2016. augusztus 9., kedd

Hová tűntek a tücskök ?



Családi házas övezetben lakom – közel a Zsolnay kulturális negyedhez, a légifotón jól  látható, hogy az utcák által határolt  háztömbökön belül mindenkinek van kis kertje. 







Jó egy évtizeddel ezelőtt (bár ma nagyon erőltettem az agyamat, de nem tudtam pontosan az évre visszaemlékezni), szóval régen nyáresteken ha kiült az ember az éjszakába, hogy kissé felfrissüljön, vagy nézze a csillagokkal tarkállt csodás eget, akkor tücsökciripelés is járt az éjszakai szépségek mellé. Augusztus közepe meg a csillaghullások ideje - tehát ilyenkor mindig kiülök...



A napokban is kimentem amikor képtelen voltam a szobai melegben elaludni, és miközben bámultam az én csodálatos „nyári nagy háromszögemet" (Lant, Hattyú, Sas) egyszer csak azt hallottam, hogy nem hallok semmit. Vagyis: nem hallom a tücsköket.

És akkor elkezdtem gondolkodni, hogy mióta van ez ? Mert úgy tűnik, mintha már tavaly, vagy tavalyelőtt nyáron is – mint futó gondolat – felbukkant volna a fejemben…. De hát ott bent annyi minden kavarog, hogy egy ilyen kis gondolat sokszor elvész….
De tegnap este nem… Mert jött a gondolat fura-párja: a „Miért”?”…
És bizony nem tudtam rá azonnal válaszolni,  bár azért túl sok időbe nem telt, hogy felállítsak magamban egy teóriát. Nem hinném, hogy butaság és nem hinném – sajnos – hogy tévedek.
(Láttam a "bama" is foglalkozott a kérdéssel - de nyitva maradt a válasz "kapuja"....)

Évek óta igen intenzív szúnyogirtás van a város fölött. Nyaranta 3-4-szer is jönnek a repülők és félelmetesen alacsonyan elhúzva a házak fölött Isten tudja mit permeteznek…Van „éjszakai” levéltetű és fa-gomba-irtás is különféle permetezőszerekkel. És a tücskök meg eltűntek…  Még az is lehet, hogy a pókjaim számának csökkenése is összefüggésbe hozható ezzel.
Persze szúnyog azért van – bár ugye azt nem tudom, mennyi lenne, ha nem permeteznének…

http://www.origo.hu/tudomany/20100625-a-szunyogok-elleni-biologiai-vedekezes-hatekonyabb-de-meg-mindig-nkabb.html


Csak hát elgondolkodtam: mi (az ember) mindenhol ezt csináljuk: a saját területünkről a számunkra kellemetlen egyedeket kiebrudaljuk…(szúnyogirtás helyett ma már az álságos   "szúnyoggyérítés" szót használják....) aztán csodálkozunk, hogy a méhek eltűnésével csökken a gyümölcs-termés vagy hogy nyáresteken nem hallatszik tücsökmuzsika….
Keserű felfedezés volt ez, mert ugyan a szúnyogokat nem szeretem, de hogy cserébe elvesztettem a tücsköket – hát bizony fájlalom.  

És ma már sehol sincs (bennem) az a bátor lány, aki képes volt felsétálni éjjel a Mecsek-oldali  szabadság szoborhoz, hogy a telihold világában onnan csodálja egyedül a város fényeit….vagy végigsétáljon egy erdősebb terület szélén, belefeledkezve a tücsökzenébe...
Az a lány elveszett. Meg elvesztek a tücskök is. Valószínű ők is mindörökre.

Ide mentem fel anno, teliholdat nézni....
http://mapio.net/s/61272667/




  Szabó Lőrinc: Síppal, hegedűvel

Ü-vel, i-vel kezdődik a nyitány,
síppal, hegedűvel. Egész délután
szólt már; de ahogy száll az éji csend,
úgy frissűl - hallod? - ami benne zeng:
ű zeng, i cirpen, mélyen, magasan,
válasz villan rá s máris vége van,
ű-rű-krű, kri-kri, minthogyha a fű -
ezer hang együtt mindjárt gyönyörű,
s mind sűrűbben zeng, és gyűrűzve, mint
sziget körűl a hab ostroma, mind
sűrűbb a zene, árad, megtolúl,
s ütve-penditve keresztűl-kasúl
a felszikrázó ü-ket és kri-ket
s hang-nyilaikat, fény-gyűrűiket
úgy csapja égig e tündérkürtcsatát,
idegeid, füled káprázatát,

 hogy másnap is csupa i vagy meg ű,

 csupa síp, csupa tücsökhegedű.





