2016. május 22., vasárnap

Búcsú Máriakéménden

Nehezen fogtam neki ennek a beszámolónak. Mert ugye lelkendezve is lehet írni valamiről – bosszúsan is, meg elkeseredve is… hiába egy a téma, a hozzáállás dönt el mindent. És nekem valahogy megint nem sikerült a „vidámabb” oldalra állni….

Nézzük akkor az egyes variációt.
Pazar, mondhatnám nyári meleg, azúrkék ég, harsogó zöld búzamezők, piros pipacsok az útszélen, messziről illatozó bodza és akácerdő, felhő sehol.
Ki gondolta volna, hogy a máriakéméndi búcsúba mégiscsak eljön közel 300 ember ??? Még Budapestről is? Pedig ott voltak. A parkoló autók egymás hegyén-hátán,  a templomba épp csak befért a zarándok-sereg.
Volt mézeskalácsos, gyertyaöntő, szappankészítő,  féldrágaköves dísztárgyakat, ékszert áruló, kéméndi templomi képeslapokat, könyvet, rózsafüzért lehetett vásárolni.
Igaz, inni csak egy csapról lehetett, de volt WC használatra lehetőség.
A megmentésre váró angyalokra összegyűlt összeg pedig majdnem 50 ezer Ft volt.

A zarándokok ma már többnyire  autóval járnak...








(Biki E.G fotója)


De:

A pap nem engedte meg, hogy a megmentendő angyalokra gyűjtők, az ajándékba adott emléklapokkal, és egyéb kis ajándékokkal (szappan, gyertya) ill. a máriakéméndi kegyhely történetét is ismertető könyv árusításával, a templom mellett kapjanak helyet. Nem, nekik csak kint, az utcán jutott hely….


Adománygyűjtés csak az utcán volt engedélyezve....
  
Az imakönyv/rózsafüzér árus viszont a templom mellett kapott  helyet.....Biki E.G. fotója
 

Szépségek féldrágakövekből

A mézeskalács, meg a gyertya hagyományosan búcsúbeli vásárfiának számít még ma is....


Biki E.G.fotója


Lezajlott a mise,  de (ezt csak hallomásból tudom), NEM esett szó közben arról, hogy miféle adományra, kik, miért gyűjtenek a kapu előtt.... Persze ezt azért megértem. Elég nagy szégyen az egyháznak, hogy (könyör)adományokból akarják valakik (magánszemélyek) felújíttatni a templom tulajdonát képező szobrokat… Bizony ezzel nem is dicsekszenek sehol….
Egész kivételesen itt: http://pecsiegyhazmegye.hu/hirarchivum/1189-nemet-bucsu-mariakemenden megjelent ugyan egy hírecske a búcsúról – de nincs ám benne szó arról a kínkeserves munkáról, amit mi csinálunk azért, hogy az egyház szobrait megmenthessük. Igaz, nagy szégyen is lenne azt leírni, beismerni, hogy ők egy árva fillért nem adtak !!!!

Ott volt az egyháztól egy hivatalos fotós, de a komoly bajokra én hívtam fel a figyelmet, (nem is tudott róla) s irányítottam el pl. a zarándokház falához is, hogy dokumentálja az egyre veszélyesebbé váló repedést. (Persze nem mentem utána, s néztem meg, hogy valóban lefényképezte-e? S azt sem tudom, hogy ha igen, eljut-e az illetékeshez. Nem tudom, volt-e bátorsága az angyalokról fotót készíteni ? Mert az igen nagy szégyen – bizonyára azt sem mutogatnák sehol sem.)




Fél év alatt tovább nyílt a repedés....






"Ej ráérünk arra még..."


A döglődő faluban sehol egy plakát, egy felirat, egy arra utaló jelzés, hogy itt ”esemény” van. Ez a falu halálra van ítélve és a lakói ebbe már szépen bele is törődtek….
Nekem feltűnt az is, hogy a több száz fős gyülekezetben EGYETLEN EGY népviseletes néni volt. Igaz, Máriakéméndről kitelepítették a svábokat (azért is van olyan állapotban, amilyenben), de pár család még maradt, ill. a környező falvakból is jöhettek volna viseletben asszonyok. Hát egy nénit leszámítva nem jöttek…Miért csak máshol divat a múlt efféle őrizése, s itt nem ???
  



De:
nyári meleg volt, azúrkék volt az ég, harsogó zöldek a  búzamezők, piros pipacsok bólogattak az út szélén, messziről illatoztak a bodza- és akácerdők, és nem volt felhő sehol…leszámítva azokat, melyek megültek az én lelkemben….
Na de azzal ki törődik ?   

 
Meddig bírja még ???


