2017. január 22., vasárnap

A gyurgyalag – avagy hogyan lesz az ember rasszista ?



Nagyon szeretem a természettudományos filmeket. Állatokat, növényeket, földi és földönkívüli dolgokat mutatnak meg nekem, melyeket innen a fotelból soha nem lennék képes megismerni – márpedig hihetetlenül érdekesek. A szó szoros értelmében hihetetlenül, mert néha még a szám is tátva marad egyik másik felfedezésen. Olyan állatokat/növényeket, vagy akár galaxisokat láthatok, melyeket eddig még a kutatók sem ismertek, s a tévé ide behozza ezeket a szobámba.
A tévézésem 90 %-a ilyesféle filmekből áll, s szerencsém van, mert a választék - a nem előfizetős, hanem parabolás vételi lehetőség miatt - számtalan.
Nemrég volt egy sorozat Expedition Mittelmeer címmel, s ennek a „Vándorok” című része az, ami miatt most  itt „betű-formában” gondolkodom.De pontosítanom kell, mert valójában a filmnek csak az utolsó öt perce az igazi ok….
Esetleg nézzétek meg itt kb. a 37.45-től:

De aki nem nézi meg, annak el is mondom: arról van szó, hogy Egyiptomban a film készítői számtalan olyan helyet találtak, ahol a Nílus parton kilométer hosszan, sőt a fákon, bokrokon is hálók vannak ki/felfeszítve. Miért ? Azért hogy a vándorló kicsi madarakat befogják és a pár dekás pici testüket piacra vigyék.  A film ezt is megmutatja, kegyetlenül. 


Kedvenc csemegéiket megpucolva láthatod: a meggyvágó (25.000.-), a fürj (50.000.-), a búbos-banka (50.000.-)  "csak" védett - de a gyurgyalag (100.000.-) pl. a fokozottan védett madarakhoz tartozik. Zárójelben az eszmei értéküket írtam, adatok innen: https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyarorsz%C3%A1g_v%C3%A9dett_%C3%A1llatai#Madarak_.28Aves.29)
Ezek itt egyes arabok  csemegéi lesznek. Itthon, ha elkapnának, hogy akár csak egyet befogsz, megbüntetnének – ott meg ezek a félvad afrikaiak delikateszként megeszik.

El is gondolkodtam, hogy mi is váltja ki az emberből a rasszizmust ? Hát az ilyesmik. Legalábbis belőlem.

Eddig túl sok gondom pont az egyiptomiakkal nem volt. Jártam ott, bár nem szeretnék ott élni, de valahogy nem voltak ellenszenvesek a nagyon is nem-európai életstílusukkal. Nem zavart a vallásuk -  felőlem aztán naponta tízszer is csúszkálhatnak térden – azt gondolva, hogy az istenüknek az tetszik. Nem zavart egyes népcsoportjaik primitív életmódja (végtére itthon is vannak, akik nem úgy élnek, mint én.) Nem zavart, hogy a nőket nem tekintik embernek – hát ha a nők ezt eltűrik – lelkük rajta. És csodálom azokat, akik hajdanában, évezredekkel ezelőtt ott éltek – mert meglehetősen  lenyűgöző érzés volt a piramisaik tövében állni. Mert ugye ők is "egyiptomiak" voltak.

És akkor most látok egy filmet, melyben megeszik a gyurgyalagokat és ettől kezdve elkezdem utálni és megvetni őket.
És a következő gondolatom az, hogy valójában milyen mocskos is volt Kairo. És rövid ujjú pólóban nem engedtek be a mecsetjükbe. És látom a koszos járdaszélen ücsörgő, gyerekét  szoptató nőt – aki ugyan a fejét rendesen bebugyolálja, de nem restell ott, a mocsokban leülni. És a beton virágvályúban „lakó” koldus-t. És hallom a müezzin-üvöltést éjjel-nappal…és a…és a…és a…

Hát hiába, Afrika az nem Európa…(...ha nem tudnád kedves Angela).

Szóval ennyit a madár-evéssel kapcsolatos gondolataimról.

