2016. szeptember 22., csütörtök

Zabpehely mánia


Nem tudom, ki hogy van a zabpehellyel…én szeretem.
Nincs tőle „lelkiismeret-furdalásom”. Sokféleképp használom, és bár tudom, hogy az Internet tele van százféle felhasználási móddal, hadd írjam már le én is, hogy mire/mibe/hol/hogyan használom.

Ott kezdődik, hogy az u.n. ’”apró-szemű” zabpelyhet veszem, nem találtam róla jobb képet, csak ezt. A kék zacskós az apró-szemű: 


(kép: http://www.argep.hu/trend/ZABP/Zabpehely.html ) és azért nincs róla saját fotóm, mert miután megveszem, azonnal jól záródó tetejű üvegbe töltöm át (molyosodás ellen védendő).
Ezt használom a családi- és baráti körben híres amerikai kekszemhez, ill. a gyakorlatban sok mindenhez. A zabpehely lisztet a kávédarálómon szoktam elkészíteni, tetszés- ill. felhasználási igényem szerinti méretűre darálom. (És nem fizetek többet érte csak azért, mert valami gyárban ledarálták nekem….) Azt pedig mindig figyelem, hol, mikor akciós - mert ugyebár az ár is számít - és akkor mindjárt egy sétával is összekötöttem az egészséges táplálékom beszerzését.

Tehát lássuk a medvét, vagyis azt, hogy mire is jó a zabpehely – különös figyelemmel arra, hogy fogyókúrázók, diétázók és cukorbetegek is lelkiismeret-furdalás nélkül ehetik (a szakirodalom szerint):

- A rántott húsokat és zöldségeket morzsa helyett ebbe panírozom.
- Levesekbe, főzelékekbe  habarás helyett ezt teszem.
- Galuskát is készítek belőle (levesbe, pörkölt mellé).
- Húsos, zöldséges fasírozottba teszem, beáztatva, kenyér helyett.
- Néha süteményekbe, a búzaliszt egy részét zabliszttel váltom ki.
- Mindig teszek a saját-sütésű kenyerembe zabpelyhet is a sokféle mag mellé.
- Palacsintában is használtam már, sőt, rántottába is kevertem bele keveset.
- Müzli-szeletet készítettem vele.
- Természetesen reggeliként hihetetlenül sok mindennel lehet keverni, ízesíteni, fel se sorolom, fantáziátokra bízom…meg amúgy is tele vele a net…

A zabpehely fogyasztása csökkenti a koleszterinszintet, gyulladás-gátló, s jótékony hatással van az idegrendszerre is. Magas rosttartalma biztosítja a jó emésztést. Ásványi anyagokban gazdag, található benne  alumínium,  cink,  foszfor,  kálium,  kalcium,  kobalt,  magnézium, vas. Fehérje- B- és E- vitamintartalma magas, antioxidánsok is találhatóak benne.

Próbáljátok ki – nem hinném, hogy csalódtok benne !


10 megjegyzés:

  1. Jelentem, mi zabpehely/liszt használók vagyunk :) No nem teljesen mindenben, de süti szinte mindig ebből készül (vagy tönkölyből) reggelire is fogyasztjuk aszalt gyümölcsökkel.
    Van, amiben én nem szeretem, nem tudom miért, de néha megcsap az a jellegzetes íze/illata, a családom csak néz rám, mert ők nem éreznek semmit, de én igen :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy - amint alább is látom - nem vagyok egyedüli zabpehely kedvelő. :-)

      Törlés
  2. Egy ideje elfelejtkeztem róla,jó,hogy írtad!!!!!
    Gluténmentesek is ehetik?
    Mi a rizsliszttel vagyunk így: ledaráljuk a rizst.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. https://glutenerzekeny.hu/a-zab-szabad-e-glutenerzekenyseg-eseten/
      A rizs ledarálás még meg se fordult a fejemben - de ezek után ki fogom próbálni.

      Törlés
  3. Régebben napi táplálékom volt. Nem tudom miért is hagytam el?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nosza, tedd vissza a kedveltek közé. Még ha nem is minden napra, de néha-néha. Én se csak ezt eszem, de sok mindenbe/re használom.

      Törlés
  4. Minden nap a reggelim aszalt vagy friss gyümölcsökkel. Kezdetben nem szerettem mára megszoktam az ízét. Palacsintatésztában nem ízlik. Kb úgy vagyok vele, mint Orsi. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor itt most kiegészítek: abban a palacsintában használtam, amibe reszelt almát is kevertem - lehet, hogy ez így más ízű, mintha csak "normális" palacsintát sütöttem volna....

      Törlés
  5. egyik kedvencem! Ugyanígy használom szinte minden ételhez! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy gondolom, egészséges, és (egyelőre) a mindenféle extra-bio dolgokhoz képest az ár is megfizethető (Pláne amikor leakciózzák).

      Törlés