2016. július 9., szombat

2016.július: Fiatal művészek a ZSKN-ben.




Ha nem kellene belépődíjat fizetnem, akkor visszamennék még egyszer…. Elsősorban azért, hogy megnézzem annak az alkotónak a nevét, akinek a műve – az itthoni fotó-megdolgozás után - végülis elnyerte nálam az első helyezést. Sokféle alkotás volt kiállítva, pár előtt állva elmeditáltam, hogy mi a fészkes fenének hívják ezt „művészet”-nek…  De be kell valljam, volt pár igencsak modern megoldás is, ami meg kifejezetten tetszett.

„A PTE MK diploma-kiállításán a festő, szobrász és kerámiatervező szakon végzett hallgatók mutatkoznak be. A különböző anyagokból változatos technikákkal készített munkák olyan fiatal művészek megnyilvánulásai, akik a kifejezés egyedi ám sokakhoz szóló nyelvén hallatják hangjukat.” http://www.zsolnaynegyed.hu

Azt mondta nekem valaki, hogy nem sok értelme van az efféle „kiállítás-bemutatásnak” – hát lehet, hogy igaza van, de nem is kötelező ezt nézegetni, akit nem érdekel, egy kattintással tovább-léphet. De én mégiscsak megörökítek – legalább magamnak – néhány képet, amit esetleg később is szívesen nézek majd még meg.

És kezdem a sort a nro. 1-gyel – itthon minél többet néztem, annál jobban tetszett. Megkerestem a kép „fotó-párját” és nagyon boldog voltam, hogy meg is találtam ! http://static.panoramio.com/photos/large/31732540.jpg

És megmutatok még néhányat  -  ez egyáltalán nem  teljes palettája a kiállításon látható alkotásoknak.
Én mindenképp megnézésre javaslom…..


Fantasztikus a hasonlatosság.Számomra ez volt a legcsodásabb kép.Városom este, a Havihegyről.





Zsánerképek....https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%89letk%C3%A9p 

 
Ezt akár egy templomban is eltudom képzelni....

Az alkotás címe: "Nem megyünk az állatkertbe"...Kár, hogy nem tudtam meg, miért ?  Mert van otthon is elég állatunk ?


Ezek csak részletek 3 hatalmas képből, de nekem így közelről tetszettek...
 





 

 
Jópofa kis izék messziről és közelről.....
 
Nem mertem bemenni a függöny mögé.....

6 megjegyzés:

  1. Tényleg a havihegyi kép a legszebb.A "magasház"is már csak így látható-képen.Mondják,hogy több,mint felét lebontották már.Mostanában nem jártam arra.
    lélekajtós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked is ez tetszik...
      A magasház pedig valóban eltűnőben... tegnap jártam arra, furcsa volt....

      Törlés
  2. Annak a valakinek, aki azt mondta, én ajánlanám : Wikipédiában : Képzőművészet. Ott megtalálható,hogy a művész számára nem fontos,művének "használhatósága." Szerintem, (ahogy egy könyv olvasásakor is ) - mindenki mást és mást "lát bele" egy alkotásba. Úgy gondolom, jól is van úgy, ahogy van. ( Lehet valamit szeretni, vagy ellenkezőleg,- az,hogy egyáltalán nem érdeki,az kevésbé megbocsátható,- bár a "mai eszemmel" akár azt is be tudom fogadni.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy félreértetted ? Nem a kiállítás megrendezésének, az alkotások bemutatásának nincs értelme, hanem annak, hogy én a blogban mutatom be ezeket...Mert szubjektív a véleményem - és lehet, másnak más alkotások tetszettek volna, vagy fordítva.
      De hát én azért csak megyek továbbra is a magam feje után (néha a falnak...)

      Törlés
  3. Arra gondoltam, hogy jó pár alkotásnál biztos gondolkodnék, hogy mit is akart kifejezni vele a művész :)

    Nagyon tetszik, az az angyal, amit Te a templomban tudnál elképzelni. Még az árnyéka is szép, persze tudom direkt úgy van megvilágítva.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valójában ezért nem szoktam megnézni az alkotások címét - mert hagyom a fantáziámat szabadon szárnyalni. Hogy mit akart bemutatni a művész - többnyire nem is nagyon érdekel, mert a saját benyomásaim fontosabbak.
      Az angyal pompásan van elhelyezve ! A hatalmas térben számtalan más helyre felköthették volna, de hogy pont ide került, az nagyon jó választás volt !

      Törlés