2017. február 19., vasárnap

Pécsi képek - gondolatok egy séta kapcsán.



Pár napja, a csodás, langyos már-már tavaszi napsütésben sétálni indultam. A Mecsek-oldalban az u.n. Magaslati úton jöttem végig a Pálosok templomától, majd rákanyarodtam a Jurisics Miklós útra. A nem pécsieknek mondom – ennek a két utcának a helyén valaha szőlőskertek voltak – ezen az úton van kedvencem, a Petőfi ház is, amiről itt írtam:  http://aranyosfodorka.blogspot.hu/2016/04/a-pecsi-petofi-haz-tortenete.html

Most is velem volt a fényképezőm, készítettem is képeket – de nem mondanám, hogy örömömre válik nézegetésük. A Mecsek lankás déli oldala biztosította hajdanán a városban a levegőcserét, nyaranta az aszfaltos forróságot estefelé felváltotta a hegy erdeiben lehűlt levegő és ez a folyamatos légcsere sokkal elviselhetőbbé tette a várost, mint amilyen most. Nem csoda, beépítették az egész hegyoldalt emeletes házakkal. Nem csak 4 emeletesekkel, tízes is van itt. 😠  
„Természetesen” én nagyon jól emlékszem a régi Pécsre, bár gyerekkorom-belit nem találtam, de azért itt van egy „összehasonlító” dia, melyen a felső kép  kicsit öregebb, mint én: 

A székesegyházat és a Havi-hegyi templomot jelöltem A-val és B-vel

Ilyen házak állnak ma a barátságos kis présházak, vidám szőlőtőkék, barackosok helyén: 


 A volt "Szőlőskert" étterem (bezárt) és a "Hotel Hunyor" ma diákszálló.
 


Új épületek és toldalékok
A régiek közül azonban megmaradt két szép épület, az egyik már-már kastélynak mondható, a másik „csak” egy kedves, hangulatos kicsi ház – valójában afféle hétvégi nyaralónak épült, nem lakóháznak. Ezek azonban úgy kilógnak a köréjük épített borzalmas panelek közül, hogy ha kiabálnának, az se hallatszana fájdalmasabban:

Hajdani Vasváry villa, ma az MTA Pécsi Akadémiai Bizottság székháza
 
A hangulatos Csukás hétvégi ház - ma  ha jól tudom, lakóház
Ennek a kis díszes házacskának  tulajdonosa a híres pécsi Csukás Zoltán bádogosmester volt. Egy érdekes, életét részletesen ismertető cikket talál itt, akit érdekel sorsa: http://www.mecsekegyesulet.hu/wp-content/uploads/2015/11/csukas-zoltan-badogosmester-emlekek.pdf

Ha már szóba került, Csukás Zoltánhoz kapcsolódva mutatok képeket a belvárosban lévő házáról, és megmutatom még, ami nevét/emlékét őrzi: a „vándorló pécsi időjárás jelző házikót”. Ugyanis ennek, élete során több helye is volt. Valami érthetetlen okból ide-oda helyezgették, a Mecsekre fel, majd le, nem is igazán értem az okát. Mindenesetre most egy ideje a város főterén található. Remélem véglegesen. http://regipecs.blog.hu/2016/02/29/a_pecsi_idojelzo_haziko


A Csukás ház a belvárosban
 
Az időjárás-jelző házikó a hajdani Dömör-kapu vendéglőnél és a Dömör-kapui busz-végállomásnál

Eredeti és jelenlegi helyén

Íme mind a négy oldala !

A kis időjárásjelző házikóban van: hőmérő, barométer / magyarul és angolul a házikó története / havi átlagos hőmérséklet és átlagos csapadékadat grafikon / illetve légnyomás-hőmérséklet- és nedvesség-író. (A fotókon ez nem látszik túl jól...)

Az az érzésem, én ebben a városban bárhová megyek, valahogy mindig a múltja, a múltam jut eszembe. Nos, akinek „van”, az így jár…. Nosztalgiázva emlegetik.



