2016. november 13., vasárnap

Jerikói rózsa


Esős délután. Elmenni nincs kedvem, a gépezésből elegem van – jut eszembe: a most már nagyon ritkán használt, vendég-pohárkészletes szekrényt kéne rendezgetnem, az itt tárolt cuccokat áttörölni, esetleg „selejtezni” (mostanában sokszor teszem) amit már nem nagyon használok, stb… Régebben, amikor még jártak hozzám vendégek, akkor volt szükség 12 pohárra – most csak helyet foglal…

Ahogy kézbe veszem egyiket-másikat, emlékek jutnak eszembe, szerencsére nem érzem, hogy bőgnöm kéne – pedig tán jót tenne a "lélekmosás"…
Mindegy…
Szóval teszek-veszek és az egyik teásbögréből kikukucskál a jerikói rózsa. A nagy – és tudom, a másik csészében ott lapul a kicsi !
Nem tudom, ismeri-e mindenki,  milyen is a jerikói rózsa, itt is lehet olvasni róla: https://hu.wikipedia.org/wiki/Jerik%C3%B3_r%C3%B3zs%C3%A1ja
Az én kettőmnek meséje van – vagyis inkább az egyiknek, a kicsinek. Most képzeljétek el, ez meglehet, több, mint 100 éves ! És miképp az alább csatolt képeken láthatjátok, EZ IS kinyílt még – pedig nagyon rég nem látott vizet. Egészen el is feledkeztem róla, hogy ezek itt lapulnak a szekrényemben. Állítólag, néha-néha kellene őket „itatni” – de hát mostanában nem jutott eszembe. Még a szekrénybe nyúlni se…

Szóval a kicsit nagyon régóta őrizgetem. Csak ránézek és visszarepülök a gyerekkoromba, oda, abba a házba, ahol boldog voltam, még úgy is, hogy nem volt az tökéletes boldogság. De az idő – ugye – minden emléket megszépít. Pontosan tudom, hol volt a „helye” a régi házunk ebédlőjének komódjában, ugyancsak vendég-poharas/csészés részében. És valamiképp olyan monda fűződött hozzá, hogy nagyapám az első világháborúból hozta  magával. Hogy honnan ? Nem tudom. Hogy miért, kinek ? Azt se és már nincs kitől megkérdezni. De az biztos, hogy ahányszor – még kisgyerek koromban - kézbe-vettem, valamiféle varázs-erőt gondoltam bele. Az, hogy a víz hatására miféle változáson megy keresztül szinte megmagyarázhatatlan volt számomra.

Most itt állok vén fejjel és tudom a dolog „fizikáját” és mégis csodának látom, ami a szemem előtt történik. A semmiből valami lesz, a száraz gazféléből – ha nem is zöld, vagy színes – de mégiscsak valami virág forma. Az „öreg” már messze nem olyan pompázatos, mint a nagyobb, ami fiatal, talán pár évtizedes csak – nem is emlékszem pontosan mikor vettem a vásárban. Hogy kerülhetett oda – fogalmam nincs, nem volt egyedül, száraz virágokat, csokrokat, ajtódíszeket, koszorúkat  is lehetett ott még vásárolni. Aztán betettem az „öreg” mellé, tán 2-3 alkalommal vettem elő és szépen megfeledkeztem róla…

Milyen jó, hogy vannak borús napok és milyen jó, hogy vannak nekem még ilyen kincseim !




