2017. január 4., szerda

Dühöngő







Totál ki tudok akadni az efféle videóktól. Semmi sem könnyebb, mint fenyegető szöveget nyomni félelmetes képek alá. Öcsém, azt mondd, konkrétan mondd, hogy mégis ki, mit csináljon !? Kis Rózsika Kunbánfarka Fő utca 18: tessék mondani ő mit tegyen ? vagy mit tegyek konkrétan én ? Ne egyek húst, zöldséget, tejet, tojást, kenyeret – egyáltalán semmit, és nem is sorolom tovább a kérdéseimet.

Az én elméletem: félresikerült teremtmény az ember – csak annyiban különb az állatnál, hogy bizonyos tekintetben rosszabb, bizonyos tekintetben meg kicsit okosabb. Nem tudhatom persze, hogy a dínók nem próbálkoztak-e meg az űrrepüléssel, mert nincs róla dokumentum. És azt sem tudom, hogy a nagynéha előkerült eszméletlen-régi csontok tulajdonosai mikkel kísérleteztek. Tán atombombával nem, mert annak azért nyoma lenne még ma is…
Szerintem, ha az Isten teremtette az embert – figyelmetlen volt, valamit kihagyott belőlünk. Csak azt nem értem, hogy akkor miért nem gyártott újabb szériákat ? Vagy gyártott – és még a miénk sem az igazán jól működő és várhatók a további próbadarabok ???
Ha „csak úgy” lettünk – akkor meg nincs min csodálkozni, a kísérleti példányok sosem olyanok, mint a legtökéletesebb termék. A tökéletesség – ha egyáltalán van ilyen - elérhetetlen messzeségben van.

Egyébként azzal teljesen egyetértek, nem érdemeljük meg, hogy ezen a csodálatos bolygón éljünk. De mondja már meg valaki konkrétan, hogy mégis mit kell/(ene) MOST csinálni, hogy a dolgok megváltozzanak, pozitív irányba forduljanak ? Több mint 7 milliárdnyian vagyunk – a javaslatnál ezt tessék figyelembe venni !

16 megjegyzés:

  1. Hát ebben a mai "sötét" és "zavaros" világban talán csak így érdemes, ahogy Müller Péter Újévi üzenetében megfogalmazta: (mullerpeter.hu)

    „Viharos tengeren hajózunk, egyre sötétebb forgószélben, tornádóban és veszedelmes hullámokon, de kormányozzuk a hajónkat vidáman! Derűsen és dalolva! Nekünk van egy titkos úti célunk! Szavakkal nem tudjuk kimondani, mi az, de tudjuk, hogy van! Én, amíg élek, fütyülni fogok, ígérem! És ha már nem élek, akkor is! Van bennünk valaki, aki erősebb, mint a vihar! Gyertek, kedves barátaim, utánam! És ha látjátok, hogy derűmet vesztem és gyengülök, lépjetek elém, kapjátok el a kezem és vezessetek ti! Mindegy ki megy elől, csak daloljon, vidáman!”

    Szeretettel

    Müller Péter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "Kormányozzuk a hajónkat" ???? Én nem ezt gondolom. Gyanítom, hogy a "kormányzáshoz nekünk minimális közünk van. De azért szépen hangzik az idézet, ha az ember nem gondolkodik el mélyebben a miérteken és hogyanokon.

      Törlés
  2. Nem akarnék én okoskodni ! (Ki-ki tegyen azt,amit jónak lát...) Nem egyszer látom, hogy (sokan mások...) "előszednek" régi történeteket... aztán megint bedobják a "köztudatba"... [ Ha már nekik épp' rossz a hangulatuk (?) - legyen az másnak is...(?) ] - Ez is egy 2011-es történet - de lényegtelen. Hogy mi a megoldás ? ( én nem tudom) - legfeljebb azt, hogy : ne nézegess olyasmit, ami ennyire (?) felbosszant !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A létező legjobb tanácsot adtad....És valójában nem is tudom, miért érdekel, hogy mi lesz a Földdel, az emberiséggel akkor, ha én már nem leszek itt... Tényleg kár ilyenekkel felbosszantani magamat...

      Törlés
  3. Talán egy természetjáró gondolkodása, életmódja még őriz valamit a régi világból, noha a mérgező tényezők minket is károsítanak. Én még elmegyek leszedem ősszel a bogyókat (csipkebogyó, galagonya, kökény, stb.), amiből szárítva teát készítek. De mit tehetek, ha a szennyezett levegő megmérgezi az én bogyóimat és ezáltal engem is??? Egy kicsit mentesek vagyunk a rosszból, de nagyon sokmindenből nem tudjuk kivonni magunkat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Belőled kellene több példány.... és ezt nem vicces mondásnak szánom. De kevesen vagytok, akik hozzád hasonlóan gondolkodnak, a 7 milliárdhoz és az egyéb lehetőségekhez/körülményekhez képest.

