2016. december 7., szerda

Nem tudok meghatódni – inkább elgondolkodom….



Nem tudom, hogy vagytok vele – de ti nem érzitek, hogy alattomos módon a média (=újság,TV,rádió, stb) minden igyekezettel azon van, hogy megpróbálja megszoktatni, elfogadtatni a készülő „új világrendet” velünk ?

Konkrétabban, hogy a fehérnek csak akkor van lehetősége egy kis ideig még a fennmaradásra, ha vegyük a színessel ? Nem újdonság ez nekem, rettentően sajnálom, hogy nem tettem el azt a videót, mely ezt előre megjósolta, nevezetesen, hogy a fehér faj – mint olyan – el fog tűnni. Először csak afféle vegyes típus lesz, aztán csak sárga, meg fekete.

Nem igazán érdekel ez engem, hiszen nem holnapra, vagy jövőre következik be – de elgondolkodom sokszor rajta.
Figyelitek-e a TV reklámokat ? Feltűnik-e másnak is, hogy milyen céltudatosan mutogatják a keveredést, belénk plántálva ezzel annak szükségességét, vagy várható megvalósulását ?
Most kaptam egy videót, ami pontosan ebbe az irányba terel. Még a tetejében kellőképp kiválasztott időpontban és témával.
Sírjál már egyet ! Olyan megható …. akkor nem fogsz utána elgondolkodni a dolgon.
(Aki nem ért lengyelül, annak mondom, a kis kölök a végén az angolul beszélő nagypapitól azt kérdezi lengyelül, hogy ő meg kicsoda ??)

(Bocs, hogy "lelőttem a poént ") 



6 megjegyzés:

  1. En is már észrevettem, hogy a reklámokban mindig van egy szinesbörü gyerek vagy felnött. De sajnos ez nem csak "megszoktatás vagy elökészités", hanem a valóság. Európában már annyi a szinesbörü (és még hányan jönnek a következö idöben ) , hogy néha az ember úgy érzi, mintha Afrikában élne lenne föleg a nagy városokban. Van egybefolyásos mozgalom, amit úgy hivnak "no borders, no nations" !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez is valamiféle "marketing" - el kell adni a tényt, hogy eltűnik a fehér faj, először csak hígul, majd teljesen megszűnik létezni. Számtalan más esetben is (aki kellőképp figyelmes)észreveheti, hogy valamire rá akarnak finoman beszélni. Hát ezzel a témával is ügyeskednek, készüljön a fehér ember a kipusztulásra.Hiába nem tetszik, hiába tiltakozunk. Amíg a fehér nő nem fog 8-10 gyereket szülni fehér férfitól - addig semmi reményünk. Márpedig, ugye....
      Szóval semmi reményünk.

      Törlés
  2. Nekem nagyon tetszett! Főleg azért, mert az ismeretségi körömben jó néhány "skyp" nagyi van.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a film, a téma nagyon aranyos - ha nem csempészték volna bele a színes-bőrűséget. NEM vagyok rasszista - hangsúlyozom. De látom a célzatosságot a film(ek)ben.

      Törlés
  3. "Érdekes"...mintha romák (cigányok) most meg elfelejtődtek volna ? (régebbi aggódások) Amúgy tavaly jártam GB-ben - és kissé meg voltak lepődve rajtam, hogy mindig megjegyzéseket (?) tettem, mennyi ott a "színes," - holott engem inkább az foglalkoztatott, hogy mennyire toleránsan megvoltak ott a helybeliek. (2) Más : hogy miket "sugallanak" a reklámot és egyéb tv.műsorok (?) - hát... nem kell nézni. ( Én pl. - régebben - hiányoltam, kevés nagypapát mutattak a családi reklámokban, vagy hiányzott az apa... és ilyesmik. Ma már ezzel sem foglalkozom különösebben. (3) Pl. a 2016-os megjelenésű Médiakutatás - és mindennapi élet c. könyvet olvasom ( nem szépirodalom) - nekem...érdekes.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom én, hogy efelé megy a világ (=keveredés) - de valami miatt irritál az efféle "gyengéd figyelmeztetés"... Persze hozzátehettem volna még hogy egyéb TV-beli reklámokban is meglehetősen sok színes bőrű szerepel manapság már. De itt valahogy az irritált, hogy a "lelkemre" akartak hatni. Hát nem sikerült.

      Törlés