2017. április 29., szombat

Hosszú monológ




Kicsit hosszú lesz, amit ide alább bemásolok – kép nélküli, de nem képtelenség... Pontosan ezt a szöveget nem találtam meg a neten (csak egy csomó hasonlót), és engem igencsak elgondolkodtatott ez az írás. Szóval beteszem ide, hogy esetleg még később is vissza tudjam olvasni, ha valamit nem értek a körülöttem alakuló „szép új világból”. Akit érdeket a téma, az ünnepes hétvége rendelkezésére áll. 😄 

Be kell valljam, én ennyire tisztán, tagoltan nem láttam/gondoltam át a világ s benne az emberiség, illetve a magam helyzetét – de nagyon  sok olyasmivel találkozom nap mint nap, amit „nem értek”. Miért olyan - ez meg az, X vagy Y – amilyen ? Mi, miért  történik úgy, ahogy ?

Jó, hát persze azt azért nagyjából tudtam, hogy mindig is voltak különbségek a generációk között, de hogy egy élet (az enyém) során ennyi változás legyen – az azért megdöbbentő volt számomra. Holott, hát benne élek, látom, de ilyen tisztán, érthetően még nem vázoltam fel soha magamban a helyzetet.

Fájdalmasan konstatáltam, hogy (csak saját személyes példámnál maradva) a gyerekek nem érnek rám,  hogy alig van közös beszéd-témánk, hogy ha mégis van, mennyire másak az ő elképzeléseik, mint az enyém, stb…

És nem értettem, miért van ez így. Önmarcangoló módon folyton „hibát” kerestem magamban. Pedig hát én NEM változtam meg, én pont olyan vagyok (vagy 95 %-ban olyan), s úgy gondolkodom, mint 30-40-50 éve. Az élet ugyan rendesen változott körülöttem, de én nem sokat.

Számomra tehát ez az elemző tanulmány végtelenül megnyugtató volt.

Közreadom s akinek van kedve, olvassa, hátha szintén vannak benne is kételyek, értetlenség és némi keserűség. Engem ez az írás megvigasztalt.

                                      Generáció elmélet


 A generáció-elmélet két amerikai szerző, William Strauss és Neil Howe nevéhez fűződik. Az amerikai történelmet az egymást követő generációk történeteként tekintik végig, és azt állapítják meg, hogy egy adott generáció tagjai nagyon hasonló világlátással és értékrenddel rendelkeznek.
 Egy ember élete nagyjából nyolcvan év – ezt nevezik a szerzők századnak, mely alatt négy generációváltás történik, ezek kb. húsz évenként követik egymást. Strauss és Howe szerint minden időszaknak megvan a maga embertípusa.


1.  II. világháború vége előtt születettek (–1946) a Veteránok
Már jellemzően nem aktív munkaerő-piaci generáció, akik egy munkaadónál, egy szakterületen dolgoznak egy életen át. Egy új világot építettek fel, ahol értékes tudást és tapasztalatot halmoztak fel. A generáció a 20. század viharai árnyékában nőtt fel és szocializálódott; megtanulták, hogyan kell túlélni a háborúban, a fronton és a rendszerek változásában, s mint a háború és a világválság gyermekei olyan környezetben nőttek fel, amelyben az alkalmazkodás a siker záloga. Számukra érték egy munkahelyen ledolgozni az életüket és kiemelten fontos a hiteles, céltudatos, karizmatikus vezető személye. Tisztelik a kétkezi, fizikai munkát és az életkorhoz köthető tapasztalatnak nagy tekintélye van köreikben. 

A veterán vagy építő korosztály tagjainak többsége nem érti a mai világot. A szülői és a társadalmi minta alapján nevelkedtek. Életüket nagy részben a szocializmus és a világháborúk okozta családi traumák határozták meg. Számukra evidens volt a nyugdíjas állás fogalma: nem volt ritkaság, ha valaki az iskolái után elkezdett valahol dolgozni és onnan is ment nyugdíjba. Nem volt divat kritizálni a vállalat vezetőségét. Örültek, ha volt munkahely, lehetett pénzt keresni és elfelejteni a korábbi évek szörnyűségeit.