14 megjegyzés:

  1. Sajnos (?) - Esterházy P. egyik könyve "megzavarja" a neten való kutakodást... (állítólag - anno ) a második halálos bűn volt : pápai vizeken ne kalózkodj ! ( Más : pl.az "egyházmegye" honlapon ott a hír,- az is igaz, a Facebookjukon nem írnak róla (sem előzőleg - talán majd utólag ?) - [... én meg nem akarnék ott az "ő vizükre tévedni"- hozzászólni, vagy beírni a blogod linkjét.] Talán még annyit - bár ismétlésnek tűnhet - továbbra is ajánlom : Hogyan kell harangot önteni ( megszívlelendő ? )
    Nagyon más : valamelyest foglalkoztam a pécsi állatkert megnyitásával, sok fotó "átnézésével" - ráleltem a régebben is ott lévő szobrokra ( igaz,az "őzeket" nem láttam...(?)- remélem megvannak azok is. Vannak újabb szobrok is,- pl. egy teknős... ill. fából medve,majom és krokodil. Az is igaz, nyugdíjas belépő 1490 HUF (?)... (+ a tömeg) - nem valószínű,hogy egyhamar ezért felkeresném a zoo-t. Viszont volt valaki, aki megírta a polgármester úrnak... a bejárat előtti (48'-as emlékmű ? ) elhanyagolt állapotát. (Bocs,ha ez nem ide tartozna- de csak-csak szobor-téma.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, nem hiszem, hogy Esterházy bármit is írt volna a máriakéméndi angyalokról, templomról.
      A szövegben is közölt linken NINCS SZÓ az összedőlni készülő paplakról és az angyalszobrokra való gyűjtésről - elég nagy szégyen lenne ez a püspökségere nézve...hát nem is beszélnek róla.
      A blogomban - remélhetőleg arról és úgy és azt írok, amit akarok, amit én láttam, érzek.
      Nem érdekel a pécsi állatkert. Pláne nem Máriakéménd ügyével kapcsolatban - hacsak azt nem írom, hogy bezzeg "majomketrecre" van pénz....(Remélem érthető, hogy nem a majmok és nem az ő ketrecük ellen van kifogásom....)

      Törlés
  2. Hát ,itt bizony van mit felújítani!
    Mindenhol közadakozásból-is-újítanak fel, ez bevált dolog .Jó,hogy vannak még lelkes emberek,akik ezzel is törődnek!
    A pap hol ilyen,hol olyan.:( Kár,hogy te pont "olyannal" találkoztál.
    Belül olyan szép a templom, nem is gondolná az ember,hogy kívül milyen rossz állapotban van.És azok a szegény szobrok! Remélem megmentődnek!
    Köszönöm a beszámolót!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is reménykedem, hogy meg tudjuk menteni az angyalokat. De mérhetetlenül fájlalom és sérelmezem az egyház hozzáállását a témához.

      Törlés
  3. Szombaton jártunk arra, épp füvet nyírtak, nyitva volt minden, hát bekukkantottunk. Gondoltam rád! Szégyenletesen néznek ki szegény angyalok és a templomfront is repedt a jobb oldalon. Nagyon nagy kár érte! A rács visszatartott minket, hogy bemenjünk, de azért láttuk a lényeget - mondjuk az orgonát csak elképzeltük -, szép "kis" templom, nagyobb, mint gondoltam!Nagy kár, hogy ilyen nemtörődöm a pap, az egyház és vérforraló, hogy elvetik a magánemberek segítségét is! Logikát nem keresek, mert nem találnék, hiszen hasonló dolgok vannak mindenhol, minden szinten az országban - kivéve a legfelsőt, ahol nagyon is tudják mit (kell?) lehet tenniük, ami egyébként gondolatként sem jelenne meg más fejében, akkora szégyen, vagy ostobaság! Szomorú, szomorú... Nincs válasz a miértekre.:( Mi lett a begyűjtött pénzzel? Remélem nem adták a papnak! Vagy az semmire sem elég? Legalább a rosszabbik állapotú angyal összeomlását elkerülendő kisebb segítség, megerősítés...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://baranyaidombsag.ucoz.hu/index/0-25 itt nyilvánosan mindenki számára látható, hogy ki, és mennyivel járult hozzá a szobrok megmentéséhez. A pécsi püspökséget ne keresd. Nincsenek a listán.
      Amint látod, a tegnapi pénz is ide került.