12 megjegyzés:

  1. Az utóbbi időben számos cikket olvastam, melyek arról tudósítanak, hogy olasz vadászok fokozottan védett madarakat ejtettek el Magyarországon a hazai vadásztársaságok képviselőinek segítségével.
    Az olasz vendéglőkben felszolgált csemegéket - értsd pl. mezei pacsirta és királyka - részben nálunk, részben Romániában és Horvátországban vadásszák le.
    "Egy 2008-ban a TRAFFIC-ben közzétett jelentés szerint az illegális madárkereskedelem „nagy mértékű szervezett bűnözési tevékenységeket teremt Dél-Kelet Európában. Több száz és ezer madarat ejtenek el és értékesítenek évente, ez pedig több mint 10 millió eurós forgalmat generál”. Többen úgy vélik, a TRAFFIC súlyosan alábecsülte ezeket a számokat, például azért, mert egy olasz határátkelőnél néhány évvel azelőtt egy Szerbiából érkező kamion rakterében 120 000 madártetemre bukkantak."
    http://vadaszideny.hu/hirek/2016/12/30/olasz-vendeglokben-szolgaljak-fel-a-vedett-madarakat.html
    Igazából nem tudom a szegénység, a kapzsiság, vagy csak egyszerűen a nemtörődömség miatt asszisztálnak sokan az ilyen aljassághoz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendkívül szomorú, amit írsz. Nem kerestem a témát a neten, az a pár perc a filmben annyira felháborított, hogy "kiszaladt" a tollam alól, amit írtam. Gyalázatnak tartom. És egyszerűen fel nem foghatom hogy miféle "kulináris élvezetet" jelenthet egy 5 dekás madár elfogyasztása. Hát már csak ezért is amellett vagyok, állítsák csak szépen vissza a határátkelőket. Legyen valamiféle ellenőrzés és legyen az elkapottaknak felelősségre-vonása és legyen nyilvános megszégyenítés. Nem ide illő téma, de mert a megszégyenítést leírtam, hát azt sem értem, hogy a legalávalóbb bűnözők arcát a tévében miért "takarják ki"? Én a város utcáit is teleragasztanám vele, hogy mindenki tudja/lássa: itt van egy az emberiség aljából.

      Törlés
    2. Mondjuk ezt a kulináris élvezetet én sem értem, de aki csigát eszik azt sem. Nem tudhatjuk. Csak közben a világ változott, fogynak, s kipusztulnak egye3s fajok. A baj ez.

      Törlés
    3. Mellesleg az éti csiga is védett....

      Törlés
  2. Szomorú téma amit feszegetsz. :-( (Nem a 43:07-től kezdődik az a rész, az már a film vége.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösz, az időpontot javítottam. És igen, a dolog, - érzem én - ettől sokkal bonyolultabb....

      Törlés
  3. Messzire vezet ez a kérdés. Ők ehhez szoktak hozzá, mint az olaszok is, és semmi kivetni valót nem látnak benne. Lehet, hogy ők rólunk gondolják ugyanezt a disznóhús evésért. Ugyanígy a kosz: nekik fel se tűnik, mindig is ezt látták - mint ahogy nekem se szúrt szemet a sok ütött-kopott melléképület tákolmány a magyar házak környékén, amíg nem láttam, hogy máshol másutt is lehet.
    Amit szintén nem értek, az az, hogy mindig akad magyar segítőtársuk, bármiről legyen szó - kismadár, kábítószer, autó vagy a nyugdíjrendszer. Tavaly hallottam pl. hogy valahol az Alföldön egy címen 200-nál több ukrán nyugdíjas jelentkezett be (20 e/db, ennyit kért a tulaj), mert a magyar lakcím a magyar nyugdíj megítéléséhez kell. Az egy dolog, hogy még él ez az 50 éves megállapodás, ami alapján olyanok kapnak nyugdíjat - ráadásul a miénkkel azonos mértékűt - akit soha egyetlen fillért be nem fizettek a rendszerbe, de hogy valaki ezt egyszeri 20 ezer Ft-ért még elő is segítse?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, sokféle nekünk idegen szokás van a világban - de valahol azért bizonyos dolgoknak egyezniük kellene. Ha egy állat védett, miért eheti meg büntetlenül a másik országbeli ?
      Az egyéb "disznóságokra" meg azt mondom, az ember félresikerült teremtmény. Gyanítom el is fog tűnni a Földről. nem is érdemli meg ezt a csodaszép bolygót. Csak kérdés, az utánunk következők okosabbak lesznek-e, vagy/és lesz e rá idejük ?

      Törlés
  4. Sok igazság van abban amit írsz - és bizony tényleg nem értem meg az embereket. De hát ez egy másik világ, szerencsére jóval távolabb tőlünk....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Másik világ, de ugyanaz a madár. Itt védett, ott megeszik ? Hogy van ez ???

      Törlés
    2. A kérdés nagyon jó....

      Törlés
    3. És ha csak ez az egyetlen egy megválaszolatlan kérdésem lenne.....

      Törlés