Ez a generáció nem vágyott másra, mint a nyugalomra, békére, családi harmóniára. Ahogy a korábbi évtizedekben, számukra is a mikrocsalád a központi közösségi forrás. A mai kor nagyszülei nem is értik, hogy a gyerekeik-unokáik hova rohannak egész nap, miért váltogatják a munkahelyeiket évről évre, miért nem lehet leülni a vasárnapi ebédhez beszélgetni valami kütyü nélkül. Ez a generáció, ha valami stressz érte, várnia kellett, amíg ezt meg tudta osztani valakivel – amíg hazaért, jobb esetben talált egy telefont, vagy le tudta írni levélben. A frusztrációját órákig, napokig vitte magával, amíg feldolgozhatta. 
A rendszerváltás majdnem sokként érte őket: az öröm és a várakozás mellett az addigi nyugalom egy csapásra megszűnt. Olyan fogalmak, mint a marketing, az információs technológia, internet, többpártrendszer, demokrácia, liberalizmus, felkészületlenül érték őket. A jelenlegi X–Y generációs világ látszólag nem is tud velük mit kezdeni: a magyar marketing szakma mintha elengedte volna őket, a média majdnem csak a brazil szappanoperák szintjén foglalkozik velük, a nyugdíjemeléseken vagy egészségügyi statisztikákon kívül ritkán kerülnek képbe.

2.   Baby-boom idején születettek (1946–1964)
A háború utáni nagy remények szülöttei, akik felcseperedvén elutasították a szülők merev erkölcsi felfogását, új kultúrát teremtettek maguknak, ez mára a 60-as évek „ellenkultúrájaként” a 20. század egyik legfontosabb szellemi örökségévé vált.
Békére és nagyobb szabadságra vágytak, a hagyományos bezárkózással szemben kinyíltak a világra, toleránsabbak, kíváncsibbak lettek elődeiknél.
                                                                                                           A társadalmi konvenciók és meggyökeresedett értékek egész sorát vetették el, gyakran radikális módon. Önálló véleményük volt, helyet követeltek maguknak a közéletben, a politikai aktivizmus életformává vált. Ez szülte a vietnami háború ellen később világméretűvé nőtt tiltakozást, de nem érhetett volna el sikert e szellemi közeg nélkül az afro-amerikai polgárjogi harc és a feminizmus sem.
                                                                                                        E nemzedék mondhatta magáénak a szexuális felszabadítás dicsőségét, és ők voltak a legbátrabb kísérletezői a képzőművészet, a film, az irodalom és mindenekelőtt a zene új irányzatainak. Ők gyűltek össze a nagy „szeretetnyarakon” Woodstockban és a nagy rock-fesztiválokon, amelyeknek hagyományai máig élnek.

A háború- és atomellenességükből születtek meg a „zöld” mozgalmak is. E korosztály képviselői napjainkban még a világ első 200 cég igazgatótanácsának 90%-át vezetik, de a következő évtizedben e nemzedék munkavállalói nagy számban vonulnak majd nyugdíjba az egész világon. Rendkívül felkészült, tettrekész és sokat megélt nemzedék, Kelet-Európában mégis a rendszerváltással tömegesen szorultak ki a munkából, gyakran a semmibe, a pályafutásuk közepén sorra megszűnő munkalehetőségek és foglalkoztatási formák, vagy bezárt munkahelyek miatt.
 
Tagjaira egész életük során jellemző volt a viszonylagos szűkösség szerte a világban, ezért ők idejekorán megtanulták, hogyan kell takarékosan gazdálkodni az erőforrásokkal. Általában véve elmondható, hogy ők azok, akik számára a „kenyér még szent”. Ők azok, akik képviselői közül sokan még tudnak csirkét bontani és lekvárt főzni, vagy felesleges tárgyakat újrahasznosítani, bármiből bármit barkácsolni, ügyesen és találékonyan „buherálni”. Ezt a talpraesett  találékonyságot azonban a mai „eldobótársadalom” már nem tartja nagyra.
 
3.  X generáció (1965–1979)
Ha a „baby boomerek” szerencsés csillagzat alatt születtek, akkor az őket követő „X Generáció” annál kevésbé. Őket a szociológusok „határozatlan, elidegenedett” nemzedéknek tekintik, akik túl későn születtek ahhoz, hogy a lázadó időkben tevékenyen részt vegyenek, viszont túl korán ahhoz, hogy ők legyenek a digitális forradalom motorjai.
 
