2016. október 16., vasárnap

'Vegeta' másképp



Másképp, mert  én mostanáig nem  így készítettem a téli leveszöldségemet. 
Még a nyáron a neten olvastam valahol, hogy a téli tartósítás másképp is megoldható, mint ahogy én csináltam eddig, nevezetesen, hogy felaprítás után sóval összekeverve, befőttesüvegben tárolom a zöldségeket. Ez a módszer egyébként nekem nagyon jól bejött,  gyakorlatilag ebből készült egy „alaplé”, amiből aztán már akármi is lehetett. Hússal  akár húsleves is +  akkor mindenféle zöldséget – amit megenni akartam – még belefőztem. De gyakorlatilag sok másfajta levesemnek is ez volt az alapja. Ügyelni kellett arra, hogy ez a zöldség sózott volt, tehát az esetek zömében a kész leveshez már sót nem is kellett adni.

Hogy ez most milyen lesz, nem tudom. Lereszelésre került: sárga- és fehér répa, zeller, apróra vágtam hagymát, fokhagymát, zöldpaprikát, karfiolt, pár kelkáposzta levelet, megsóztam és kevés tört borsot hintettem rá, majd alaposan összekevertem. Egy  nagy lábosba kevés olajat öntöttem, majd ebbe a zöldségeket és kevergetve pároltam egy darabig. Amikor kihűlt, tálcára tettem és „felkockáztam” a képen látható módon. Így aztán amikor megfagyott, szép kis kocka-formákban tudtam elcsomagolni.
Remélem jó lesz, a szememnek mindenesetre tetszett :- )










8 megjegyzés:

  1. Biztos jó lesz, nekem is tetszik!

    VálaszTörlés
  2. Ez nagyon jó tipp! az az igazság én nem nagyon szeretem a sóval, sóban eltett zöldségeket, nagyon kell vele vigyázni, nem tudja kedve szerint használni az ember levesekbe pld. vagy bármibe.
    De így, így nagyon jó, mert arra gondoltam, kihagyom a sót belőle és így már annyit teszek az ételbe, amennyit jónak látok.

    VálaszTörlés
  3. Az én szememnek is igencsak tetszik!!!!!Ügyes voltál és szorgos!

    VálaszTörlés
  4. Ez a variáció nekem is szimpatikusabb, kipróbálom.

    VálaszTörlés
  5. Azért majd írd meg, ha használni kezded, s egy idő múlva, hogy jött be? Bár, ha fagyasztva van, nincs idő.

    VálaszTörlés
  6. Jelentem az érdeklődőknek: már kipróbáltam. Valójában "csak" annyi a gond vele, hogy ha húst is főzöl a levesben, amit más célra akarsz használni, vagy a leveshez ennivaló zöldséget is akarsz (répa, krumpli) akkor azt le kell öblíteni, mert a reszelt zöldségek rátapadnak - de ez nem olyan nagy baj.
    Mellesleg ez a leszűrt zöldséglé más leveseknek is lehet az alapja. Gyakorlatilag úgy működik, mint a Vegeta - csak nincs benne tartósítószer.

    VálaszTörlés
  7. Válaszok
    1. Próbáld ki, nem nagy kunszt - és tényleg praktikus. Csak legyen helyed a mélyhűtőben való tárolásra.

      Törlés