2017. március 20., hétfő

Álom, álom édes álom, álomkép



Az alvásról, annak milyenségéről, fontosságáról töménytelen cikk van a neten. Meg is oszlanak a vélemények – egyik tábor ezt gondolja (fontos, hasznos az alvás) a másik meg mást (t.i. hogy nem is kapcsol ki az agyunk alvás közben). Végeznek mindenféle kísérletet a témában pro és kontra. Sorolhatnék tucatszám érdekesnél érdekesebb cikkeket, eredményeket, következtetéseket…
Ami azonban  a korombeliek gondjait illeti, itt találtam egy nagyon jó, hétköznapi ember számára is érthető cikket. Aki hasonló gondokkal küzd, talán érdemes elolvasnia:




Persze az alvással kapcsolatban nekem azonnal az álmok is eszembe jutnak – örök életemben „nagy álmodó” voltam és rengeteg álmomra vissza is emlékszem ébredés után. (Sőt évek múltával is, mi több, vannak kifejezetten „visszatérő” álmaim is.) Nem, nem szoktam álomfejtéssel foglalkozni, de azért érdekes, hogy a hétköznapi történések milyen fura módon „köszönnek vissza” az ember álmaiban. Néha mégis elfog a kíváncsiság, miért azt, miért úgy álmodom, amit és ahogy…

Nyilván sosem fogok rá sehol választ találni…

Persze nem baj. „Játszom a gondolattal, játszik velem a gondolat….”








4 megjegyzés:

  1. Így igaz ! -Mindenki megtalálhatja a neten azt, amit igaznak hisz,gondol. Esetleg itt van ez is Pénteken alszunk a legrosszabbul
    (2) Vélekedésem ? - kb. az, mint az a... "ne gondoljunk a fehér elefántra..." mondás. Bizonyos életkorban (...) nem kellene - talán - ebből sem túl nagy problémát csinálni. ( Főleg,aki megteheti,hogy napközben is van módja/kedve aludni egy keveset... :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem csinálok (ebből se) nagy problémát. Elmondtam/leírtam a gondolataimat. Gyanítom nem vagyok egyedül sem az alvás-zavaraimmal, sem az álmaimmal.

      Törlés
  2. Az alvás pihentető és regeneráló. A másik "tábor", akik szerint nem is kapcsol ki az agyunk alvás közben is igazat állítanak, de ettől még az pihentető és megoldáskereső is lehet.
    Egyáltalán honnan tudhatjuk, hogy "kikapcsol e" az agyunk? Nem gondolom, hogy "leáll" az alvás idejére. Nem minden ember emlékszik az álmaira, de attól még álmodik. Több műsorban láttam, elektródák segítségével vizsgálva bizonyították ezt.
    Minden, ami megoldásra vár, ami foglalkoztat előkerül, ha akarjuk, ha nem. A szerencsésebbje emlékszik az álmaira és így könnyebben találhat rá a megoldásokra.
    Nekem is vannak visszatérő álmaim és nagyon sokra erősen emlékszem több évtized után is. Állítólag idős korban a gyerekkori álmok emléke felerősödhet. Érdekes téma, szívesen olvasok vagy nézek műsorokat róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A téma sokkal többet érdemelne, hiszen az agy működése, vagy ezen belül az alvás különleges és csodálatos dolog. Véleményem szerint nem is igazán tudjuk, hogy mi, miért történik úgy, ahogy... De talán pont ez a titokzatosság a vonzó és az érdekes benne. Én szívesen gondolkodom az álmaimon. Aztán, hogy magyarázatot találok-e ? Az már kétséges....

      Törlés