2017. április 5., szerda

Macska-sztori



Szepesi Attila: A hegyi házban

éjfélkor ha az óra kondul
elindul a fekete kandúr
a ház ura csak ő legyen
a széljárta hegyen
ismeri macska-ősök titkát
nyitogatni madár-kalitkát
nesztelenül végigoson
a hosszú folyosón
pincétől padlásig kutat
bújja a sötét zugokat
virágvázák közt elmotoz
elsárgult könyveket lapoz
nézeget egy-egy régi ábrát
felkattintja az állólámpát
hunyorog a kései fényben
ringatózik a hintaszékben
el nem alszik: régvolt nyarakra
emlékezik rigó-hadakra
az ablakban elüldögél
és kinn a kertben trombitál a szél



A vers azért került ide, mert az éjjel (no persze nem először) már megint „látogatónk” volt.
Hogy helyes-e vagy se, nem bocsátanám vita tárgyává – nálunk az a szokás, hogy az esti cica-vacsora  maradék elől marad, a száraz ropogtatni-való is – mert szegény éheztetett macskáim hátha éjjel is megkívánnának pár falatot…
Kéznyújtásnyira alszanak tőlem – tudom ellenőrizni, szoktam is, hogy bent vannak-e már (vagy még) ? Mert nem minden éjjelt alszanak át moccanatlanul a cicák – gondolom ez köztudott.

Na de tegnap….

Az étel kisebb fém tálakba van kirakva és hallom ám, hogy valaki (az enyémektől eltérő módon) lelkesen, erőszakosam, (idegesen ? ijedten?) mindenesetre hallható módon most pucolja ki a tál legalján lévő utolsó falatokat. Lenyúlok: az enyémek bent vannak…

Már pattantam is fel, csak két lépés – s láttam a cirmost kifelé rohanni….
Nálunk ugyanis mindkét ajtón macskabejáró ablak van, hogy az enyémek bármikor ki-be tudjanak mászkálni. És ez a számukra előnyös helyzet, bizony előny mások számára is. Nem először történt meg, hogy éjjel vadidegen macskák bejöttek megenni az enyémek maradékát. Voltak izgalmas helyzetek is, amikor az egyik ijedtében/félelmében a plafonig rohant a télen, a konyhaajtó előtti „szélvédő” függönyön, vagy a másik, aki eltévedt a sötétben és a kijárat helyett berohant a fürdőszobába. Én ilyenkor csapkodok, üvöltök,  nyilván ijesztőbb vagyok a legszörnyűbb macska-szellemnél, mert egy egy ilyen eset után hosszú ideig nem próbálkozik senki – nyilván elterjed a híre, hogy a mi házunkban macskagyűlölő szellemek laknak.

Aztán a dolog persze  felejtődik – és egyszer csak újra bemerészkedik valaki. Mint tegnap is… Hát nem unalmasak nekem az éjszakáim se….

10 megjegyzés:

  1. Izgalmas éjszakád volt, s a cicusnak is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem értem (ezt nem is írtam), hogy a macskák miért nem reagáltak az idegenre. Hiszen ők félig ébren alszanak, biztos hallották a motozást. Tán azt gondolták, hogy majd ezt is "elintézi" a gazda - ha nem tetszik neki.
      Illetve: talán nem tudják, hogy én miképp teszek különbséget jó, meg rossz vendégmacska között. Ugyanis aki az ablakomba jön kéregetni, annak mindig adok. Akkor ezt miért kéne kizavarni ? - gondolhatják....

      Törlés
  2. Atya ég... elképzeltem, amint lármázol az éjszaka közepén az idegen macska előtt :-D (bocs!) Szegény macskuszok. De tudod, az éhség nagy úr és egyik-másik újra fog próbálkozni.

    Az jutott még eszembe, ahogy macska, úgy más állat is bemehet azon a macskaajtón...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nos, 30 éve más, mint idegen macska, még nem jött be - vagy legalábbis nem találkoztam vele :-)
      Bizony tudom én, hogy próbálkozni fognak máskor is, ilyenkor elhatározom, hogy nem hagyok élelmet elől - de aztán mindig megszegem az elhatározásomat.
      Egyébként meg hát mitől lennének izgalmasak az éjszakáim, ha nem ettől :-)

      Törlés
  3. Pont ezen filóztam én is, mint Kavics, a "nyitott" ajtón...de biztos bevált, hisz meghagytad.

    Azért rossz lehet ilyenre felébredni, igaz a macskák nem bántanak, legfeljebb menekülés közben levernek ezt-azt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem rossz-nak mondanám, csak dühítőnek.Vagy annyiból rossz csak, hogy az esemény után nehezen tudok elaludni.
      De miképp Kavicsnál is írtam, más látogatónk nem volt.
      Illetve helyesbítek: nem tudok róla, nyomát nem láttam.
      A lyuk kb. 30x30-as, hát ezen medve nem jöhet be :-)

      Törlés
  4. Nálunk is macskaajtó van, nem vettem észre, hogy jött volna be rajta bárki. Nekem is ez a gond, ha felébredek nem tudok visszaaludni. Őrjítő tud lenni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már égen rájöttem arra - s alkalmazom is, az efféle felébredések után, jobb ha bekapcsolom a tévét (tudom, az alvás-szakértők ezt ellenzik - de nekem bejött) és keresek valami abszolút közömbös témát, amit lehalkítok - és azon aztán el tudok aludni. A Tv meg egy idő után kikapcsol magától.

      Törlés
  5. Nálam egyszer a szobában a függönyre rohant fel az idegen macska mikor elkezdtem üvöltözni és eszeveszettül csapkodni. Gondolom kb. úgy ahogy te. :-D
    Ő nemes egyszerűséggel az ablakon jött be.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, úgy elképzeltem magam - a macska szemszögéből nézve - hát elég ijesztő lehettem :-)

      Törlés