2016. július 21., csütörtök

Egy nap Aladárral




 Mielőtt bárkinek is beindulna a fantáziája, róla van szó:

 
Aladár a merinói juhfiú

No de a mese nem itt kezdődik.
Mondhatnám, hogy „szokás szerint” – hiszen nagyon régóta csinálom már - ismét lelátogattam Drávasztárára, öreg barátnőmhöz. Nem és nem és nem tudom ezt az utat megunni, nyelem a könnyem azokon a szakaszokon, ahol Lilivel mindig megpihentünk, visszaidézem a 70-es évek-beli, soktehenes legelőket, szomorúan látva mai elhanyagoltságukat, és látom-hallom a félelmetesen sustorgó árvizet. 10-20-30-40 évvel ezelőtti, de bennem élénken élő képek….
Azt találtam tegnap  mondani, hogy az életemnek három fontos helyszíne volt: Drávasztára,  a Triglav és a Bajkál tó…. Hát nem akármilyen „hármas”…

Már maga az út, mert nem túl forgalmas, egy felüdülés. (Görcsöny-Baksa-Vajszló-Sellye-Drávasztára: kb.60 km. )

Kék-zöld út

E nagy fák alatt kivétel nélkül mindig pihentünk egyet Lilivel


Gyíkfű, nimfa (?) lepkével

Imádott katángom

Gyöngyköles

Sokfelé láttam gólyákat, a sellyeieket sikerült is lefényképeznem. Szerintem ezek már a nagy utazásra készülő "ifjak":


A sellyei gólyafiak

A sztárai faluszélen az ősöreg három tölgy vár, és egy kanyar után máris „otthon” vagyok. Barátnőm tudott érkezésemről – de nem miattam ült kint a kertben. Pásztorolta a nyáját ! :- )

A három öreg
 

Autóstoppos


Meglepődve láttam a birkákat, nem tudtam róla, hogy a fia oda vitte hozzá – elsősorban helyhiány miatt, de egyben a fűnyírást is kiváltandó – pár birkáját. Azt hiszem 3 anya volt, azok tavasszal megellettek (lehet nem így mondják, de elfelejtettem megkérdezni) és ma már a kis birkák is elég nagyok. Nem is illik rájuk a „bari” szó.
Közülük az egyik különösen kezes-báránynak mutatkozott, mert igencsak  öreg barátnőmhöz szokott – s nekem se kellett sok falevelet letépkednem, zöld almát leszednem, mire hozzám is farkinca-rezgetve jött napközben többször is. Hát bevallom életemben nem voltam még birka közelében – még „élő” gyapjút sem fogtam. Most aztán volt részem mindenben. Ez a kis jószág épp csak meg nem szólal. Odadugja buksi kis fejét az emberhez, szinte kéri: vakargass, simogass !
Milyen az ember: a gazdájának is ő lett a kedvence, s azt mondta, ezt bizony nem tudja télen levágni, inkább majd eladja. Szóval még egy birkát is meg lehet nagyon kedvelni….

 
Aladár meg a mamája




Aladár bundája közelről

Macska-vacsora

 Annyira jó, lélekmosóan kellemes volt a tegnapi napom !

Beszélgettünk semmitmondó dolgokról, régmúltról, családtagok, gyerekek sorsáról, észre se vettem, hogy elrohant az idő. Amióta én oda járok olyan alkalom szinte nem volt, hogy a barátnőm a híres-neves „sztárai rétest” (sós-túrós) meg ne sütötte volna nekem. Hja, csak a télen eltört a válla – és bizony mozgatni is alig tudja a karját, nemám, hogy rétest húzgáljon… 82 évesen teljesen egyedül él, nagy szerencséje, hogy a fia 15 percnyire lakik tőle, s minden nap látogatja. Az ebédet hozzák neki, egy szomszédasszony is ránéz napközben, a pécsi lánya meg hétvégeken megy le hozzá.
Szóval nem ettünk rétest (vittem én itthonról - számítva erre - ennivalót) – de hazafelé jövet elhatároztam, hogy még az őszbe egyszer lemegyek és akkor majd én sütök neki túrós rétest  ebédre ! Jó, nem én fogom nyújtani, „csak bóti” lesz a tészta, de tudom, ízleni fog az nekünk….

Ebéd után kimentünk a temetőbe, mint minden alakommal, mióta a férje ott vár ránk… Vittem a Pécsről hozott virágot, végiglátogattuk elhalt családtagjainak sírjait…
(Itt most el kell mondjak egy kis lelkizős történetet. Soha nem értettem, hogy a sírokon lévő fényképeket – ott szinte minden síron van – amikor kint járunk, minden egyes  alkalommal miért simogatja meg, s suttog hozzájuk pár kedves szót ?
Nemrégiben itthon az történt velem, hogy elmenve a gyerekek fényképe előtt, azt éreztem, nekem is meg kell tennem… Hát megsimogattam …. Legalább a fényképüket… gondoltam én…..ha már csak oly ritkán látom őket … És valószínű ő is ezt gondolja. Sosem beszéltünk erről…de másképp nem lehet a dolog. Ennyi lehetőségünk maradt: megsimítani annak a képét, akit szeretünk…)


Itt volt a védelmi központ.....

