2017. március 12., vasárnap

Gondolatok séta közben



„A gondolat – mint pillangó, ujjadra száll, megpihen pár percig, majd továbblibeg.” .

Csodás napsütés, laza kis séta, gondolatok kalandozása… Persze, hogy a múltba, hová máshová ? Az egyik kertben hihetetlen mennyiségű aranysárga krókuszt látok. Gyönyörűek. Rögtön eszembe jut a Visy László u. sarkán egyszer volt Mustos bácsi (vagy Kustos ? ezt sose tudtam pontosan, de lényegtelen is) kertje. Akkoriban a krókusz nem volt olyan ismert, elterjedt mint manapság. Annyira emlékszem, - még a halványzöldre festett kerítés rácsára is – ahogy odanyomtam az arcom, és bámultam ezeket az apró kicsi virágokat. Bevallom irigykedtem, mint minden rendes, normális kisgyerek, aki szeretne valamit, ami nincs neki. Mert a mi kertünkben nem volt. Egyszer megkérdeztem – templomba menet – nagymamámat, milyen virág az, de ő nem ismerte, azt mondta, „szép sárga kis virág”. És milyen igaza volt…Tényleg az.  
                                                 

                                                  *****
A réten egy öregember, kék-kockás ingben, kötényben (bármiben fogadnék, sváb származású, mint az én őseim) veresgyűrű ágakat vág. (Tudod-e mi az ???) Jó egyhúszasra, szépen halomba rakja. Ott ballagok el mellette, nem bírom megállni, hogy meg ne kérdezzem:
- Seprűnek ?
- Igen. – jön a tömör válasz.
Megyek tovább, a szituáció nem arról szól, hogy beszélgetünk. Ő vágja a vesszőket, én sétálok tovább, magamban folytatva a monológot. Igen, Nagyapám is sokszor csinált a mi „hegyoldalunkban” növő bokor ágaiból seprűt. Sőt, még pár évvel ezelőtt én is csináltam. A lombot és a laza havat nagyszerűen lehet vele söpörni, arról már nem is beszélve, hogy nem kerül egy fillérbe se.
És már megint az jut eszembe: családom ifjai tudnának-e söprűt csinálni, egyáltalán eszükbe jutna-e ilyesmi, tudják-e melyik bokor ága jó erre ?
Na ja, és azonnal a másik kérdés: Hát megmutattad nekik ? …

Aztán sétálok és gondolkodom tovább. Holnapra meglehet, elfelejtem az egészet….




8 megjegyzés:

  1. A nem pécsieknek : Visy László manapság Mikszáth Kálmán u. (Igaz, Visy L. "története- többen is voltak - kevésbé ismert.) Ha már majd minden pécsi "újság" tele van "retro történetekkel."
    Más : volt napsütés, de kb. a max. csak +9 C°-volt (?) Eléggé csalóka volt az idő.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valószínű azért 'retrózik' más is, mert undora van a jelenről írni.

      Törlés
  2. (2) Nem kritika... feltételezem, autóval mentél ágakért a söprűdhöz. Akkor meg - talán- nem is volt annyira ingyen. (2) Valamelyest elgondolkodtam az ősökön... mert csak-csak vannak anyai és apai elődjei is mindenkinek. Függetlenül attól, kikkel élt többet / hosszabb ideig együtt. (vagy egyáltalán nem ) - de attól azok a huncut gének... már csak olyanok, amilyenek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, anno autóval mentem és igen, minden relatív.

      Törlés
  3. Apukám is készített régen seprűt, a nagyapámtól tanulta, de az öcsém és én sem tanultuk már hogyan is kellene készíteni. Más világ, pedig sejtem, hogy szükség lehet még rá...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Időnként elgondolkodom, hogy milyen sok - valószínű a korosztályommal együtt - feledésbe merülő dolog van, amit már nem használunk.Pedig biztos, hogy 100 (de akár még 70) évvel ezelőtt is környezet-tudatosabban éltünk. Ma már csak beszélünk róla....

      Törlés
  4. Szeretem az ilyen kis életképeket.

    Lassan semmi kézi erőre nem lesz szükség, majd mindent megcsinálnak a robotok. (Huhh, még belegondolni is rossz...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha nagyon jó, sőt szükség van efféle csendes percekre - amit (szerintem) leginkább egyedül tud megélni az ember.
      Huxley világa már nem a mi világunk lesz. De kár, hogy a miénk mindörökre el fog tűnni. Bár hát ki tudja ?? Végülis akármi előfordulhat...Meglehet, a kőbaltától kell majd újrakezdeni...

      Törlés