2016. július 11., hétfő

Minden múlandó



A természetfilmek után – vagy talán azzal egyenlően, szeretem a régmúlt világok történetét bemutató ismeretterjesztő filmeket is.
Most épp a kambodzsai khmer-hindu-buddhista Angkor Wat-ról láttam kétrészes filmet, de hasonló volt nemrég, az azték-maja-inka birodalmak elhagyott helyeiről készült doku-sorozat is. És természetesen az egyiptomi régiségeket is érdekesnek, izgalmasnak találom –  talán legtöbbet ebben a témában láttam már.

Angkor Wat – egy film magyarul :


A német nyelvű filmek,melyeket én láttam,  itt megnézhetők:

Szóval nézem ezeket a csodás filmeket, a még csodásabb és már majdnem megsemmisült emberi alkotásokról és nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy egyszer mindennek vége szakad. Miképp maga az emberi lét, az emberi alkotások is végesek, s nem örök-életűek. És mivel az időt sem vagyunk képesek  igazából felfogni, nem mond az nekünk semmit, hogy a dínók mintegy 230 millió éve jelentek meg (különben is, ki látta ezt pontosan ?) és körülbelül 65,5 millió éve pusztultak ki. Számukhoz és méretükhöz képes csak pár darab megmaradt csontból, lábnyomból tudjuk őket kb. beazonosítani. Ugyanez a helyzet a régmúlt civilizációkkal.

És akkor nekem van még egy plusz elméletem is, t.i. hát ki tudja, a jelenleg ismert „korok/népek”  előtt nem lehettek-e már másféle, teljesen nyom nélkül eltűnt társadalmak-birodalmak ? Ha nincs rá bizonyíték, attól még nem lehet kizárni. Oly „régi a Földünk” és oly sokat változott már… Ha az ember csak végignézi a pompásan megszerkesztett, animált földrészek vándorlását… mekkora föld-darabok mozogtak ide-oda – hátha volt rajtuk már régebben is valami ember-féleség ? Ami aztán ilyen-olyan okok miatt, úgy törlődött le, mint kréta a tábláról a vizes szivaccsal....

S mi marad vajon „belőlünk”, a mai világból, az  1-2-X  ezer év múlva (esetleg) még élők számára ? Meg tudják-e fejteni, vagy értelmezni tudják-e majd bizonyos dolgainkat ? Hiszen mi se értjük némely régi civilizáció üzenetét, vagy beszámolóját saját koráról. És egyáltalán, mi marad meg a mai „eldobós” világból ?

A műholdas térképen megkerestem Chichén Itzát, Palenquet, Tenochtitlant is, meg Angkor Wat-ot is. Próbáltam leskelődni betemetett épületek után  a Kairó közeli sivatagi homokon/ban is – közben megdöbbenten ’csúszkáltam’ a térképen ide-oda, mert Kairó olyan hatalmas, hogy az még a térképen is ijesztő. (Nem is tudom, miképp volt nekem bátorságom, leszakadva a csoportomtól egyedül kóborolni benne. De – amilyen vagyok/vagyis voltam, lehet, hogy az Amazonas őserdejében is elindultam volna egy kis magányos felfedező útra…)

Egy azonban biztos, ezerszer szívesebben nézek ilyesféle, nagyon régi történelmi (?) témájú filmeket, mint bármilyen „mozifilmet”. Több évre visszamenőleg azt hiszem, egyetlen egyet tudnék mondani, amit merő kíváncsiságból megnéztem, ez az „Avatar” volt. (Azt se moziban, hanem itthon, tévén.)
És hát igen, természetesen százhuszonötödször megnéztem a „Római vakáció”-t is  :- )

5 megjegyzés:

  1. De örülük ezeknek a linkeknek! Amint lesz egy kicsit több időm (haha) megnézem őket, mert bizony nekem is inkább ez a táplálékom. :-)

    Ja, az Avatart próbáltam megnézni itthon, de nem "sikerült" a végére érnem. Ez a a fajta "mese" nem a világom, akkor már a Római vakáció könnyedsége. Van valami az ehhez hasonló ff filmek világában, valami emberi, valami szépséges hétköznapi.

    Tegnap olvastam, beugrott, most gyorsan visszakerestem:
    "Nem félnek egyedül menni idegen helyekre, vagy idegen országokba. Kalandként fogják fel általában és örülnek neki, hogy döntéseiket nem befolyásolhatja senki sem közvetlenül; csak ők vannak és a világ. A magányos farkasok túlélnek."
    (http://szabadonebredok.info/introvertaltak-csend-ereje/)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem voltam sose egy nagy "mozi-zsuzsi" - igen kevés film-emlékemet tudnám felsorolni az elmúlt 70 évből. Az Avatar-ra kíváncsi voltam, a nagy hírverés miatt - de nem mondanám, hogy teljes egészében tetszett. Egy hasonló mesét más formában is el tudtam volna képzelni.

      Törlés
  2. Most botlottam bele (ismét):
    http://boldognapot.hu/blog/egy-houstoni-antropologus-megcafolhatatlan-bizonyitekot-tart-fel-arrol-hogy-az-irott-tortenelem-tevedesen-alapul/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a blogot ismered-e ?
      http://letuntvilagokenigmai.blogspot.hu/
      Van benne néhány elgondolkodásra alkalmas bejegyzés. És nem először olvasok ilyesmikről, már több évtizede megjelent könyvben (!) - aminek sajnos elfelejtettem már a címét - is voltak leírva hasonló megmagyarázhatatlan esetek.
      Az a gond (szerintem), hogy az emberiség el van telve önmagától,képtelen elfogadni, elhinni, létezhettek előttünk nálunk akár fejlettebb civilizációk, ill. valahonnan csak "jött" az a tudás is.
      Mert nem a majomtól, az biztos....

      Törlés
    2. Még nem ismerem, köszi, megnézem!

      Törlés