A videóval kapcsolatban lenne egy kérdésem: Tudja-e valaki közületek, hogy az ilyen rövid időtartamú videókat miképp lehet beállítani úgy, hogy automatikusan újra és újra lejátsszák ugyanazt ? Mert van ilyen funkció, csak én nem ismerem….

21 megjegyzés:

  1. Én tuti biztos vagyok, hogy a szúnyog "gyérítés" az oka. Mindig azt mondják, hogy a méhészek vigyázzanak, de a méheken kívül ártalmatlan, aztán minden egyes permetezés után eltűnnek a tücskök. Tavaly is így volt, azóta figyelem. Arról már nem is beszélve, hogy pár éve gyérítéskor olyan hirtelen jött a gép, hogy nem tudtam időben bemenekülni, és megcsípett egy lepermetezett bogár. Az egész combom hetekig vörös volt. Ekkor kaptam meg a lebaltázást a bőrgyógyászati ügyeleten, hogy ezzel minek jöttem ide, ez egy általános allergiás probléma, szedjek antihisztamint meg kalciumot. Ide akkor kell jönni, ha forró, kemény, fájdalmas és esetleg lázam van. Nekem csak forró volt és a közepe volt kemény.
    Szóval én veled együtt gyászolom a tücsköket, akik idén az év rovara. Régebben volt a kertünkben egy csomó tücsöklyuk, idén egy sincs. Viszont pici ciripelés idén megmaradt.

    Talán érdemes elgondolkozni a neten, újságokban terjedő különböző cikkekről, ami egy kicsit másról szól, de mégis ide is tartozik: azelőtt évente kétszer kaszáltak, maximum háromszor. Nem volt állandó fűnyírás -a zajszennyezést most hagyjuk - egészen más volt a flóra, az élővilág. Nem volt sehol parlagfű, mert nem tudott megtelepedni, éppen azokon a helyeken, ahol a fűkasza gyakorlatilag nullára nyírja, megsemmisíti a füvet,vagy más növényt. Ezzel egyben pusztulnak élőhelyek is, mint a tücskök vára, ami így teljesen védtelenné válik.
    Ugyanakkor az összes szénát, szalmát ma elhordjuk állateledelnek, vagy erőművekben égetjük el. Ettől a földek kizsigerelődnek és egyenesen az elsivatagosodás jeleit mutatják, a minap volt egy cikk erről a sonline-on. Elképesztően kislátókörűek vagyunk, és a fogyasztói társadalom átlagembere képtelen hosszú távon gondolkodni. Sokszor gondolom, mit hagyunk mi a gyerekeinkre? Egy értékeitől lassan teljesen megfosztott társadalmat, egy kizsigerelt bolygót, háborút, öldöklést. Mit fogok válaszolni, ha egyszer megkérdezik, minek szültél minket? Persze, hogy vannak erre válaszok, de az most nem ide tartozik ;)
    Most kicsit lemegyek a térképről, bízom benne, hogy mire előkerülök, azt olvashatom majd, hogy nálad is újra vannak tücskök.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is szívesen gondolom végig, hogy a "csodás technikai fejlődésünkkel" egyidőben mennyi mindent pusztítottunk el/ki a Földről.Nem szeretem a szúnyogokat - de sajnálom a tücsköket.És nekem is folyton az jár a fejemben, hogy a tücskökön kívül még mi pusztulhat el a permetezéssel ? Nem kötnek mindent az orrunkra...Vagy pl. megmosod az almát, barackot, de lemosod azzal "rendesen" a permetszert ? És állandóan, mindenhol és mindenki aki rosszat csinál neked/nekünk, megpróbálja a bizonyítványát megmagyarázni. Meg akar győzni, hogy az általa gyártott akármi a világ legjobb/legegészségesebb terméke. Mivel mindenki az egészségét félti leginkább, a reklámok is erre fókuszálnak. Bemagyarázzák, hogy semmi baj nincs a tartósítással, a permetezéssel és társaikkal. És anyák milliói etetik undorító (bár jól színezett, de mindenféle szeméttel teli) tápokkal gyerekeiket. És a gyerek már azt szokja meg, az lesz számára a természetes. És még aki egészségesebb dolgokon nőtt is fel, csak kényelemszeretetből inkább a kész ételeket eszi - mert maradék idejében pokémont kell üldöznie...hogy mást ne mondjak.
      Nem szeretem ezt a világot, ezredszer írom le, nem sajnálom itt hagyni. Csak azokat sajnálom, akik itt maradnak.