...csak át kellett menni az árkon....

...és a sárga házban máris "otthon" voltunk.....


Le akartam volna menni a Drávára is, de közben megérkezett a fia, akivel pár éve nem sikerült személyesen találkoznom ott-jártamkor, aztán úgy elbeszélgettük az időt, hogy  lassan induláshoz kellett készülni. Meg akartam nézni az ő második munkahelyét (sosem láttam még pálinkafőzdét se) és legfőképp a 3 napos kismalacokat ! Mondjuk ilyet se láttam még…


A koca meg a picik


Aztán úgy 8 körül indultam hazafelé. Csodás langyos nyárest volt, ahogy ment lefelé a nap, a szó szoros értelmében mindent bearanyozott. Olyan jó békesség volt e semmit-tevős nap után a szívemben. Csak kedves emberekkel és állatokkal találkoztam, amerre csak néztem, minden zöld volt, még odafelé menet készítettem pár képet, - mintha valami zöld alagútban autózna az ember – s ahol nem az alagút van, ott meg kukorica, napraforgó és csodatudja milyen – már learatott földek. Az útvonalon nincs túl sok falu – embereket szinte alig láttam.
Gyönyörű volt ez a napom és bizony kellőképp meg is köszöntem ezt este.
Micsoda szerencsés ember vagyok én, hogy vannak ilyen napjaim !


11 megjegyzés:

  1. Tényleg szerencsés ember vagy!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon kellemes nap volt, és mivel ezek nem túl gyakoriak, ez csak növeli az értékét.

      Törlés
  2. Egy kis nosztalgia.Köszönöm Neked!Az a sárga ház,két bejárattal,több ablakkal az Anica vendéglő(volt).Két évig vezettem.Ismernem kell a barátnődet is,de azóta annyit változtunk,hogy nem ugrik be,ki ő.Pedig velem szemben lakott ezek szerint.Negyven éve volt kb.
    Tényleg szerencsés ember vagy,de nem azért,mert vannak ilyen napjaid-mindenki csinálhatna magának hasonlót-hanem azért,mert észreveszed a szépséget magad körül.
    Lélekajtós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihetetlen...Akkor pedig akár találkozhattunk mi már régebben is. Különben ma is működik a vendéglő...1974-ben a nagy árvíznél ott voltál már? Abban a kocsmában ebédeltünk minden nap, még egy igen jó sztori is kapcsolódik hozzá....De hát utána is rendszeresen jártam le - igaz, nem a kocsmába. A kocsmától (Iványi felé) ugyanazon az oldalon, az ötödik házban laktunk/voltam...
      Hogy az emberi életutak hányszor és hányféleképp kereszteződ(het)nek.... :-o

      Törlés
  3. Valóban nagyon szép napod volt, csak úgy sugárzik a sorok és a fotók közt. :-)
    Az arany naplemente csodás!!!
    Aladárt én is megszeretgettem volna, meg a sok "egyforma" cicát! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És akkor gondold hozzá, hogy naplementét még az igazi fotósok se mindig tudnak jól fényképezni. Valami varázslatosan szép volt - mondhatom, semmi nem látszik belőle a képeken...Meg hát "hangulatot" nem is lehet fotózni. Amikor állsz egy rét szélén, nézel és nézel és nézel és nem tudsz betelni a látottakkal....
      A cicák meg testvérek, és csak az egyik közülük a mama....(Bevallom, nem tudom, melyik.)

      Törlés
  4. A szép képek láttán most nosztalgiázom. Az Ormánság számomra egy csodás ékszerdoboz! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is értem, miért ennyire elhagyatott/elhanyagolt ? Persze, talán jobb is ez így. Ha beindulna a turizmus csak tönkretenné ezt a vad szépséget....

      Törlés
  5. Mennyire szerencsés vagy... aranyos naplementével zárva. :-)

    Egyszer jártunk erre, Pécsről Csurgóra, hogy lássunk új tájakat is. Nagyon szép arra a vidék... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csend, béke, nyugalom. Ami kell az embernek ebben a hajszás világban. Ezért is írtam fentebb N.R.-nek, hogy tán jobb is lenne, ha örökre így maradna. Nem tudok itt elképzelni egy "üdülőfalu"-t - vagyis ha az lenne itt, elveszne a romantikája.

      Törlés
    2. Igen, a turizmus sok mindent tönkretesz... Bár, ahogy a környékünkön látom, az EU által felvett, elköltendő pénzekből megépített, ki tudja mire jó "befektetések" is a természetben.

      Törlés