2016. július 19., kedd

Hol a "világ" vége ?


Néha kifejezetten örülök, hogy alvás-zavaraim vannak – vagy hogy pontosítsak: hajnalban ébredésemnek….Felkelni nincs értelme, a legegyszerűbb bekapcsolni a tévét és a hatvan csatornámat végigzongorázva valami elfogadhatót találni. Van eset, amikor valami „langyosra” bukkanok, melynek nézése közben van szerencsém még egy szusszanásnyit elaludni, de aztán van olyan is, amikor teljesen éber leszek a látottaktól. 
Éber ? nem, több is annál. Annyira beindul az agyam, hogy az hihetetlen. Nagyon érdekelnek a világűr-kutatással foglalkozó filmek és szinte mindent el tudok  hinni/képzelni, amit mutatnak.
Rettentően sajnálom, hogy a régi ’kamunista-blokk’  tagjai még mindig nem annyira EU-tagok, hogy a nyugati szektor filmjeit megnézhessék. Ugyanis kiírja a gép, hogy ez a film az én „területemen” sajnos  nem elérhető…
Persze csak azért sajnálom, mert nem tudom ide betenni és  nektek is megmutatni…
Tegnap hajnalban is volt egy film, és ez se látható. 
Viszont találtam helyette egy másikat, mi több, szerencsére a magyar nyelvű változat is fent van és pontosan ezzel a témával foglalkozik. Ha esetleg kíváncsi rá valaki és még nem látta, itt megnézheti:






Engem  nagyon érdekel ez a parallel univerzum, illetve multiverzum  téma:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Multiverzum  Tudom, hogy igazándiból semmi sem bizonyított ezen a téren – de ha arra gondolok, hogy az őseink azt hitték, a Föld körül forognak a csillagok – hát ahhoz képest azért mégis előrébb vagyunk már kicsit. Ha valamit, hát azt sajnálom, hogy nem fogom megérni ennek az elméletnek a bebizonyosodását.

Persze ilyenkor magamban mindig hozzáteszem azt is, hogy ki tudja lesz-e erre időnk, lehetőségünk, s nem kis pocokként kell majd megint elölről kezdeni az egész „cirkuszt” miképp történt ez a dinók kihalása után….


6 megjegyzés:

  1. Az műsorsugárzási egyezmény miatt nem lehet megjeleníteni, t.i. a magyar sugárzású műsorokat csak itthon, a németeket csak ott lehet Elvileg nézni. A jogdíjak és előfizetési díjak miatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nem tudom hogy működik ez a dolog, de sok, nagyon sok, a német TV csatornákon látott film fent van a youtube-on. Azok többnyire a német adók oldalán is láthatók (egy darabig) - és vannak azok, melyek a youtube-on sincsenek fent és megnézni sem tudom. Én nem nagyon értem ezt az egészet...Mégis mitől függhet, hogy az egyik pl. csillagászati filmet lehet nézni, a másikat meg nem ?? Persze nem vitatom, hogy így van, de akkor is hülyeség. (Na persze nem ez az egyetlen....)

      Törlés
  2. Nem nagyon tudok én ehhez hozzászólni... magam sem tudom milyen tv."programcsomagom" (?) van - a T-Home-nál egy "egyszerűbb,"... de az is vagy 66 csatorna ?- ( vagy több) - aztán bőven elvagyok én annyival is. You Tube-t meg a legritkábban nézek. A tv. csatornáknak van honlapjuk, meg Facebook oldaluk is,- lehet, ott keresgéljen az, akinek kedve és ideje van hozzá. Más : pl. az is egy külön történet (más) - hogy pl. igen sok újságcikk sem érhető el az adott honlapon,vagy a Facebookon.

    VálaszTörlés
  3. Én úgy tudom,hogy már elfogadott tézis az,hogy a mi Naprendszerünkön kívül léteznek más naprendszerek. De én csak laikus rácsodálkozó és érdeklődő vagyok.:)
    Köszi ezt a videót!!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem sokkal több embernek kellene ilyen előadásokat nézni és hallgatni,akkor talán alázatosabban és megfontoltabban kezelnék a Világ ügyeit, talán kevesebb lenne a háború stb,hiszen olyan aprók és sebezhetőek vagyunk a nagy MIndenségben.

      Törlés
    2. Ez a videó NAGYON_NAGYON érdekes!!!!!!!

      Törlés