Elődeiknél magasabban iskolázottak, sokuknak két vagy több diplomája is van. Az X generáció tagjai már két-jövedelmű családokba születtek, ahol a válás is megszokott jelenség volt. Sok gyerek nem is látta a szüleit, mert azok mindketten dolgoztak. Így a "kulcsos gyerekek" generációja önálló, találékony és önellátó nemzedékké vált, akik a munkahelyen is értékelik a szabadságot és a felelősséget. Az első generáció, akik már kamaszként is találkoztak számítógépekkel, a technológiai fejlesztések begyűrűztek életükbe, ők pedig - lassan vagy gyorsabban - meg tanulták kezelni azokat.
 
Ők a mai kamaszok szülei. Magyarországon ez az a generáció, amely a Kádár-korszakban nőtt fel, és akik számára a Nyugat még vágyálom volt. Sok tekintetben átmeneti generációról van szó, amely a „nagy” 68-as nemzedék után és a „hipermodern” Y/Z generációk előtt született. Ez a nemzedék a rendszerváltás idején vált nagykorúvá, amikor a gyerekkorban megismert világ szabályai érvénytelenné váltak, az új világ viszont még kiismerhetetlen volt. Ami a digitális technológiát illeti, ugyan már fiatalon megismerkedtek vele, de a következő generációkhoz képest mindig csak „digitális bevándorlók” marad, akik alkalmazkodnak a környezethez, de félig még a múltban élnek. Megpróbálnak ugyan haladni a korral, tájékozódni a legújabb netes trendekről, de „nincs annyira a vérükben”, mint a későbbi generációknak.

A mai 40-50 éveseket fiatalkorukban lázadónak tekintették: házasság előtt léptek intim kapcsolatba, nem olyan vallásosak, mint szüleik és úgy írták le őket, mint akik „nem tisztelik szüleiket”.
 
Az öntudatos, lázadó X generáció próbált nem kérni a felmenők feszültségéből. Látták a munka és a pénz miatt széteső családokat és a sikert csak ritkán elérő bizonytalan szülőket, így a mintával szembe vették az irányt. Érezték, hogy a siker kulcsa a tudás, a kapcsolatok, a gyors reagálás. A nyelvtudás, a gyakorlati  hozzáállás és a rugalmasabb munkaterhelés kellett a karrierhez, az elismeréshez. De ez a váltás nem ment olyan gyorsan, mert a szamárlétra idővel „bedugult”. A munkahelyi kultúra és így az élet szerves része lett pont az a szorongás, ami elől az X generáció menekült, ennek megfelelően tele vannak kétségekkel és bizonyítási vággyal. Így a network, a befolyásos és fontos barátok száma drasztikusan növekedett, ami átvette a családi mikroközösség helyét. Gyakran a hétvége is a munkaidő része lett. A korábbi kulcsos gyerekek rugalmassága hívta életre az információs társadalom kereteit. Semmi sem biztos, de legfőképpen az állás nem, miközben azt érzik, hogy ők folyamatosan teljesítenek. Mindezt csak tetézi a szülők állandó aggódó kérdései a munkahelyről, a családról, a gyerekről. Ha van, azért, ha nincs, azért. Az X generáció szüleinek korában még nem voltak karrieristák vagy sikeres üzletasszony anyukák, így mintájuk sincs erre a működésre. A X-esek elkezdtek bezárni – ami egy másik típusú nyitást eredményezett. Önmagukkal kezdtek el foglalkozni, az élet értelmével, saját maguk megtalálásával. Befelé fordultak. És ez is jelentős mértékben gyorsította a következő generációk változását.
 
4.  Y generáció (1980–1994) Mostani 23-37 év közöttiek
Az Y-generáció alatt a mai huszon- és harmincéveseket értjük.  Sokkal hagyományosabb, konvencionálisabb értékrenddel rendelkeznek, mint az előző generáció. „Ezredfordulós” generációnak is nevezik őket.
A fiatal (az angol Youth - fiatalság, ifjúság szó rövidítése) generáció, akik Magyarországon még a szocializmusban születtek, de már a fejlődő demokráciában nőttek fel.
Különlegesek – legalábbis annak érezhetik magukat, mert gyerekkorukban rengeteget törődtek velük, sokkal többet, mint bármely korábbi generációval. Sokuk fölött még húszas éveikben is ott köröznek a gyereküket elengedni nem akaró „helikopter-szülők”.
 
Nevelésükre nagyban hatott, hogy szüleik a házon belül biztosították a szellemi és testi fejlődéshez szükséges körülményeket. Megkapták a legmodernebb játékokat, kisgyermekként megismerkedtek a tudomány és a technika legújabb vívmányaival, magabiztosan kezelik azokat, sőt, mindennapi szükségletnek érzik. A modern technikák és a számítógép nélkül el sem tudják az életüket képzelni, ezzel  együtt azonban igen gyakorlatiasak.
A legfontosabb tudást, amely a digitális újkorban szükséges nem az előző generációktól szerzi meg, hanem saját maga által és kortársaitól. Sőt, nem hogy nem tőlük tanulja meg, de ő tanítja az előző generációkat a digitális világ eszközeinek használatára.
Netes személyiséggel és új kommunikációs stílussal rendelkeznek
Ennek a generációnak már nem jelent problémát eligazodni a felgyorsult világban: pörög az életük, gyakorlatiasan használják a számítógépet, a telefonokat, nem jönnek zavarba, ha valami új technikát kapnak kézhez, azonnal feltalálják magukat és birtokba veszik, hisz már kisiskolás korukban tudtak számítógépezni és mobiltelefont használni.
Szüleik önállóságra és szabad véleménynyilvánításra nevelték őket, ezért munkahelyeiken nagy önbizalommal és szabadon élik az életüket és mondják el a véleményüket, oldják meg a feladatokat. Társadalmi kapcsolataikat egy időben élik meg a valós és a virtuális világban.
 
Ennek a generációnak már egészen más vágyai vannak, mint az előzőnek. Magabiztosak és optimisták, csapatban szeretnek dolgozni. Ambiciózusak, erősen motiváltak, racionálisak és hosszú távra terveznek.
Praktikus szemlélet jellemzi őket, az egyén szabadságát, a formalitásmentes közvetlen világot nagyra értékelik. Új világot építenek, hiszen nem a hagyományos irodai munkakultúrát képviselik, hanem a mobil és az internet segítségével a világ bármelyik pontján elvégzik feladataikat, létrehozva virtuális közösségeiket. Elődeiket megszégyenítő önbizalommal szállnak szembe a megkövült szabályokkal, más képességekkel rendelkeznek, mint az előző generációk. Kiemelten fontos számunkra a munka és a magánélet egyensúlya, szabadidejük érték számukra.

Az Y generáció élvezni akarja a munkahelyet: legyen az modern, a hagyományostól eltérő, nagy tág terekkel, és közös étkezésre, beszélgetésre lehetőséget adó konyhával.
Más elvárásokkal lépnek munkába: olyan munkát szeretnének végezni, amit szeretnek is. Ha nincsenek megelégedve valamivel, akkor tovább állnak.
Keresik a lehetőségeket, bevethető tudás elsajátítására törekszenek és gyors előrehaladást igényelnek. Az ezredforduló generációja a szüleinél érzékenyebb a közös gondokra, észleli a hibákat és megoldásokat keres rájuk.
Már nem csupán a családalapítás, hanem a karrierépítés is céllá vált, ami egy teljesen új terület a generáció nő tagjainak. Sokan megpróbálnak egyensúlyozni munka és karrier között, de mivel nincs korábbi minta arra, hogy ezt hogyan is lehet véghezvinni, nő a belső bizonytalanság.
 