      Törlés
  2. Az elmúlt hétvégén lányoméknál voltam Nagyhegyesen /Debrecen mellett/ laknak ott még javában zenélnek a tücskök:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ott szerencséjük van - nyilván nem permeteztek.

      Törlés
  3. Felénk ezeddig nem tűnt fel, igaz nem is konkrétan fókuszáltam rá. Bár feltűnne, ha nem lenne. :)
    A szúnyogokat felénk is írtják, a (Chiemsee-nél, Simssee-nél) és nem csodálnám, ha az irtószereknek köze lenne hozzá.

    Néztem a youtube-nál a folyamatos lejátszás beállítását, valamikor évekkel ezelőtt állítottam nálam be. Az oldal bal felső sarkában van három kis vonal, arra rákattintva megnyitod a menüt és kiválasztod a "Verlauf" menüt (talán magyarul lejátszásnak fordították, 5.a sorban) és itt tudod bizonyos felvételekre az újrajátszást be- illetve kikapcsolni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem nagyon tudom eltűnésüket mással magyarázni. Lehet ugyan a globális klímaváltozást is okolni, hiszen oly sok mindenre magyarázat. De én elsősorban a vegyszerezést okolom eltűnésük miatt.
      Köszönöm a tippet - megtaláltam.

      Törlés
  4. A vegyszerek, kiirtják velük a károkozókat, csak az a gond, az irtással pusztulnak azok az állatok is, amelyeknek a kipusztítottak táplálékaik voltak. Múltkor olvastam erről valahol, s hogy naponta hány faj tűnik el emiatt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én a tücskökről/szúnyogokról írtam, de sajnos világméretben lehetne a témáról beszélni. Kiirtjuk őket, mert útban vannak, mert a kényelmes életünket akadályozzák, avagy "csak" szükségünk van rájuk ( pl. őserdők fái, stb.)Számtalanszor gondolom: az ember nem érdemli meg, hogy ezen a csodás bolygón éljen.

      Törlés
  5. Nálunk a tücsköket a kabócák váltották fel.Olyan erős hangjuk van,hogy idegesítő.Régen Görögországban hallottam őket ősszel,ma már nálunk is vannak.Ez nem jó-bizonyítja az éghajlatváltozást.
    lélekajtós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen érdekes. Én nem hiszem, hogy kabóca-hangot hallottam valaha is. Most utána-kerestem, és bár nem olvastam el mindent, de mintha ezek nappal ciripelnének ? Eddig azt tudtam, hogy kabóca invázió a fejlődési fokozatuk miatt 7 évenként van - de most olvasom, ez se áll mindegyik fajtára. Hát nem tudom, arra felétek mi ciripel... Itt se nappal, se éjjel semmi....
      http://www.mimicsoda.hu/print.php?id=1063

      Törlés
    2. Nappal és este is ciripelt,most éppen nem hallom.Egy hétig itt volt a diófán.Emlékszem a tengerparti meleg estékre délen,amikor a telihold ezüsthídjában gyönyörködtünk a parton,ők meg zenéltek.
      lélekajtós

      Törlés
  6. Itt is hallani kabocát...és mióta írtál a tücskökről, figyelek...és igazad van...
    Az oka... lehet hogy úgy van ahogy írtátok, viszont amig pár évvel ezelőtt ki lehetett ülni, mostanra még kint álldogálni sem lehet pár percnél tovább, mert egyszerűen felzabálnak a szúnyogok...és a csípéséről meg nem is beszélve, hogy milyen csúnya..és fájós lesz hosszú ideig...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt vagytok Pécs határában.Ezek szerint akkor arrafelé nem irtanak...Ez a kabócás dolog is érdekes (lásd válaszomat lélekajtósnál) Én nem tudtam, hogy erre mifelénk is vannak. Pedig de...