      Törlés
  4. A "viselet"-te kapcsolatos sajnálkozással nem értek egyet, mert más volt akkor felvenni az ünneplőt, amikor nap mint nap hordták a hasonló ruhákat.Manapság ez jelmeznek tünik, hiszen ahogy látom a környező falvakban, mindenki kivetkőzött, a napi munkás tevékenységek őltözéke inkább az "otthonka", aminél valóban szebb, de nem célszerűbb a hagyományos viselet.Nem is tudom elképzelni, hogyan tudtak három alsószoknyában egész nap dolgozni a tűző napon."Egyetlenegy népviseletes néni volt" : a fotót nézve nincs még hetven, bizonyára neki sem napi öltözéke, hanem a búcsu alkalmára elővette.Egy hölgy van a képen, aki megadta módját. (HM)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Félreértettél. Nem a mindennapokon hiányolom a népviseletet ! De máshol láttam, hogy nagy ünnepekre, búcsúkra igenis felveszik. És nem Németországról beszélek, hiszen ott nagyon sokaknak még ma is hétköznapi viselet a dirndli.
      Persze itt kihaltak a svábok, meg kitelepítették őket. A magyarok meg olyanok, amilyenek...nyilván nem fontos nekik a múltjuk megőrzése.

      Törlés
  5. Álszent nézetek, amivel sosem leszek képes azonosulni. Nem az érték az érték, de még az összefogás sem.
    Megértem a keserű szájízt.:-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ilyenkor érzem, mit is jelent az a kifejezés, hogy "Pusztába kiáltott szó"....
      Mert igen, ott állunk a puszta szélén páran és kiabálunk...
      De senki se hallja.

      Törlés
  6. Én a hétvégén szintén egy sváb faluban jártam, ahol az ellenkezőjét tapasztaltam. Ott 1300 sváb lakosból 1200-at telepítettek ki, és most a kitelepítés hetvenedik évfordulóján sváb tájházat avattak. Ott úgy néz ki, hogy megindult egy összefogás a kitelepítettek, és az itt maradottak között. Még az óvodások is népviseletbe öltözve adtak műsort. Látva az angyalokra gyűjtés oldalát, ezt a néhány hónapot még remélem kibírják a felújításig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A szívem szakad meg ilyen hír hallatán. Akkor mégiscsak az én gyanúm látszik igazolódni, hogy Máriakéménd meg akar és fog halni. Nincs vezetője, nincs aki összefogná, lelkesítené, élni-segítené a népet. Aki azt szeretné, hogy Máriakéménd olyan legyen, amilyen volt. Mert ez, ami ma itt van, ez már nem az a Máriakéménd, ami jól működő, gazdag falu, híres búcsújáró hely volt valamikor. Ez egy haldokló nyomorúságos vacak kis település valahol a Karasica parti gazban. S ha meghal, hát valószínű meg is érdemli. Senki sem tett/tesz a megmaradása, múltjának megőrzése érdekében semmit.
      Itt mindenki befelé él, és kifelé csak gyanakvó szemmel lesi a másikat. Nincs igazi vezéregyéniség a faluban, aki össze tudná fogni, lelkesíteni, vezetni tudná a népet.
      Olyan ez a falu, mint vihar után egy almafa. Levelét, termését letépte a történelem szele, (lakóit kitelepítették, majd a csodálatos rendszerváltás után MINDENT elvettek, elvittek, felszámoltak, bezártak, megszüntettek) és most csodálkozunk, hogy bénán, dermedten, közönyösen, reménytelenül áll. Nem is áll, mert hát haldoklik…..Nincs „kertésze”, senkije sincs, aki élni segítené…korhadó ágai letörnek, tetű és szövőlepke lerágja maradék virágát, levelét…

      Tragikusságát emeli a helyzetet, hogy az egyház sem törődik velük, (papjukat elvitték, már nincsenek misék, csak nagy ünnepen) pedig, ha valakinek, hát nekik talán a kegyhely fontos kellene, hogy legyen. De úgy tűnik, nem ez a helyzet.

      Rendkívüli módon sajnálom. Most képzeljétek el, a kisemberek adományából felújítjuk a két angyalszobrot és mögötte összedől - ha a templom nem is, de - a zarándokház...
      Áh, nincs is kedvem írni erről többet.....

      Törlés
  7. Hát sokat nem lehet hozzáfűzni, tesszük a dolgunkat, amennyit egy természetjáró egyesület tud, tehet, dehát már régen túl is léptük a feladatkörünket. Amit lehet megmentünk a régi értékekből,és már rengeteget megmentettünk itt Máriakéménden. Sajnos az emberek gondolkodásmódját nem tudjuk megváltoztatni vagy csak nagyon kis mértékben tudunk rájuk hatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is a te/ti feladatod lenne a falu népének összefogása. Nem neked kellene életet lehelni, vinni ebbe a halódó faluba. De rendkívül szomorúnak tartom, hogy ott, helyben ez senkinek sem fontos.

      Törlés