Nagy nyomás nehezedik rájuk, mivel sokkal bizonytalanabb gazdasági környezetben lépnek ki a világba, mint a szüleik.  Korábban az volt a szakmailag elismert, aki nagy tapasztalattal rendelkezett, ma a fiatalságnak adnak teret. Ez frusztráló a fiatalok számára, hiszen 30 éves korukra „meg kell valósítaniuk önmagukat”, „be kell futni”, „el kell helyezkedni.” A sok „kell-ben” pedig valahol elveszik a család és a kiegyensúlyozott élet. Hiába könnyíti meg azonban a technika az életüket, az Y nemzedék olyan világban vált felnőtté, ahol örökké sietnie, önmagát megvalósítania kell, karriert kell építenie. Egy érdekvezérelt világban élnek, ahol, ha nem igyekeznek, elvesztik értéküket, és partvonalra kerülnek.
Ők már egy fogyasztói társadalomba születtek bele, szüleik vagy az idősebb generáció tagjai nehezen, kemény munka árán küzdötték fel magukat oda, ahol tartanak. Nem akarnak úgy élni, mint szüleik, akik állandóan hajtják a pénzt, és szorongva felelnek meg minden elvárásnak. A fiatalok azt látják, hogy mindezért nagy árat fizettek a szüleik, tönkrementek egészségileg, kiszolgáltatottá váltak a munkaerőpiacon. Ők már nem hajlandóak erre, nem akarnak „robotolni”, magától értetődik számukra, hogy karriert érnek el, jól keresnek.
 
5.  Z generáció (1995-2009) Mostani 8-22 év közöttiek
A világ első globális nemzedéke, a globális falu első gyermekei, ugyanazon a zenén, ételen, mozifilmen, és divatirányzaton nőnek föl, a legkisebb létszámú, a legoktatottabb, a legkisebb családba született, a legidősebb anyák nevelik (és sokszor egyedül) és az előző generációkhoz képes a hosszabb várható élettartammal rendelkeznek.
 
Ez a generáció már egyenesen a technika világába született bele, ők azok, akik a csörgővel együtt már egérrel és billentyűzettel is játszadoztak. Ennél fogva „vérükké vált” a technika, a különböző kommunikációs eszközök. Hozzászoktak ahhoz, hogy állandó kapcsolatban vannak egymással, hogy állandó, korlátlan és azonnali hozzáférésük van a világhálóhoz. Hálózaton keresztül funkcionálnak a legjobban, a szocializáció ebben a korosztályban virtuális térben történik. Virtuálisan naponta akár több száz emberrel is kommunikálnak, a közösségi oldalakon ezernél több baráttal rendelkezhetnek, a való életben zajló kommunikációt azonban stresszhelyzetként élik meg, ezért egyre inkább bezárkóznak, a valódi világban leépítik baráti körüket és az internet nyújtotta biztonságba menekülnek. Hogy miért? Mert a virtuális világban olyanok, amilyenek lenni szeretnének. Ott könnyen kommunikálnak, és ha valami nem tetszik, hát kikapcsolnak.
 
A szóhasználatukat már végképp nehezen értik meg a nagyszülők, igen sok szlenget  használnak.
 
Ezek a mai kiskamaszok és kisgyerekek, az igazi digitális bennszülöttek, akik már akkor is tudják használni a technológiai eszközöket, amikor még beszélni is alig tudnak. A gazdasági és társadalmi változásokra már gyerekkoruktól kezdve minden eddigi generációnál nagyobb befolyást gyakorolnak, a marketing-szakemberek az ő „lájkjaikra” vadásznak.
Tagjai tipikusan különböznek az előző generációk, főleg a közvetlenül megelőző Y generációtól. Egy új típusú nemzedék, amelynek kialakulásában a technika száguldó fejlődése játszott rendkívül fontos szerepet. Mindezekre a készségekre az iskolán kívül, szabadidejében tesz szert, kizárólag önszabályozó módon, illetve hálózatban korcsoportjától tanulva.
 
