2016. szeptember 20., kedd

Híradás Ibrahim Pecsevi pécsi szobráról




Ibrahim Pecsevi pécsi születésű török történetíró volt.
Született: Pécs, 1572 v. 1574
Meghalt:  Buda, 1650 körül

Elmentem, megnéztem, lefényképeztem, megmutatom…..
Bevallom tudtam, hallottam én már valamikor, valahol, valamiért a nevét, de aztán az élet egyéb fontosabb dolgai mellett feledésbe merült….
Most, hogy már a „török” szótól is feláll az emberek hátán a szőr, most, épp most állítottak neki (szegénynek – aki mit sem tehet a jelenlegi helyzetről) szobrot.
Állítólag a pécsiek egy részének nagyon nem tetszett, az volt a (legnagyobb) gondjuk, hogy a város egyetlen, hivatalosan is működő dzsámija elé CSAK egy török szobrát állították – és a csepp terecskére nem szuszakoltak oda még egy ikszedik, mondjuk hőszrínyi, vagy nemtudommilyen szobrot is.

Csak úgy mellékesen jegyzem meg, hogy a bronz szobor értéke 17 millió Ft. (Kíváncsi vagyok, de tényleg, őszintén, mikor fognak kilopni belőle egy darabot, vagy akár elfűrészelni és elvinni a MÉH-be csendesen az egészet…) A város egyébként csak a helyet adta, a törökök, illetve Metir Yurdanur szobrász nem kért érte egy fillért se….

Nos, ennyi a hír. Holnapután már nem lesz annyira érdekes, jön helyette más újdonság, amin mérgelődni, felháborodni lehet (vagy kellene).…







8 megjegyzés:

  1. Bocs' ha sem kedvem,sem időm beírni azt a linket ( az önkormányzat előterjesztése) ahol mindezt eléggé részletesen meg lehetett (volna) tudni,- ( nem pedig utólag "duzzogni" (nem rád értve) - inkább az "átlag pécsi lakosságra"...) - (Még szerencsés, hogy a Magyar Idők c. "újság" erről nem írt, ők még "csak" a szigetvári szobrokon "rágódnak." ) - Esetleg említem,- bár nem szobor ( 09/22-én) ülésezik a pécsi önkormányzat - és ha nem is ez a legfontosabb téma - lesz (állítólag) Cseke Lajos emlékasztal a Jókai téren. Más : bár -valóban - történnek szoborrongálások...bízzunk a "térfigyelő kamerákban"... ( természetesen "relatív," hogy azok működését ki,hogyan értékeli /érzékeli... ) (Sokkal több helyen, mint azt egyesek gondolnák...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én csak azon csodálkozom kissé, hogy lenne -sajnos- épp elég dolog, amin duzzogni lehetne ebben a városban - aztán mégis ez a szobor milyen hangsúlyt kapott. Vagy csak a közelgő szavazás miatt van/volt ez is ?

      Törlés
  2. Nekem tetszik ez a szobor. Akármilyen szégyenteljes időszak volt a magyarság számára ez a korszak és az utána következő évtizedek, a múltra és a történelemre mindig emlékezni kell. Szerintem ez a kis szobrocska kedves színfoltja lesz a térnek. És ez a személy már akkor is hasznos feladatot látott el, dokumentálta a történéseket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem is az általánosítással van a baj. Török volt, igaz, de mégse ő mészárolta le szegény Zrínyit.

      Törlés
  3. Nekem is tetszik a szobor, mindenféle személyiségtől, politikai háttértől eltekintve.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mint szobor - jó. Habár nem ismertem az "öreget" :-)
      A helye is jó. (Végülis a Széchenyi térre is tehették volna, vagy bármelyik más városi térre.)
      De hát örökké lesznek elégedetlen emberek...

      Törlés
  4. Részemről nem érdekel sem politika sem holmi duzzogás. Egy szobornak úgyis a közönsége mondja meg hogy számukra mit jelent. Szerintem is kellemes színfoltja lesz a helynek.

    VálaszTörlés