területet finanszíroz: az általa nagyon ígéretesnek mondott újgenerációs atomerőművek, valamint a szél- és napenergia tárolásának fejlesztését.
„Azt hiszem, több eltérő úton kell haladnunk párhuzamosan” – áll a közleményben, és hogy pozitív legyen a végkicsengés, Gatesék mindenek ellenére bizakodóak:  „Arra számítok, hogy a világ olyan zöld energiai áttörést fog elérni a következő 15 évben, amely megmenti a bolygónkat és biztosítani fogja az energiát”.
Itt van hozzá a videó:



Nem tudom, ki hogy van vele, de időnként magam is elgondolkodom, vajon „pazarlóan” élek-e ? S ha erre „igen” a válasz, akkor a  következő kérdés azonnal az, hogy tudnék-e másképp ? Miről tudnék lemondani „önként és dalolva” ?

- Biztos elsőnek az autót kell(ene) mondanom – bár nehezebb lenne az életem nélküle. De autó nélkül azért van élet. Merthogy elektromos autót biztos én már nem tudnék venni.

- És ? A gázról ? És helyette fűtögetnék fával-szénnel ? Hogy bírnám ? Bírnám-e ? Meddig ? És környezetkímélőbb-e visszatérni a régi szisztémához ? Biztos hogy „nem” a válasz…. Akkor kérdem, a nagy okosok miért nem találtak már ki valamit, amivel pl. melegíteni lehet, (avagy pl. hűteni, ha az válik szükségessé )?  És ha ez a „valami” már ki van találva, akkor miért nem használjuk ? És miért kerül egy napelemes megoldás egy normál családi házra 1-2 millióba ? És akinek nincs ennyi pénze ?

- Nem fogyasztanék, csak hazai vagy Európában megtermett ételeket. Megspórolandó vele a kerozin-és egyéb szállítási/tárolási költséget. De elveszem ezzel emberek kenyerét, akik a távoli ültetvényeken dolgoznak, akik tárolják, szállítják, stb… ezeket  az árucikkeket…..
Vegyek mindenből „csak” hazait ? No de ha nincs ! Vagy ha van,  megfizethetetlen (számomra).  

Valószínű folytathatnám a sort. Ám csak körbe-körbe keringenek a gondolatok, mint a megbolydult hangyák (akik aztán végülis belepusztulnak a céltalan körbe-járásba).

Mindig ideges leszek, ha valaki(k) „osztják az észt” – (milliókkal a zsebükben) – de valójában semmi konkrét javaslatuk nincs, vagy ha van, az akkor a hasonszőrűek számára érhető csak el.
Gyakorlatilag én ott látom a baj okát, hogy túl sokan vagyunk. Ebből kellene kiindulni – avagy kellett volna már évtizedekkel ezelőtt, hiszen látható volt az irányzat, hogy mi felé megyünk. A népességrobbanás nem tegnapról máról történt.
Meggyőződésem, hogy itt csak valami „külső erő” tud segíteni és  mindegy, hogy ezt Istennek, meteoritnak, avagy globális klímaváltozásnak hívjuk. 
Különben is az emberiség legnagyobb baja - szerintem - hogy többnyire "utólag" kezd el gondolkodni - amikor már késő - és sokszor még így is rossz eredményre jut. Elfuserált teremtmények vagyunk - nem tudom, van-e segítségre reményünk ?



4 megjegyzés:

  1. Ó,az a hazai termék!!!
    Eddig én is inkább megvettem a hazai terméket,inkább drágábban,mint a multinál olcsóbban a külföldit...hogy támogassam a magyar gazdákat.
    Aztán vettem egy karton tartós tejet,persze magyart,Alföldit.Másnap az elsőt felbontva,savanyú és büdös volt.A második is.Aztán kezdtek felpuffadni és vittem vissza a boltba,számlával együtt.Olyan undorító,büdös volt,hogy elment a kedvem a magyar terméktől nyomban.Addig,amíg a kinti technológia és a minőség jobb,nem térek vissza a magyar termék támogatására.Kövezzetek meg érte.A szavatossági ideje még több,mint fél év volt!
    Lélekajtós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a gyanúm, hogy a tehénen kívül már senkinek nem lehet hinni. Ha láttad, amikor a tehenet megfejik, AZ A tehéntej. A többiről a fene tudja, micsoda.....

      Törlés
  2. "Mindig ideges leszek, ha valaki(k) „osztják az észt” – (milliókkal a zsebükben) – de valójában semmi konkrét javaslatuk nincs, vagy ha van, az akkor a hasonszőrűek számára érhető csak el." S ráadásul drága Gates-ünk nem is akárhogyan igyekszik kontrollálni az egész világot. Ld: a 10-es verziót senki nem akarja önként és dalolva telepíteni a gépére, mert az a magán gépet adatátvitelre, tárolásra stb. használja világméretben a te akaratodon kívül. Mit talált erre ki? Hamarosan a jelenlegi 7-es, 8-as, akárhányas programok automatikusan frissülni fognak 10-re, ha tetszik, ha nem. Lehetne ellene tenni? Miből is van ennek a fráternek ennyi pénze? Abból, hogy országok számítógépes hálózatai az ő horribilis összegű alkalmazásain futnak, miközben éppen Skandináviában van már az ingyenes Linuxon futó állami rendszer. Ha minden ország meglépné ezt, Gates-nek nemigen lenne miből adakoznia. S közben én is egy Gates-t pumpoló gépről netelek, mert a munkahelyem is ragaszkodik az ő alkalmazásaihoz, szoftvereihez, s beadtam a derekam :(:(:(

    Az meg egy másik kérdés, hogy valóban az ember-e az oka a klímaváltozás egészének? S vannak, akik azt gondolják, ez messze nincs így lásd jégkorszakok időszakos visszatérése.

    Milyen építési technika van? Úgy hívják, passzív ház, se gáz, se fa, se szén nem kell hozzá. Viszont ehhez vadiújat kell építeni, szellőzőkkel, az ablakok dőlésszögét az adott hosszúsági és szélességi körhöz stb. szabva. Hihetetlenül izgalmas dolog ez. Ami esetleg utólag beszerelhető, az a geotermikus rendszer, de az is irtó drága, s az áramot a működtetéséhez szintén valahonnan be kell gyűjteni - jó esetben kollektorokkal, napelemekkel megoldható.

    Hazai termék - azt hiszem éppen te írtál a kész átverés sóóóóról, amikor apró betűkkel közé van szúrva, hogy "feldolgozású" - vagyis behozzuk ki tudja honnan a húst, tejet stb. és itthon valaki feldolgozza. Végülis legalább részben itthon is ad munkát... Nekem a Bakony kefír a nagy dühöm. Szerintem az egyetlen ehető kefír, alig tartják valahol, mini mennyiségben. Azt hinnéd, még mindig a Veszprémtej gyártja, de hol van az már, a magyar néven támogatod a szlovák vagy cseh (hirtelen nem tudom) tejipart :(:(:(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vannak témák - pl. a klímaváltozás és testvérei- melyekről olyan szívesen beszélgetnék a téma iránt érdeklődő emberekkel ! Mert (hogy a klímánál maradjak) láttam én is a különböző grafikonokat a vissza-visszatérő jégkorszakokról. Teljesen hihetőnek érzem. De piszok nagy lelkifurdalásom van ugyanakkor azért, amit mi emberek csinálunk itt a Földön - még akkor is, ha nem egészen, vagy nem csak ez fogja okozni a következő jégkorszakot.
      A hazai termékre vonatkozóan neked is csak azt tudom mondani, amit fentebb írtam: hiszem, ha látom.
      Mégis csak oda lyukadok ki, le kellene pucolni valahogy az emberiség döntő többségét és a maradéknak valahogy másképp, tisztességesebben kellene újrakezdeni. Nincs más megoldás....

      Törlés