      Törlés
  4. Olyan "amerikás ízű" a videó, wow, big, miegymás. Ettől függetlenül van mondanivalója. Emlékszem mikor először láttam sem indított meg igazán, biztos bennem a hiba.
    Nincs senki, aki megmondhatná - joga van megmondani - kinek mit kell tenni. Egy biztos, nem tenni semmit a legrosszabb. azt hiszem ez örök érvényű.

    Épp a napokban olvastam egy újabb interjút R. Messnertől, melyben azt mondja az egoizmus nem negatív dolog. Az önfenntartási ösztön a legerősebb ösztön az emberben. E nélkül és empátia nélkül az emberiség nem élhette volna túl. Ezért az egoizmus szerinte nem negatív dolog, az egyház tette később azzá. (Ezzel a gondolattal persze nagy örvényeket kavart, főleg azoknál, akik a hétköznapi egoizmusra asszociálnak és nem glogálisan látják az emberiséget.) Ezt a gondolatot még bogoznom kell, én sem látom tisztán. Lehet nem is fogom, csak azok, akik éltek e kis bolygónk különböző pontjain, különböző népekkel, különböző ideológiákkal. A fotelből globálisan megítélni (talán) nem is lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó kis téma, amit felvetettél - Messner nyomán. Érdemes mélyen elgondolkodni róla. Hmmmm....egoizmus és empátia... A fekete és a fehér...A yin és a yang...talán ide kellene visszamenni? Miképp lehetne mindenkiben felébreszteni az őszinte befelé nézés vágyát, miként lenne lehetséges ezt megvalósítani ? Ebben a kapkodó, rohanó, esztelen, fejetlen világban. Tibeti kolostorba kéne vonulni meditálni ezen, na de ennyi kolostor nincs, amennyien vagyunk...Sajnos...
      Érdemes lenne többet beszélgetni róla - akár kolostoron kívül is. Annyira sajnálom, hogy ti páran, akik ide látogattok hozzám, olyan messze vagytok - és nincs lehetőség egy csendes téli estén, egy tea mellett, megvitatni az élet dolgait. Mert ugyan a világot megváltani nem tudnánk, de néha kell és néha nagyon jó lenne egy egy ilyen beszélgetés.

      Törlés
    2. Hát, ezt én is igen sajnálom!

      Törlés
    3. Sajnos, de tény, hogy vannak az embernek soha be nem teljesülő vágyai... Marad a virtuális kapcsolat....jobb híján.

      Törlés
  5. Én ezek ellen védekezem, nem nézek ilyen videót, inkább maradok a Szilvia által említett Müller Péternél, vagy hasonló pozitív gondolatoknál. Mi semmit nem tudunk tenni és nekünk már nem is kell! Maradjunk ennyiben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már ne is haragudj, de ez struccpolitika - igaz ugyan, hogy kényelmes.És a pozitív gondolatokkal frankón el lehet altatni a kritikus "én"-t....Persze, hogy én se szívesen gondolok bizonyos dolgokra: pl: régi autóm szennyezi a környezetet, de azért használom, mert kényelmes, meg mert nincs pénzem újra, meg mert lusta vagyok naponta ötször elmenni kis tételű bevásárlásra, vagy ha még dolgoznék, nem is lenne időm erre. Ha így boncolgatod az életedet, rájössz, hogy millió formában tudnál "jobban/környezettudatosabban" élni. De ez bizony az elkényelmesedett énünknek nagyon nehéz. Ezért látom én reménytelenek a dolgot, itt egy-egy emberke langyos kezdeményezésével semmire se megyünk. Újra kellene kezdeni mindent, elölről - de valahogy úgy, hogy a jelenlegi tudásunk a rosszról, a helytelen cselekedetekről valamiképp fennmaradjon. Nem tudom létezhet-e ilyesféle csoda, mert ugye, ha teljesen kihalunk, kihal velünk együtt a "tudás". És ha az újfajta ember ugyanazokat a hülyeségeket követi el, mint amit mi - akkor kár volt az egész cirkuszért...Én komolyan gondolom, hogy nem látok igazán jó megoldást...Sajnos....

      Törlés
  6. Micsoda homokba dugom a fejem, hozzáállások, hozzászólások. Attól, hogy nem nézzük meg, még létezik az egyre súlyosbodó probléma! De igen is, lehet tenni egy keveset mindenkinek magáért és másokért is... ha a világot megváltoztatni nem is tudjuk, de egy kicsit mindenki tudja formálni, alakítania dolgokat. Jó magyar szokás: úgyse tudunk (már) semmit tenni, inkább dűljünk kényelmesen hátra... és várjuk meg a pusztulásunkat, mert az ugye kényelmesebb?!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Több kellene belőled - írtam fentebb és komolyan hiszem ezt. Mert ha többen lennétek, már összefoghatnátok - habár magyar és emberi sajnálatos tulajdonság, hogy ez nagyon nehéz, hiszen mindig és mindenki mást akar és az EGY-ség a legnehezebben elérhető cél. De valahol el kell kezdeni - és ez lehet egy maroknyi, a természetet őszintén kedvelő/védeni akaró embercsoport is.

