2016. szeptember 15., csütörtök

Nagynyárád-Máriakéménd-Erzsébet

Szeretem a Pécs-mohácsi utat. Több okom is van rá. Az is lehet, hogy írtam is már róluk, de mivel ma újra eszembe jutottak a „régi szép idők” megálltam egy helyen és lefényképeztem azokat a még álló hatalmas, öreg nyárfákat, melyeket kis csemeteként - többek között - én is, mint első vagy másodikos gimnazista, KISZ társadalmi munkában ültettem.
Be kell valljam, jóleső érzés ez mindig számomra, azt bizonyítja, hogy voltak az életemben  olyan események, melyek még közel 60 év múltával is hirdetik: tettünk mi jót is, mindegy, hogy milyen „zászló alatt”…..


Vasárnap adták át Nagynyárádon  az újonnan épített kálváriát, eredetileg ez volt utam célja. Akit érdekel, itt megnézheti:


Miután végeztem, fogadalom ide, meg oda, Szederkénynél azért csak-csak letértem a Karasica völgyébe….
Be akartam menni Kéménden meglepetésként a barátnémhez, - de sajnos nem volt otthon. Így hát folytattam utamat, s megdöbbenve fékeztem le a kegytemplom előtt. Ez a kép fogadott:

Ezek bizony zarándok-buszok !



Miután lefényképeztem az elbontott/elszállított angyalok helyét – akik most már megújulásukra várnak a keramikusnál – bementem a templomba, mert a fülnek igen kellemes zene hallatszott ki onnan. Rendben van, hogy (szept.12.) Mária nap van, de nem gondoltam volna/ill. nem tudtam, hogy ezen a napon a haldokló és lassan feledésbe merülni kezdő  máriakéméndi templom zsúfolásig tele lesz. Egy kisebb zenekar játszott igen szép templomi, vagy hogy is mondjam, olyan „szent” énekeket, és az EGÉSZ templomnyi nép velük énekelt (az oltár melletti táblára volt vetítve  a szöveg). Komolyan mondom én ebben a templomban ilyen meghatódást még nem éreztem. …
Álltam ott a vastag falak jó hűvösében és örömmel hallottam a szép dallamot. És igenis volt öröm a szívemben, mert mintha az énekből is biztatás csengett volna ki… Ugyan nem állnak még a bejáratnál az angyalszobrok, de bízom benne, hogy a jövő évi Mária-ünnepen már újra itt lesznek.


Aztán csendesen poroszkáltam hazafelé, megállapítva, hogy beérett a kukorica, hogy lepermetezték már a napraforgót – az egyéb szemeseket már rég learatták, sőt a szalmabálák zöme is jó helyen várja a telet. Mélán álldogált a kátolyi elágazóban egy elég nagy tehéncsorda…




Erzsébeten lefényképeztem az újonnan avatott Szent Erzsébet szobrot.  Alkotja Leyer Kornél.(Kár, hogy mindenféle nézetből belelógnak a villanydrótok…) Kíváncsi lennék esetleges véleményekre a szoborral kapcsolatban....

Bár nem  álltam meg lefényképezni, de messziről „integetett” a Zengő és a Hármas hegy – én pedig örömmel és jóleső érzésekkel autóztam hazafelé.
Annyira kellenek az ilyen napok ! A kis örömök megvidámítják a szívemet.








16 megjegyzés:

  1. A szobor sudár, kecses alakaja nagyon tetszik, de az arcáról hiányzik ugyanez a finom, fiatalos sejtetés.
    Annyira szép ez az időjárás... bágyatag, melankólikus meleg a reggeli frissességgel. Imádom! Talán épp a mai az utolsó ez évben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Finoman fogalmazol...
      https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%81rp%C3%A1d-h%C3%A1zi_Szent_Erzs%C3%A9bet itt olvasható Szt.Erzsébet története.Ha hinni lehet a leírásnak - és valószínű lehet - akkor Erzsébet 24 (!!!!) éves korában meghalt. Ez pedig egy elnyűtt, vénséges öreg cigányasszony feje és teste.
      "Összeomoltam" mikor láttam. Nem írtam bele direkt a szövegembe, kíváncsi voltam a véleményekre...
      Hát számomra ez NEM Szt. Erzsébet szobra - nem is lesz az soha. Ugyan ez senkit se érdekel - de hát véleménye mindenkinek lehet. Nekem is.

      Törlés
    2. Magunk között némiképp hasonlóan fogalmaztam volna, de nyilvánosan megmaradtam a finom fogalmazásmódnál.
      Nem akartam a művész lelkébe tiporni, gondolom (legalább) neki tetszik.

      Törlés
    3. És nyilván tetszett a megrendelőnek is.... Hát erre mondják, hogy ízlések és pofonok különbözőek...de én rettentően sajnálom az erre kidobott 3,5 milliót.

      Törlés
  2. Én is nagyon örülök, hogy az angyalok megújulnak.
    Szent Erzsébet szobrokból sokat láttam, de ez nekem nem tetszik. A kötényében a rózsa, mint a hiteles történetben. Ez a testtartás és lepel, amiben a szobrász ábrázolja nagyon nem istennek tetsző póz. Legalább is szerintem nem fejezi ki Erzsébet személyiségét.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az első szó ami beugrik:ledér.De becs szóra, amikor autózik az ember Pécsvárad felől, és haladás közben látja, nem ez az érzés.A fejével nem vagyok kibékülve.Majd ha meg lesz a növényesített környezet, az finomít. (HM)

      Törlés
    2. Szerintem ezen semmi nem fog finomítani... Lásd fentebb, Kavics kommentjénél írt válaszomat !!!

      Törlés
  3. Nagyon nem tetszik a szobor.Öreg arc és bármennyire szerény volt Erzsébet,ezt nem a mezítlábassága jelenti.Rangjához nem méltó ábrázolás.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek. Lásd véleményemet Kavics kommentjénél.

      Törlés
  4. A szobroknak örülök, már hogy mozgásba lendült a sorsuk. A szobor, mikor ránéztem, azt mondtam:huh. Igen, a feje. Bár, míg nem nagyítottam, azt hittem koponyák vannak a kötényében, ami nem kötény, hanem? Finoman szólva, érdekes öltözet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Véleményem Kavics kommentjénél....
      Gyanítom, nem ingyen készült a szobor. Hát ezért kár volt pénzt kiadni.Csak azt nem értem/tudom, egy szobor-tervet soha, senki nem "ellenőriz"- nem zsűrizik ? Hogy van ez ? Bárki, bármit "megszoborhat" - a maga kénye-kedve szerint ?

      Törlés
  5. Udito,szep kirandulasod volt. :)
    A szobor nem tetszik. Ez a poz,ahogyan all,soha nem juttatna Szent Erzsebetet eszembe. A nyak,az arc... van valami szornyen ijeszto benne. Neked milyen erzeseid voltak,amikor korbejartad?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. es tenyleg, en is koponyaknak neztem. Nagyon furcsa megjelenitese Szent Erzsebetnek. Nem igy gondolok ra.

      Törlés
    2. Részletes véleményemet Kavics kommentjénél olvashatod. Egyébként - egyetértek veled.
      A kirándulás viszont ettől függetlenül nagyon kellemes volt.

      Törlés
  6. A szobor valóban egy igénytelen förmedvény. Pályázati pénzből készült, 3,5 millióért, éppen annyiért, mint a máriakéméndi angyalok. Itt jegyzem meg: az utóbbi hónapokban egyre több zarándok és turistabusz érkezik a máriakéméndi kegytemplomhoz. Egyre-másra jönnek a csoportok, még budapesti utazási iroda is szervez ide látogatást. Talán a sok internetes cikk, és mozgolódás elindított valamit...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te jó ég, 3,5 millió ! :-o
      Az alkotója: http://www.fonderia.hu/content/leyer-korn%C3%A9l
      Nem tudom, miért látom bele az arcát ebbe a szobor-arcba ?
      Kéméndnek pedig bizony reklám kell(ene) talán a pécsi püspök is jobban figyelne rá, ha többet hall(ana) róla.
      Egy csoda se ártana, kedves Jósiten ! (Az angyal-megújulásnál kicsit nagyobb....)

      Törlés