2017. február 23., csütörtök

Állatkerti gondolatok



Pár napja – amikor hosszú szürkeség után végre kisütött a nap és több heti szünet után végre autóba mertem ülni - már nem bírtam magammal, s felmentem a Mecsekre. Sajnos az állatkert és a Dömörkapu közti sétaút még nagyon sáros-havas volt, bár elindultam rajta, de  nem mentem egészen végig. Azt viszont megállapítottam, hogy a somnak elég lenne 3-4 meleg nap és teljesen virágba borulna. 


Miközben elsétáltam a felújított állatkert mellett, eszembe jutott, hogy 1962-63 táján, amikor az állatkert épült, mi itt is társadalmi-munkáztunk – akkor a drótkerítéseket kellett lefesteni… (Most ellenőriztem, új kerítések is épültek és ezeket már nem festik le gimnazisták, az egészen biztos. Pláne nem társadalmi munkában…😌)  

Aztán kis bizonytalankodás után gondoltam egy merészet, s bementem az új (=felújított) állatkertbe. http://pecszoo.hu/
Igen, vannak az életemben lépések, melyeket megbánok – utólag. Ez is ilyen volt….

Kezdjük a belépőjegyek áránál: 


Nem ismerem más állatkertek díjait - én ezt elég drágának találom - de ez csak igen halkan mondom, mert nincs viszonyítási alapom. Pl: 2 felnőtt 2 gyerek 5000.- Ft, vagy nyugdíjas nagymama + 2 unoka 4090.-  hát nem semmi......
 


Kívülről impozánsnak tűnik az új „toldalék” – de bent aztán kiderül, hogy a felújítás előtti állapothoz képest túl sok minden nem változott. Nem is tudom, miért hittem, hogy „más” lesz ? Hiszen szó sem volt a terület megnagyobbításáról – amire pedig igencsak szükség lett volna.

Ha már mindenáron muszáj állatkertet csinálni (bár nem tudom miért, ebben a digitális világban bármikor magad elé tudod kézzelfoghatóan varázsolni a Föld bármelyik lakóját …) szóval ha már állatkert – akkor jobb lenne nagyobb, szabadabb térben tartani őket. Ide most aztán rendesen be van zsúfolva minden….(Én egyébként azok pártján álltam/állok, akik azt mondták, hogy a város peremén két, ennél sokkal jobb helye is lett volna egy új állatkertnek... ha már....)

http://magyarepitok.hu/ujjaepult-pecsi-allatkert Ez egy érdekes, számokat is tartalmazó cikk – csak éppen nincs ember, aki az ebben szereplő adatokat ellenőrizni tudná.

Ami teljesen új, az az akvárium-terrárium. Ezek az állatok eddig a város egy másik pontján éltek – nem tudom, hogy itt, ebben a sokmilliósban most boldogabbak-e ? Nem mondták…

Hogy ne csak csúfságot/rosszat írjak, itt volt valami, ami függetlenül minden negatív gondolatomtól, tetszett, ezek pedig az apró rózsaszín kis medúzák voltak.  (Csak zárójelben, nem tudom, miért vonzódom én régóta a medúzákhoz, de tény, szívesen nézegetem őket. Itt is írtam róluk: http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2015/02/meduza-polip-qualle-jellyfish-krake.html )




Ezek a rózsaszínű mini-medúzák

Zöld papagájkígyó

Boa constrictor - közönséges óriáskígyó
 

 
Zöld baziliszkusz gyík
Varánusz

Amúgy kétségtelen, vannak új építmények, új úton is lehet járni, valószínű több állat is van, mint volt, (bár én az előző látogatáskor se számoltam meg, és most se, de ezt írja az „újság”) – ám maga a tény, hogy az egyébként  szabadon élő vadállatok rendkívül kis helyre vannak bekényszerítve – nekem már eleve nem tetszik.

Nézd meg ezt a gyönyörű pumát......rács mögött
 
Gyűrűsfarkú maki szalad a gondozóhoz, aki épp etetni jött
Megvetően, krákogva rám nyújtotta a nyelvét. Megértem, hogy nem szeret...
  
