2017. április 9., vasárnap

Egy vers Dsida Jenőtől




Dsida Jenő: ÉBREDÉS AZ ALAGÚTBAN   

Talán alagútban megyünk. Sötét van.
Arrébb húzódunk és félünk egymástól.
Súlyos szénfüst fojtogatja tüdőnket,
számoljuk a kerekek kattogását.
Mindnyájan itt ébredtünk fel egy
éles füttyre, nem tudjuk: hány óra
van, csak nyújtózunk bágyadtan és
friss levegőt kívánunk s rosszízű
a szánk. Kár volt még felébredni!
Valaki, egy utas javíthatatlan
optimista, magyaráz: odakint most
nappal van, csak ide nem látszik,
csak néhány pillanat és kiérünk
a szabad mezőre, az aranyos, friss
levegőre, fent kék lesz az ég és madarak
szállnak kiterjesztett szárnyakkal és zuhogva,
locsolva fürdet a napfény mindenkit.
Mi hinnénk neki, úgy hinnénk, de perc
percre múlik, s a sötétség változatlan.  



Csak annyit a költőhöz, hogy élt 31 évet. (1907-1938)
https://hu.wikipedia.org/wiki/Dsida_Jen%C5%91 
http://mek.oszk.hu/07800/07886/html/01.htm  

Ti szoktatok olyasmiken gondolkodni, miképp is maradhat egy vers évtizedekig, vagy még hosszabb ideig aktuális ?




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése