2016. március 21., hétfő

Vasárnapi képek




Úgy jött ki a lépés, hogy ahová ablakot-mosni kellett mennem (segítségképp) azt csak vasárnapra tudtuk össze-szervezni. Nos, ünnep ide, vagy oda, mentem, megcsináltam. De azt nem mondanám, hogy a kedvenc foglalatosságaim közé tartozik az ablakmosás, pláne nem emeletes házban…Mindegy, „megcselekedtem-amit-megkövetelt-a-haza…”

De gondoltam, a délutánra már maradjon valami ünnephez méltó, és igenis menjek ki újra a Gyükésembe, virágvasárnap,  virágokat fotózni.

Nem dicsekedhetem… Egyre szomorúbban látom, hogy a rétem minősége romlik, nem is elsősorban a szemétlerakás miatt, hanem mert évek óta nem kaszálják. A hatalmasra növő gaz alól nem tud minden növény a felszínre törni, elsivárosodik, egyhangúvá válik az a rét, amit nem gondoznak. Az utoljára  kb. 25 éve kikotort patakmederről szó se essen…

Hová mehetne az ember efféle „luxus-igényekkel” panaszkodni, vagy kérni ? Ennél sokkal fontosabb dolgokat se intéznek el adott helyen.
No, mindegy, nem siránkozni akarok, hanem örülni, annak, hogy ragyogott a nap, hogy felhőtlen kék volt az ég, hogy azért csak csak zöldül itt-ott, és legalább virágzó vadszilvafákat tudtam fényképezni.  

Még találkoztam öreg kutya-barátommal is, aki teljesen süket, alig lát és alig bír járni. (13-14 éves lehet) Múlt héten már elbúcsúztam tőle, de ma még újra láthattam. Nem tudom, megéli-e a következő sétám idejét….

Messze nem olyan már semmi sem, mint régen volt – de mégis jó volt kint lenni…..

Már messziről virítanak....


Ami fehér, az mind vadszilva....

Egy véletlenül ide vetődött aranyeső
 

Őszibarack, szokott rajta termés is lenni, de ehetetlen....

 
A "nem tiltott" medvehagymásom a kiirthatatlan japán keserűfű alatt, a patakparton
 
Két ibolyás kép....
 
...meg két lepkés

 
Ez is repül, bár nem pillangó, hanem a mentőhelikopter.....
 
A fűzfabarka elnyílt már

Tömlősgomba

 
Azbeszt, szemét, teljesen eldugult meder  :-(
 
Lejjebb, a lakott részen új a mederburkolat

 
Nepomuki Szent János forrása felül....meg alul   :-(
Búcsúzom  tőled Nandó....


17 megjegyzés:

  1. Jaj! már megijedtem, amikor olvastam, hogy elhagyott kutyát búcsúztatsz, de aztán láttam, jó helyen van, bizonyára szeretik.Csodálni való a mehetnéked, én alkalmasint nem tudom magam rászánni, csak vágyódva nézek ki az ablakon, pont rálátok a kellemes várfal sétányra, aztán este sajnálom magam, mért nem mentem el. kutyaütő vagyok. Meg barát is. (HM)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Becs szó, felhívlak, ha legközelebb megyek. Ismerd meg hazádat mozgalom keretében bemutatom neked a Gyükést ! :-)
      Következő nap meg mehetünk a várfalra, ill. van egy ötletem: voltál már a püspökségi pincében/alagútban/kertben ? Én nem. Menjünk együtt !!!

      Törlés
    2. Ja és a kutyának nagyon jó helye van. Szeretik. De olyan szánalomra méltó így...és mégis egy ici-picit megcsóválta a farkát, amikor megszagolta a kezemet. Mit ismert fel, a hangomat, a szagomat ? Nem tudom....Úgy sajnálom.Szép kutya volt és kedves....

      Törlés
  2. A bokrok, a menyasszony bokrod szépek. Van itt ritkaság is, a gomba, s a kutyus is. Mégis csak szép a világ, csak észre kell vennünk benne. Azért az ablakpucolásért irigyellek, valahogy nem szeretem, főleg emeletes házban, ott többnyire nagyok az ablakok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A 3. kép, amin egy egész nagy szilvafa látszik, szerintem is nagyon szép.És az öreg kutyát úgy sajnálom....
      Az ablakpucolás ez esetben afféle becsületbeli dolog. Juszt is megcsinálom...ha ..... az nem akinek valójában kellene.....

      Törlés
  3. Meseszépek azok a fehér virágú fák, ilyenkor tavasszal mindig az jut eszembe, olyan mint egy menyasszony :) de szeretem!!!! ahogy bomlik ki minden, ha nézünk a fák felé, már halványan látni a kicsi zöldellő levélkéket, szóval gyönyörű.

    A szemetet lerakó embereket SOHA nem fogom megérteni!!! Képes elvinni kocsival, akármivel egy lakatlan helyre és ott leborítani. Ezzel az erővel, ráfordítással már el lehetne vinni a szeméttelepre is.

    Itt nálunk van olyan lehetőség, hogy be lehet vinni szinte bármit ingyenesen a hulladéklerakóba, bár pld. az építési törmelék korlátozva van, de aki egy felújítással járó törmelékkel megjelenik, nem küldik el.
    Soha nem tudnám leborítani egy erdő/patak szélére a szemetemet :(( nem szeretem az ilyen embereket...

    Annyira szép az a kutya, egyáltalán nem látszik rajta, hogy olyan idős. Eljön az ideje neki is, mint minden és mindenki másnak :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orsi, te nem vagy még elég régi olvasóm - nem tudod, hogy ezzel a gyükési szeméttel én már hosszú, hosszú évek óta kínlódom. Volt idő, amikor összeszedtem és kihívtam a kukásokat. Volt amikor konténert rendeltem és abba hordtam. Aztán most, hogy nem járok már nap mint nap a kutyákkal arra, efféle bolond öregasszony nincs másik. Igaz, tavaly valami környezetvédelmi napon összeszedték, de hát azóta újabb kupacok jelentek meg. És igen, itt nálunk is ingyenes a hulladéklerakóban a szemét lerakás (bár az azbeszt nem!!! = lásd: hullámpala) Valóban, én sem értem azt, aki ideáig autóval elhozza, hát miért nem viszi tovább a telepre ???
      Igen, a fotón nem látszik a Nandó kora, de bizony nagyon meg van roggyanva szegény....

      Törlés
  4. Ilyenkor lehet talán a legszebb fotókat készíteni... Nem lehet betelni velük...Igen... a szemét.. Kertváros felől jövünk haza, micsoda szemét kupacok...éééés ha jól emlékszem kint volt a tábla természetvédelmi terület... és ott a faiskola... valami terep rendezésnek nevezett fa írtást,végeztek barbár módján... Olyan mintha közben kiderült volna nem jó helyen írtották a fákat... csapott-papot ott hagytak... arébb mentek és ott vágtak utat... Nem értem... és soha nem is fogom megérteni... miért is kell árokba ,és mit tudom én hova kihordani a szemetet... Ez a kutyus tényleg öreg...és oly szép...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én többnyire azt nem értem, hogy az, aki ilyen városszéli helyekig elszállítja a szemetét, hát már miért nem viszi egy kicsit tovább ? Ott a hivatalos lerakó ! Bárki odaviheti a szemetet...most annyit számítana, ha még 3 km-rel tovább fuvarozná ? És ugye, akárhányszor lehet és érdemes virágokat fényképezni, mindig tud az ember örülni a képeiknek.

      Törlés
  5. Nem nagyon van időm a 2 unoka tartósabb ittléte miatt a megszokott dolgaimmal foglalkozni,értve arra, hogy mindennel csak gyorsan,futólag,kapkodva-meg sietve. Félig meddig olvastam egy cikket Ha kivesznek a méhek Talán abban (?) olvastam az aranyesőről ?... Továbbá a Googleba írva, Aranyeső,aranyvessző,aranyfa < Aki tudta ezt, annak jó,- ( a foto alapján nem tudtam eldönteni, hogy aranyeső,vagy aranyvessző) Mellesleg meglepett, hogy 1-2 "dongó" (?) ( nagy méh) ?- is röpköd a kertben... és keresgélik a virágokat. Más : pl. nem volt időm alaposabban rákeresni : a források vizét is ellenőrizni szokták ( évente ?) - de mintha 2015-ös adatot sem találtam volna (régebben) Nem akarnám a problémádat lebecsülni (Gyükés) - pl. az uránvárosi autóbusz végállomásnál is vannak elhanyagolt területek , gondolom azt jóval több ember látja/látná... aztán mégis olyan, amilyen. :-( ...és én is látom, pl. Kovácstelep "aljában," megint kezdik lerakni itt-ott a nem odaillő anyagokat. ( Sajnos nem vagyunk egyformák... - én meg szkeptikus - ilyesmikkel még jó ideig együtt kell(ene) tudnunk élni,- vagy azoknak akik hosszabb időre tervezik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elég szomorú, hogy a városon belüli vízfolyások olyan állapotban vannak, hogy azt szégyellni kell. Mert hogy "kint a pusztában" milyenek - bár az se mindegy, de annyira nem bántja az ember szemét. Tudnák még példákat hozni Pécsen belül elhanyagolt medrekre. Nem tudom, igazából kitisztításuk kinek lenne a kötelessége - de gyanítom, a városnak és nem a vízügynek.De a város mással van elfoglalva :-(
      Én aranyvesszőnek azt a gazféleséget hívom, mely invazív növény.
      Az aranyeső - tudom, hogy olyan mint a sárga akác, de 70 éve ezt a lefényképezett növényt hívom én aranyesőnek. Holott (most megnéztem) a teljesen hivatalos neve aranyfa. Hát nem tudom, 100 embert ha megkérdezel, hányan mondják meg, hogy pontosan ez a neve.Azt hiszem a köztudatban aranyesőként szerepel - még ha tévesen is....

      Törlés
  6. Az a tömlősgomba az osztrák csészegomba.Mondja a gombaellenőr a vásárcsarnokban,hogy azért az a neve,mert Sissi királyné nagyon szerette.
    Egyfolytában arról beszélt,hogy nem kell felszedni,mert nagyon ritka,előbb-utóbb védetté nyilvánítják.Dömping van nálunk belőle.Különben sincs tartalmi és élvezeti értéke.Namármost!-gondolkodtam én:akkor mi a csudának szerette a Sissi?!Elkészítettük és sokkal finomabb volt,mint a júdásfüle gomba (amit igen kedvelek roppanóssága miatt és a kínaiak is minden ételükbe szívesen teszik.
    Lélekajtós,a nagy gombász

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, én nem foglalkoztam "behatóan" a csészegombával eddig, bár már többször láttam. Mivel nem igazán "gomba formájú" eszembe nem jutott, hogy akár meg is lehetne enni. A veszélyt jelző piros színe is (engem) erre figyelmeztetett. Na, most már ezt is tudom - de becs szó, nem fogom leszedni ! :-)
      Megmaradok a két kedvencemnél a kucsmagombánál és a gyapjas tintagombánál. Ez utóbbi - szerintem - a legfinomabb gomba.

      Törlés
  7. Kucsmagombát kerestünk mi is,mikor rátaláltunk.Ez a gomba jelzője a kucsmának-ahol ez van,ott az is.Sajnos,az nem volt.Itt nem tudok igazán kucsmagomba helyet,csak vargányát.Azért eljössz vargányázni,ha nem is kedvenc?Nem hagyom,hogy megköpködd a vargányát...de hát ha nincs ló,jó a szamár is...
    lélekajtós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, annyira nem vagyok válogatós, hogy ne egyem meg a vargányát :-) Csak nekem nincs vargányás helyem, csak kucsmagombás. Ezzel viszont az a baj, hogy néha sok sok év kimarad és egy szem kucsma nem mutatkozik, máskor meg rengeteg van.

      Törlés
  8. Gyönyörűek a virágzó fák!!!
    A szemét meg elkeserítő. Ismerős a dolog. Anno odahaza hányszor takarítottuk el a szemközti oldalra ledobott más szemetjét... Mindig akad egy véglény, aki nem képes felfogni, hogy a szemétszállítók az ő szemetét is elszállítanák, ha a kukába tenné, AZÉRT van...
    Nem tudom, oktatnak az iskolákban környezetvédelmet? Hogy lehetne a jövő nemzedékébe belenevelni? Mert lehet! Ha másutt működik, akkor ott is kellene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahol működik, ott az emberek (és már a gyerekek is) magukénak tudják/érzik/vallják a környezetüketá,. Itt mindenki csak a maga portájával törődik - ami a közé, az nem az enyém - tehát nem is vigyáz rá. Szomorú, de ebben a tudatban nőnek fel a gyerekek is, nem várható ebben az országban semmiféle javulás.

      Törlés