Mit akarsz te itt ? - kérdezi a pávián.

Nem férek ki a rácson....pedig kijönnék... (mosómedve)
 
Ezek - sajnos - tigrisek....
És bevallom, amikor az oroszlánokhoz értem, kis híján elsírtam magam…
Technikai, vagy biztonsági okból egy nagy, mély „gödörben” élnek… Azt hiszem részben a terepadottságok miatt olyan ez a hely, amilyen, de ennél előnytelenebb helyre biztos nem lehetett volna ezeket az állatokat elhelyezni. Északról a Mecsek-oldal, délről pedig egy hatalmas épület fala határolja le a kifutót, és ez a déli fal ilyenkor télen, amikor alacsonyan jár a Nap, egyszerűen lehetetlenné teszi, hogy a területen felolvadjon a hó és a jég. Azok az oroszlánok, akik 40 fokos hőségben a pampákon élnek, itt egy jeges szörnyűséges helyre vannak bezárva….


Itt kell élniük...

Innen aztán rohamlépésben mentem, hogy mielőbb elhagyhassam ezt a szomorú helyet.

Párja nélkül....
Ugyan még láttam a magányosan és bánatosan  úszkáló, víz alá le-lebukó Bonifác fókát, akinek nemrég meghalt a párja  – (legszívesebben megsimogattam volna a kis fejét)  de nagyon igyekeztem kifelé…  És szent fogadalmat tettem: én az életben többet soha nem megyek állatkertbe.
A pécsibe meg különösen… 


Utószó: tudom, lesz, aki azonnal rávágja siralmaimra, hogy de ezek az állatok (pl.tigris, oroszlán) - életükben nem látták a szavannát, mesterséges megtermékenyítéssel születtek és egész életüket ilyen körülmények között töltik. NEM ÉRDEKEL ez az érvelés. A vadállatoknak a vadonban van a helyük. (Max. azt fogadom el, hogy amelyeket már majdnem teljesen kiirtottunk - mi emberek - azoknak a megőrzésén fáradozzunk - akár efféle állatkerti módon is.) Az emberek pedig - főleg mint írtam, a mai mindenre képes digitális világban - ha nagyon akarják látni, hát nézzék meg őket filmen, vagy bármi más módon. Felőlem akár ingyenes túrákat is szervezhetnének az érdeklődőknek  Afrikába - az is megoldás lenne. De (legalább)  az állatokat hagyják békességben élni ott, ahová teremtődtek.





14 megjegyzés:

  1. A módosabb állatkertek megpróbálnak az eredetihez hasonló környezetet teremteni. Tágas kifutók, amelyek inkább terek, mint kifutók már. Állítólag a fogságban születettek nem hiányolják a faj életterét, ahogy írod is. Őket kellene megkérdezni. Az én szobába született, szobában 13 évig élt macskám falura kerülve akkora birtokvédő lett, hogy oda még a légy sem repülhetett be. Azért az ösztön bennük van, akárhogy is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, talán a másféle tartási mód nem bántaná ennyire a szemem. Itt is írtam erről: http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2013/03/maganvelemeny.html

      Törlés
  2. Aranyos, egy véleményen vagyunk (de ezt tudod is). Megértem az elszomorodásod az oroszlánoknál, ott én is gyorsan tovább görgettem. Elszomorító.
    Vadasparkok igen, állatkert nem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lásd fentebb, Holdgyöngynél hivatkozott linket: Rosegg - igen. Pécs - nem.

      Törlés
  3. Ha alaposabban nem is számolgatom a pénzemet... csak-csak észreveszem, ha az unokák... (meg néha a szüleik is /5 fő) itt vannak pár napig. Hogy, 2 nyugdíjas + 2 gyerek elmegy bárhova... ( legyen akár bábszínház, tv.torony,...vagy ne soroljam... annak ára van. Néha-néha "enni is kell, (vendéglőben)" hogy a nagymama ne töltse az egész napját a tűzhely mellett, még úgy se,' hogy besegítünk neki.
    Állatkertről : laikus : azért a mesters.megtermékenyítés az ritkább. Állítólag a ketrecen mérete megfelel az EU előírásainak. (Nem kutakodom utána) - voltak tervek, hogy a "szennyvíz téma miatt" (is) - inkább legyen az új állatkert a Mecsekextrém (?) mellett. Ma már nem emlékszem, miért is nem ott lett. Már csak annyit : amúgy is "ostorozzuk" a gyerekeket a tv. előtt ülés miatt,- nem biztos,hogy az a megoldás,hogy ott nézegessenek állatokat. (mellsleg legjobban az "állatsimogatót" kedvelték ( kecskék) - igaz, én (közben) eléggé ki voltam akadva... de sikerült "titkolnom." ( Találtunk kézmosót is...)Igaz, volt vagy 3-4 csoportnyi óvodás meg iskolások is. ( No comment) Kerítésfestés (?) - ... a szülők meg aktívabb emberek szoktak Pécsett "festegetni" - játszóterek, óvodák ...és ne soroljam. ( Jó kérdés a homok cseréje a játszótéren... ha már 3 napja... 2 macskát is fotóztam a homokozóban... de az már egy más történet.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Röviden szólva: drága.
      De nem az a párévenkénti egy-egy állatkert látogatás fogja megedzeni a gyerekeket. Kiránduljanak, vagy sportoljanak....és akkor akár ülhetnek is egy-egy órát a tévé előtt. Mindenki jól járna.

      Törlés
  4. Ha nem olvastad volna G.Durel Fogjal nekem kolobot c. konyvet, javaslom olvasasra.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi az ajánlást, ezt nem olvastam, ill. nincs meg nekem - de kikölcsönzöm legközelebb :-)

      Törlés
  5. Szia, nekem megvan, szívesen odaadom - amint otthon leszek, lelevelezzük.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi előre is - keress meg ! Bár ha esetleg nem pécsi vagy, akkor egyszerűbb, ha kihozom a könyvtárból :-)

      Törlés
  6. Én is a megnyitás után megnéztem az Állatkertet. A fogadóépület a modern stílusában nekem tetszik. A belső terek valóban kevés átalakítást kaptak, sok minden a régi és többnyire borzalmasan szűk és kicsi az állatok helye. Lehet, hogy szempont volt, vagy a hatóságok nem is engedélyezték a terület növelését a mecseki erdők rovására, de akkor meg máshol kellett volna felépíteni. Vagy a jelenlegi helyén kevesebb állatot nagyobb helyen. A belépőjegy árakhoz: a munkába járó emberek többsége kap cafeteria részeként SZÉP kártyát, jelentős havi feltöltésekkel, amit adott időkeretig ki kell használni, ehhez viszonyítva, hogy ezeket az összegeket csak vendéglátásra, szabadidőre vagy szállásra költheti nem olyan sok az ár. Persze nyilván, akinek ilyen lehetősége nincs, annak kp-ben sok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, nagyjából egyetértünk. Itt kevés a hely, ha már kell (?) állatkert, akkor lehetett volna jobb helyet is találni.

      Törlés
  7. A budapesti állatkert árai hasonlóak. Igaz, a pesti állatkert jó nagy, és évek folyamán mi azt látjuk, hogy igyekeznek az állatoknak jobb körülményeket teremteni, a lehetőségekhez képest. De csak a lehetőségekhez képest, mert a fogság az fogság, akárhogy is nézzük. (a szép kártyáról nem lehet állatkertet fizetni, legalábbis amikor én akartam azzal kulturálódni, nem fogadták el.. csak a szépségszalonokban, meg konditermekben jó... )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kártya-ügyekben él a pikk ásznál vagyok elmaradva :-)
      A hely pedig lehetne nagyobb mindenütt - miképp írtam, a roseggihez hasonlóan - félig-meddig szabadon. Igaz, oroszlánt úgy nem nagyon lehetne tartani, de biztos - ha akarnák - lenne valami "köztes" megoldás.

      Törlés