2016. július 6., szerda

Egy kis csillagászat


Nem tudom megállni, hogy ne írjak „nyári szerelmemről”, amit az égre csillagok rajzolnak, a Nagy Nyári Háromszögről. Még amikor a régi planetáriumba jártam csillag-lesre, akkor hallottam róla, ill. „ismertem meg”, vagyis inkább fel, mert aki „csak úgy” felnéz az égre, nem egészen biztos, hogy elsőre meglátja/felfedezi. Fel kell ismernie azt a három csillagképet, melyek legfényesebb csillaga adja ki ezt a bizonyos Nagy Nyári Háromszöget.

Az  északi félteke éjszakai égboltján (most 9-10 óra körül) már jól látható, legjelentősebb csillagai az Altair, a Deneb és a Vega, melyek az Aquila (Sas), a Cygnus (Hattyú)  és a Lyra (Lant) csillagképek legfényesebb csillagai.

A Nagy Nyári Háromszög kifejezést az 1950-es években Sir Patrick Moore  brit csillagász népszerűsítette, jóllehet nem ő használta először.
Johann Elert Bode 1816-ból származó könyvében egy égtérképen már összekötötte e csillagzat végpontjait, ám külön jellemzéssel nem látta el.
J. Littrow 1866-os atlaszában összekötötte az égkép e három fényes égitestét egy háromszögletű vonallal és eléggé szembetűnő alakzatnak nevezte
Oswald Thomas osztrák csillagász a „Nagy Háromszög” néven illette az alakzatot 1920-ban, majd 1934-ben már a „Nyári Háromszög” névvel illette.



 Ez egy kicsit "romantikusabb" kép róla....



Nyaranta a Nagy Nyári Háromszög virtuálisan a fejünk fölött az északi szélesség középső részén helyezkedik el és egész éjjel megfigyelhető, míg a tavaszi időszak második felétől már látható a hajnali órákban a keleti horizont felé nézve. Az őszi hónapokban a csillagformációt a nyugati égbolton kísérhetjük figyelemmel, egészen novemberig, amikor is eltűnik az északi féltekének megfigyelői elől.
A déli féltekén a téli hónapokban -pontosabban az ottani nyár hónapjaiban- megfigyelhető az ég alján. A déli féltekén "Északi Háromszög" néven ismerik. A Csendes-óceán déli vizein a hajósok a "navigátorok háromszöge" néven ismerik. A hajósok arra használják, hogy a segítségével tájékozódjanak a Csendes-óceán déli vizein, egészen a Hawai-szigetekig.

Itt van hozzá a tegnap (VII.5) 21 órakor látható csillagtérkép, ez alapján akár ma is meg lehet keresni a csodálatos vörös fényben tündöklő Marsot, közelében – tőle keletre - ott a Szaturnusz,  és a nyugati látóhatár széle felé a Jupiter.




És ne ijedj meg, ha a csillaglesés közben elsurrannak feletted cikázó denevérek. 
Nem bántanak !  :-)

10 megjegyzés:

  1. Minden égi jelenséget nagyon szeretek bámulni, a csillagokat is, az más kérdés, hogy a Kis Göncöl és a Nagy Göncölön kívül nem ismerek fel csillagképeket. Na jó, még a Sarkcsillagot is megtalálom :) öööö, meg a Holdat :D

    Egyszer voltunk hullócsillag lesen Hármashegyalján, kisvonattal. Na, azt nem felejtem el, éjszaka fél kettőre értünk haza, de csodaszép volt ott kint a várostól messze, semmi fényszennyezés, tündöklő volt az ég. Jaaa, és telehold volt még ráadásként :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kár, hogy messze vagy, ezt a nyári háromszöget ha egyszer megmutatná neked valaki, mindörökre felismernéd - annyira egyszerű és jellegzetes. Ha a Göncölt felismered, vagy pl. az Oriont (bár ezt nem írtad, de hát az is egyszerű) - akkor ezt is "meglátnád" majd később már egyedül is.

      Törlés
  2. :) Éppen tegnap néztem meg ezt a csillagos oldalt. :)
    Nem tudtam erről a nyári 3szögről, örülök,hogy írtál róla és köszönöm!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nagyon szeretek nyáresteken kint állni/ülni az udvarban, s bár pici darab eget látok csak, de van azon annyi, de annyi néznivaló !!!!

      Törlés
  3. Nekem így elsőre káosznak tűnik, majd este megnézem. Jó, hogy felhívtad rá a figyelmet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miképp Orsinál is írtam, valaki kell(ene), hogy egyszer megmutassa - aztán már mindig fogod tudni, hogy hol keresd, hogy milyen....

      Törlés
  4. Csak ne lenne az a 21:00 órakor kezdődő EB 2016 (futball) ... (és szót sem, ha még hosszabbítás is van ) - bár eléggé ritka eset,hogy én azt kivárnám. Más : a napokban a Juno űrszonda "elérte" a Jupitert, kb. 5 évig tartott az útja... ( bár mindezt emlékezetből írtam) - ill. ha csillagokban gyönyörködtök, ilyesmit se feledjetek, milyen messze vannak. ( Mifelénk eléggé nagy a fényszennyezés , ill. vannak denevéreink.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bizony nagyon messze vannak - majdnem azt mondanám, hogy ép emberi ésszel igazából fel se fogható a távolságuk....
      Azt pedig én is sajnálom, hogy innen a városból tényleg csak a legfényesebbek látszanak.

      Törlés
  5. Apa nagy csillagász.. Van távcső is... csak ne lenne annyi szúnyog... bár mostanában gépen nézte az aktuális csillagképeket.....Apának a Stellárium van...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Belenéztem, vagyis próbáltam, de ez nem nekem való....

      Törlés