      Törlés
    2. Azért, mert nem nézek ilyen videót, még nem jelenti azt, hogy nem teszek bármiért is, ami súlyos probléma. Másképp mondom: direkt nem hergelem magam és "hergeltetni" sem hagyom magam! Megpróbálom megvédeni a belső békémet, mert olyan gyenge fából vagyok, ha nem tenném, már nem itt lennék. Nem, kedves Biki Endre Gábor, nem vagyok az a hátradőlős fajta! Sokáig sorolhatnám, hogy mivel védem a természetet, mivel segítem a hajléktalanokat, mivel támogatom a hátrányos helyzetűeket, a családomat, hogy neveltem, mire tanítottam a 100% roma iskolában a gyerekeket szinte az anyjuk helyett és milyen pozitív dolgokba vonom be/ tanítom a gyerekeimet, unokáimat, stb., stb. Egy ilyen volumenű kérdésre, hogy mi lesz a Földdel, ha már én nem leszek..., ne haragudjatok, de nem lehet válaszolni - vagy ti már olvastatok ilyen választ? - és kötve hiszem, ha én úgy reagálok, hogy leállítom az autómat és gyalog fogok menni, akkor az nektek megnyugvást okoz! Én őszintén írtam, hogy - ok, értem, ez egy "jó" téma, de - a pozitív gondolkodást alkalmazom, mert az tart fenn! Megpróbálom lételememmé tenni a belső békét és bármilyen csúnyán is hangzik, időm sincs napi szinten ezzel foglalkozni! Bármilyen természetvédő és egyéb építő jellegű dologba beleállok azonnal, ha látom, nem vagyok egyedül! Vannak vezető típusú emberek, örömmel megteszik, hogy kitűzik a célt és beindítják a megvalósítást - de én addig nem dőlök hátra a székemen -, rajtra ott vagyok!
      Ne higgyétek, hogy megsértődtem, de ti se tegyétek, ha azt mondom, ezekkel a témákkal mi, kisemberek nem tudunk mit kezdeni. Sajnos nálunk nagyobbak, okosabbak - vagy épp butábbak - döntik el, hogy mi lesz a Földdel... Itt van pl. az új amerikai elnök, hogy nem menjek messzire. Annyira picurkák vagyunk, hogy több milliárd akarat kéne ehhez, nem Aranyos fodorkát látogatók kis közössége. Bocsánat mindenkitől, senkit nem akartam megbántani, ez az ÉN VÉLEMÉNYEM, ami hozzászólásként ritkán szokott lenni, de most ismét megbántam, hogy volt.

      Törlés
    3. Nagyon remélem, hogy senki sem bántódott meg a témáról való beszélgetés közben ... nagyon sajnálnám és értelmetlennek tartanám.

      Mindenkinek joga és lehetősége van elmondani a gondolatait itt - és ahányan vagyunk, annyiféleképp gondolkodunk. Különösen egy ilyen esetben - még akkor is, ha valójában tudjuk, hogy édeskevés lehetőségünk van a történések befolyásolására.

      Pontosan ezért írtam és érzem, hogy milyen jó lenne beszélgetni erről - mert lám, nagyon másként értékeljük a filmet is, meg a leírt véleményt - és egészen más lenne a helyzet, ha mindez egy kellemes - vagy akár kicsit vitatkozós - beszélgetés keretében történne.

      És ugye először azt írtad: "Mi semmit nem tudunk tenni" – most pedig felsoroltad, hogy te mennyi pozitív dolgot teszel, mi mindennel próbálsz javítani a sok rosszon. Hát ez a gondom, hogy bármennyire is igyekszik egy (vagy pár száz, pár ezer) ember saját kis környezetében jót tenni - a világ egészét figyelembe véve nem megyünk vele sokra.
      Ezért érzem, hogy valami nem jól működik – bár fogalmam nincs, mi lehetne a jó megoldás.

      Kétségtelen, az is egy alternatíva, hogy nem beszélünk róla. És akkor az már majdnem olyan, mintha nem is lenne….
      „… kormányozzuk a hajónkat vidáman! Derűsen és dalolva!”
      Irigylem, aki ezt képes megvalósítani manapság. Vagy csak nekünk mondja ezt, mert ami „befelé” zajlik, arról nem szokás, nem illik őszintén beszélni. A gyengeség és a tétovaság talán szégyen is (?)
      Híres embereknek meg különösen.
      Még jó, hogy én nem vagyok híres ember – bár tényleg le kellene szoknom az efféle őszinteségről.
      Nem ez az első eset, hogy „felkavarom” az állóvizet. De ezt a postot NEM fogom törölni, azt megígérem (ellentétben egy régebbi, nagy vitát kiváltó témával…)
      Ismétlem: senkit nem akarok/akartam megbántani a gondolataim leírásával – remélem, ezt minden olvasóm tudja.

      Törlés