      Törlés
    2. A héten "gyérítettek" másodszor... Semmit nem ért...A traktor végig rohant a falú utcáin, nagy hanggal, füsttel.,...a szúnyogok lerohantak a kert végébe, aztán másnap még nagyobb méreggel támadtak... Olyan agresszívek....

      Törlés
    3. Traktorral ??? Hát szerintem a szúnyogok röhögőgörcsöt kaptak és azért futottak el - egy kis időre. Jó, mondjuk nem értek a szúnyogirtáshoz (se), de a repgépes azért elég hatásos.Persze lehet, hogy drága is és ahol nincs pénz ilyesféle "luxusra" - ott marad a traktor.

      Törlés
  7. Pók-ügyben én mást tapasztalok. Idén állandóan velük hadakozom, kint is bent is, városon éa a falusiban is. Minden reggelre beszövik a virágládák meletti közöket, a terasz sarkait, ha nem nézek körül és úgy közlekedem, akkor tapadoznak rám a pókhálók. Lent a garázsnál is, nyúlok a riglihez, már hálós a kezem. Eltakarítom, pár óra múlva jövök haza, megint nyúlok a riglihez, újra ott van. Nem is értem, hogy bírják ezt a tempót. Amikor rombolom a hálót, alig látható, kis pókocskák rohangálnak. A lakásból meg porronggyal szállítom ki őket, biztos egy pár áldozatul esik. (HM)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Fura, amit írsz a pókok "elszaporodásáról". Készülök írni a blogba a pókjaimról - és nekem pont ellenkező a tapasztalatom - annak se találom magyarázatát...Nálam mintha azok is lényegesen kevesebben lennének idén.

      Törlés
  8. Én is megdöbbenve hallottam a minap kabócát. Ilyet még nem tapasztaltam eddig.
    Az a bátor lány pedig nem veszett el, ott lakik belül most is, csak talán már nem akar előbújni, de ott van!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na tessék, akkor ott "fent északon" is vannak már... Szóval a klímaváltozás, a felmelegedés erre felénk hajtja a délről a ott honos állatokat. Csak nehogy még a skorpiói is eljusson idáig. Nagyon nem szeretném.
      A bátor lány ? Hát valahol tényleg nagyon jól elbújt ...

      Törlés
  9. Lehet én emlékszem rosszul, de az elmúlt években kevesebb volt a szúnyoggyérítés (Pécs)- ill. mostanában permeteztet a katasztrófavédelem - ill. az önkormányzat (BIOKOM) is.Kissé furcsának tartom, hogy rövid időn belül ismételnek. Pécsett 08.02 volt (mifelénk) ill. ( a cikk címe)Brutális szúnyoggyérítés lesz a jövő héten ( 08.15-16)Az idén nem nagyon tapasztaltam sok szúnyogot, viszont épp'kb. 08/12-én egy megcsípte a nyakamat (tarkómat) - és alaposan bedagadt. (stb.)( lehet, az "újfajta" "ázsiai szúnyog" lehetett. (vizsgálták Pécsett is ?- vagy újságcikk) Más : szerintem légy is kevesebb van. (nem mintha hiányozna)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legyek számának csökkenése igaz ! Ezt én is észrevettem - és olyan nagyon nem is bánom...és igaz, a szúnyogok se hiányoznak. De nagyon nehezen barátkozom meg a "Valamit valamiért" elvvel. Hiába az ember (én mindenesetre ) már csak ilyen: ha a rosszal együtt elveszít bizonyos jó dolgokat is, hát azt meg sajnálja....

      Törlés