A Z generáció tagjainak, akik a 20. századihoz képest egy új világban nőttek fel, teljesen megváltoztak a tanulási szokásai. Ez problémákat vet fel az oktatási rendszerben is, elsősorban a tanítási módszerek területén. A tanároknak nehéz átadniuk a tudásukat a fiataloknak, akik hozzá vannak szokva a gyors információáramláshoz és annak befogadásához. Képesek egyszerre több mindennel párhuzamosan is foglalkozni (multitasking). Egyre kevesebb időt töltenek olvasással, viszont egyre többet játszanak például számítógépes játékokkal. A kommunikációs eszközök fejlődésével és gyorsaságával egyre több információhoz jutnak, és ezeket máshogy dolgozzák fel, ami miatt másképp is gondolkodnak, mint az X vagy az Y generáció tagjai.
Azt, hogy hogyan viselkedik a Z generáció a munkahelyeken, csak prognosztizálni lehet. A rájuk irányuló elemzések és kutatások alapján a Z generációt, mely a 21. század első éveiben áll majd munkába, a gyors váltások jellemzik. A Z generációnak a munkahelyek cserélgetése természetes lesz. Kompromisszum nélkül odébbállnak úgy, ahányszor csak szükségét érzik, nem  ragadnak le egy vállalatnál, nem aggódnak, amiatt, hogy nincs biztos fizetésük és egy stabil íróasztaluk valahol. Praktikus szemlélet jellemzi őket, az egyén szabadságát, a formalitásmentes közvetlen környezetet nagyra értékelik. Nem a szavak és az érzelmek jellemzik őket, elképzeléseiket komoly áldozatok árán is képesek megvalósítani. Ők már nem egyénileg fogják forradalmi ötleteiket megvalósítani, hanem egymással összefogva szolgálják a közösséget.

6.  Alfa generáció (2010 után születettek)
A legtovább fognak élni az emberiség történetében, a legmagasabb iskolai képzettséggel rendelkeznek majd és teljes mértékben a világháló részei lesznek. Ennek az ára, hogy ők lesznek a legmagányosabb nemzedék.
 
Eltűnhetnek az irodák, globális munkahelyek és cégek születhetnek. A generáció olyan problémákra kell, hogy megoldást találjon, mint a környezetszennyezés, globalizációs ártalmak és a társadalmi öregedés. Ezért is nevezik őket "új csendes, vagy alfa" generációnak, remélve azt, hogy képesek  lesznek a kihívásokkal megbirkózni, és azt, hogy velük újra kezdődik minden, új lehetőséget kapnak, amivel élni is tudnak majd.
 
Hát ennyi. Lehet gondolkodni rajta.


14 megjegyzés:

  1. Köszi,nagyon hasznos!!!!! Újra el fogom olvasni. Nagyon jól összeszedi a dolgokat és ezeket jó tudni,mert akkor kisebb lesz a generációs különbség és engem is megnyugtatott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, a különbség megmarad, csak nem fogsz előtte értetlenül állni - miképp ez velem történt.

      Törlés
    2. Mármint az értetlenség miatt keletkező feszültség,a különbség miatt....Így helyes talán.

      Törlés
    3. Igen, persze jó lenne ha minden generáció elolvasná ezt és elgondolkodna rajta.

      Törlés
  2. Lényegtelen,hogy ismertem én ezt az anyagot, pontosabban valamelyiket a sok közül... ) - mert pl. az Alfa generáció ... (valahogy) elkerülte a figyelmemet. Szerintem... ennyire "éles határok" nincsenek... pl. a "veteránok" között is lehetnek olyanok, mint amiket pl. a Baby-boom generációnál olvashatunk és ne bonyolítsam. Laikus : (úgy gondolom) lehetünk bármelyik generáció tagjai... jós sok dolog "belénk van kódolva " (gének) - továbbá : (kedvelt mondásom)... (plagizálás ) nem mindegy, hogy játék közben egy födő esett-e a fejedre,vagy egy lexikon. Hagyján : épp' most távozott tőlünk kb. 2 nap után... 2 "generáció" is... ( bár volt, hogy ennél jóval többet is "egy fedél alatt töltöttünk." ) Kb. olyan volt mint a "honvédségi történetek"... megélni eléggé "zűrös"... utána meg már "csak a szépre emlékezünk ?"... ( kis "csúsztatás...")
    (2) Örömmel olvasom,hogy ez a "tanulmány" (?) számodra megnyugtató volt. Azért csak-csak jegyezhessem meg : hogy "nem változtam meg"...( 95 %-ban olyan vagyok mint voltam...) nem biztos,hogy mások is úgy gondolják... (de ne vitassam )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez egy olyan írás/anyag/szöveg, amiről hosszasan lehetne beszélgetni.
      Ha volna kivel....