De jaj, a végére maradt a költői kérdés: mi lesz veletek jerikói rózsáim ? Szemétre kerültök. Az efféle haszontalan ócskaságok valószínű, hogy csak nekem jelentenek valamit. 
Kár.
                                                  **************************

Akit még érdekelnének részletek a virágról, itt is olvashat róla:  
http://www.kislexikon.hu/jerikoi_rozsa.html    
http://lexikon.katolikus.hu/%C3%96/%C3%B6rd%C3%B6gszek%C3%A9r.html                                                        

Most derült ki egyértelműen számomra is, mert alaposabban utána néztem, hogy az én növényemnek a botanikailag helyes neve: csipkeharaszt, de jerikói rózsának is hívják. Az alábbi linken olvasható róla/róluk ismertető:http://szepvilagunk.weebly.com/faacutek-viraacutegok/a-sivatag-rzsi
Továbá: a jerikói rózsa NEM egyenlő az ördögszekérrel !
Az „Ördögszekér” az a  homoki ballagófű (egyes helyeken ballangófű, ballagófű, másutt  csak ballangó). Itt van két  kép róla: 

http://mosaicon.hu

http://www.esquire.com

12 megjegyzés:

  1. Annyiszor eszembe jut nekem is, hogy ami nekem olyan kedves kis apróság, másnak nem jelent semmit. Hogy mi lesz vele, ha én már nem leszek? foglalkoztat a kérdés, de aztán elhessegetem magamtól. Az az igazság, hogy nem szeretek még rá sem gondolni.

    Hallottam már a jerikói rózsáról, de nekem soha nem volt. Élőben, kinyílva nem is láttam még.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Orsi, te még fiatal vagy efféle gondolatokhoz !!
      Ha valahol jerikói rózsa közelébe kerülsz, ajánlom vedd meg, olyan jó közelről látni egy csodát.

      Törlés
  2. Nekem is van egy nagy,de én sem itatom.Majd most előveszem...
    lélekajtós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tedd azt ! Engem bosszant, hogy ilyen sok időre megfeledkeztem róla...

      Törlés
  3. tavaly,vagy mikor vettem egyet , most alszik, néha életre keltem egy kis vízzel. valóban csoda.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, milyen hihetetlen ? És tudom, hogy valamiképp ez "csak" fizika - de azért én mégis csodának látom.

      Törlés
  4. Most jutott eszembe,hogy 24-én,csütörtökön éppen Jerikóban leszek.Kíváncsi vagyok,ott látok-e ilyen "virágot"?
    lélekajtós

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A sivatagban biztos. De - miként az egyik cikkben olvasható - Egyiptom, Szíria és Arábia sivatagos mezein és az USA-Mexikó közti határvidéken elterülő Chihuahuan sivatagban honos. Szóval, ha arra járnál - ott is nézz körül.

      Törlés
  5. Igaz, elindulás előtt - (11/14 reggel) - röviden. Jó,hogy ezeket említetted, mert (természetesen) nem jut eszembe, hol van a mi "jerikóink ?" ( Mindenesetre a nehogy kidobjad a tieidet.)
    Ördögszekér... ( bár te nem Facebookozol...) épp' a Pécsi Nemzeti Színház kérte, hogy (akinek lenne) - ugyan már, adja kölcsön (?) vagy valami ilyesmi, egy színdarab díszletéhez. ( Így aztán "elég jó lettem" ördögszekér ismeretekből is.) ( Mintha a Duna-Dráva Nemzeti Park (honlap) is lenne, helyi ördögszekér képei.) Na, ennyit - máris késésében vagyok. (nem nevetni ! - épp' egy szakorvosi kontrollra + gyógyszaríratás... kellene mennem. ) Igaz, tudom... más is van így ezzel.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. No, az enyémeknek te vagy az örökösük - ebben biztos lehetsz, még ha a tiéteket nem is találod. Csak kérdés, te kinek fogod/tudod a mesével együtt továbbadni....

      Törlés
  6. Pedig egy csoda. :-)
    Jó pár éve, hogy venni szerettem volna, nem kaptam. Aztán feledésbe merült, pedig szárazon is mutatós. Kéne vennem egyet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak rábeszélni tudlak, számomra legalábbis - van benne valami varázslatos. És igaz hogy nem egy orchidea - de nekem még így, a maga egyszerű kis formájában is tetszik

      Törlés