11 megjegyzés:

  1. Nem nagyon lesz időm mostanában (2 unoka mellett) hosszasan írni, ill. kutakodni. Össze-vissza : a "Csukás-ház" -(valóban lakóház) - ill. a "Csukás unoka" (volt osztálytársam ) magánkiadásban megjelentetett egy könyvet. ( Az időjárásjelző házikóról is vannak anyagok a neten,- ott talán megírják, miért "hurcolászták" ide-oda (úgy emlékszem kezdetben is ott volt ?- ahol ma, csak a szerbek elvitték. (amit tudtak -belőle - a szerb megszállás idején.) A "Csukás-házon" Perczel u. más felírat volt régen - arról is sok vita volt -(talán újság is írt róla ) - ill. lógott azon a házon egy "páncél" is - ... úgy tudom, az már ma nincs meg. Na, ennyit - most - ezeket nincs időm megkeresni a neten.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valójában most nem a Csukás házról akartam volna írni, hanem a kis nyaralóról. De megkaptam az ajánlásodat: Zetényi Csukás Eszter
      Menedék - Egy kert története - ez az a könyv, amire hivatkoztál a fentiekben.Köszi.

      Törlés
  2. Nagyon érdekes a leírás, jól ismerem a helyszíneket, laktam is még gyerekként jó darabig itt fent a Mecsek oldalban emeletes házban, igaz az nem panel, hanem teraszos téglaépület, de a panelekre volt csak rálátás. Akkor nem fogalmazódott meg bennem, hogy gyümölcsös és szőlőskertek helyén vagyok, bár később tudatosult bennem. Kár, hogy a város nem maradt meg emberi léptékű, legalábbis a Mecsek oldalt nem szabadott volna panelekkel beépíteni, ezt a város más pontján megtehették volna.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is úgy érzem, hogy ha már terjeszkedni akart (mert kellett) a város - akkor másfajta házakat kellett volna ide építeni. Az emeletes és a panel Uránvárosban, Kertvárosban nem zavar annyira, mint itt. Szerintem mindent tönkretettek vele....

      Törlés
  3. A Vasváry villa és a Csukás ház gyönyörűségesek! Az időjárásjelző házikó hogy működik?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Betettem még egy képet. Van benne barométer, hőmérő és egy nemtudommmi műszer, de majd ha arra járok megnézem és utólag beírom.

      Törlés
  4. Ne emlékezz, ne nosztalgiázz, írhatnám, de én is így vagyok régi helyekkel, főleg ha érzelmileg kötődöm hozzájuk. Írtam múltkor a barátunk nagyapjának búzatáblájáról, ami ma lakótelep egy része. Sajnos, ez a haladás. Éppen Kecskeméten nézegettünk tegnap egy új házat, ez sikeres építés, beillesztették a környezetébe.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miképp fentebb Endre hozzászólásához is írtam: nem "fájlalnám" annyira a hajdani szőlőskertek beépítését, ha nem ezek a ronda nagy épületek kerültek volna ide. No de eső után köpönyeg... csak azt nem tudom, a nagyokos városi tervezőmérnökök erre nem gondoltak ?

      Törlés
  5. Annyira szép a Hoffmann Károly ház! legalább szépen rendbe van téve...

    Mindig arra hivatkoznak, fejlődik a város, ezért bontanak és építenek újakat helyettük.
    Nálunk az a szokás, hogy ráfogják: életveszélyes, felújítani többe kerülne, mit lebontani és újat építeni helyette. Attól fogva meg van pecsételve a sorsa. Így tűnt egy gyakorlatilag az egész óvárosunk...mutatóban vagy egy-két ház, pici utcarészlet, de már szinte semmit nem mutat a múltból.
    Nem is tudom minek kellene örülni, annak hogy megőrzik a múltat, vagy előre nézve a haladást támogatni?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :-) Hirtelen amikor olvastam, nem értettem, mire célzol.... A pécsiek ugyanis - függetlenül a felirattól - ezt a házat "Csukás házként" ismerik. Egyébként valóban szép. Azért a Zsolnay gyár léte megszépített sok pécsi épületet.
      És hogy mi a jó/helyes a fejlesztések, építkezések során ? nehéz dönteni - de én azért úgy érzem, az igazán értékes, régi épületek több tiszteletet érdemelnének. Tapasztalatom szerint a múltjukat jobban becsülő népek (pl. németek) egészen máshogy állnak a kérdéshez.

      Törlés