      Törlés
  3. Érdekes és izgalmas anyag.
    A világ változik és változnak az emberek is. Szerintem mindenki olyanná válik, amilyenné az a környezet teszi, amiben szocializálódott. Voltak és vannak játékszabályok, amiket sokan betartanak és amik ellen sokan lázadnak. Vannak, akik képesek alkalmazkodni a változásokhoz, vannak, akik félnek, mivel nem ismerik ki magukat az új környezetben.
    A változás iszonyú gyors. Még gyerek voltam, amikor az első műholdat néztük az égen, és mostanság a Marsra készülünk. A 80-as években megjelentek az első számítógépek, amik egy egész termet betöltöttek, ma pedig elférnek a kezünkben.
    Ami nekünk csoda volt, az a maiaknak már természetes.
    Ennyi és nem több, legalábbis szerintem.
    PZs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sokat gondolok a Nagymamámra. 1900-1985 közti időben ő is keresztülment néhány dolgon - de nem emlékszem, hogy túl sokat "filozofált volna róla". Legalábbis hangosan nem. Hogy esti imája után és elalvás előtt miken gondolkodott, sajnos már sosem fogom megtudni... És minden valószínűség szerint ez a folyamatos változással együtt járó "időskori értetlenség" ez mindig is volt, van és lesz.

      Törlés
  4. Úgy gondolom, ehhez a témához jól kapcsolódna : Anya? Mama? Nem. Tablet.-interjú Bernschütz Mériával. (Googleba írva.) (Bocs' ha a linket nem írtam be.)

    VálaszTörlés
  5. Most értem ide... Az én Y generációs utolsónak született gyermekem állítom, nem is a Z-hez, inkább az Alfához közelít. Az X-ben született testvérei sem tudnak sok mindenben azonosulni vele. Akkor mi szülők mit tegyünk, hogy megértsük? :) Próbálkozunk. Azt lehet, de meglehetősen nehéz. Nagyon igaz ez a cikk!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen én is érzem, hogy bizonyos "átmenet" van egyes fokozatok között - hisz nem is lehetne kategorikusan kijelenteni, évszámhoz kötődően, hogy ki, hová tartozik. Sokat jelent a környezet is, amiben felnő... De egy biztos, nagyon más világ van ahhoz képest, mint amit mi ismerünk, mint amiben mi felnőttünk. És nem tudom határozottan kijelenteni, hogy "rossz" - de szerintem embertelenebb és közömbösebb. Ugyanakkor meg a bizonyos tudást illetően fantasztikus. Sokszor arra gondolok, ez a folyamat előkészítése az emberek Földről való evakuálásának. A Marson másfajta emberekre lesz szükség, mint mi vagyunk/voltunk.

      Törlés
  6. Igen, pontosan így érzem én is. Ez a mi "kicsink" annyira más, hogy alig tudunk néhány témában "egy húron pendülni". Ugyanakkor egy-egy elszólásából kiderült, hogy olyan tájékozott egy csomó dologban, amihez nekünk lövésünk sincs! Pedig minket is érdeklő téma és azt hittük sokat tudunk róla. Egy frászt! Most nem is számítógép, internet dologra gondolok, simán a politika, magáról a Világról való gondolkodás, stb. Ez egy nagyon MÁS világ, azt nem lehet mondani, hogy jó, vagy rossz, mert mindkettő lehet, ill. mi már ezt nem tudjuk eldönteni. Hol vagyunk már ettől!:))) Állunk értetlenül. Ja, hát a környezet sem jelent sokat úgy gondolom, hiszen a többi gyerekünk is ebben a környezetben szocializálódott, mégis totál mások. A Z-k, Alfák más, titkos csomaggal érkeznek közénk... Majd kiderül, de sajnos mi már nem fogjuk megtudni a lényeget!;) Nagyszüleink, szüleink és köztünk is óriási változások voltak, de ilyen, mint most, talán soha.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehetek őszinte? Én olyan nagyon nem vagyok kíváncsi arra, mi lesz, ezért nem érzem bajnak, hogy nem tudom, mi várható. Szeretném, ha a "gyerekeim" békében, nyugalomban, megelégedetten élhetnék le az életüket - és semmi, de semmi más vágyam kérésem nincs. És az se baj, ha ezt én nem tudom már "ellenőrizni" - mert sajnos "onnan túlról" már nagy valószínűséggel nem fogok tudni segíteni nekik. Nagyon, nagyon szeretnék beszélgetni a nagymamámmal - de gyanítom, ilyesfélét érezhetett ő is.

      Törlés