2017. május 26., péntek

Kedvencem az Alphorn (=Havasi kürt)


Új kis kedvencem  Beatrice Egli  zenés estjét hallgatom – s ebben most szó került a havasi kürtre. Gondoltam írok kicsit róla én is – hátha nem mindenki tud mindent, ami itt az alábbi kis ismertetőben szerepel:





A SVÁJCI Alpokban már évszázadok óta kommunikálnak egy különleges eszközzel, a havasi kürttel, más néven alpesi kürttel. Elsőre talán nem tűnik praktikusnak ez a hangszer, hiszen van, amelyik kétszer akkora, mint az, aki megszólaltatja. Ennek ellenére kézben is hordozható. Némelyik fajtáját szét lehet szedni, így elfér egy dobozban, hangja akár 10 kilométerre is elhallatszik a hegyes-völgyes Alpokban….

A svájci pásztorok nemzedékeken át arra használták a havasi kürtöt, hogy a magasabban fekvő rétekről jelezzék a völgyben tartózkodó családjuknak, hogy minden rendben. De elsősorban a teheneiket hívták ezzel a hangszerrel, hogy megfejhessék őket, úgy gondolták ugyanis, hogy a havasi kürt kellemes hangja megnyugtatja az állatokat fejés közben.

Télen, amikor a tehenek a völgyben épült istállókban voltak, sok pásztor a városban játszott a havasi kürtön, és a kapott adományokkal egészítette ki a jövedelmét. Hajdanán arra is volt példa, hogy a férfiakat a havasi kürt hangjával toborozták a harcra.
Első ránézésre úgy tűnhet, hogy könnyű játszani a havasi kürtön, hiszen nincsenek rajta sem lyukak, sem billentyűk, sem szelepek. A nehézség abból adódik, hogy a zenésznek az ajka mozgatásával kell szabályoznia a kürtbe jutó levegő mennyiségét, hogy az a kívánt hangot adja ki.

A havasi kürt mindössze 12 természetes hangot képes kiadni. Noha nem lehet mindenféle dallamot lejátszani rajta, külön havasi kürtre is írnak darabokat, és egy ügyes zenész csodálatos melódiákat képes kicsalni belőle.
Híres zeneszerzők műveiben is felbukkan a havasi kürt hangja. Wolfgang Amadeus Mozart édesapja, Leopold Mozart például a „Sinfonia Pastorella” című művét zenekarra és corno pastoritióra, a havasi kürt egyik változatára írta. Brahms a svájci havasi kürt hangját fuvolákkal és kürtökkel utánozta, Beethoven pedig a Pastoral szimfóniájában szintén utánozta a havasi kürtöt, hogy felidézze a pásztorélet hangulatát.

A havasi kürtöt először 1527-ben említik St. Urban kolostorának pénzügyi feljegyzéseiben. Ma, csaknem 500 évvel később a havasi kürt szelíd hangját még mindig hallani a fenséges svájci Alpok rétjein. (https://wol.jw.org/hu/wol/d/r17/lp-h/102012015)

És itt egy szép dal a sok közül:



15 megjegyzés:

  1. A négerek bizonyos dobokkal jeleztek a szavannákon. Ennek a hangja azért kellemesebb. Érdekes, hogy a zenét meghallva nekem is rögtön a havasok ugrottak be.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyan most nem kerestem utána, - lehet máshol is használnak ilyesmit - de ha meghallom, én is azonnal a hegyeimre gondolok.

      Törlés
  2. Használatuk csínját-bínját, már többször láttam, hallottam, de a hangszer elkészítéséről még nem láttam filmet. Nagyon érdekes! Bár ez a mostani eljárás, de 2000 éve vajon, hogy készült? Mert, hogy nem ilyen pontos számításokkal, eszközökkel meg géppel az is biztos.
    Nagyon kellemes hangja van és nem mindenki bírja megszólaltatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó kérdés, hogy miképp készíthették - bizonyára nem volt könnyű...
      És igen, én is láttam pár gyakorlatlan ember próbálkozását - olyan ez is, mint a doromb, meg kell tanulni a különleges módot, miképp lehet zenét kicsalni belőle.

      Törlés
    2. Kavicsnak : hogy régen hogyan készült,azt én sem tudom. Viszont (régebben) láttam a tv-ben ( abban a Hogyan készül ? c. sorozatban)-a gyártását. Utólag látom,hogy a You Tube-on ott a video.

      Törlés
  3. (Elkerülte a figyelmemet,hogy Aranyosfodorka is berakta a videot. -felesleges volt írnom Kavicsnak )
    Én inkább a Karini-Alpokról láttam ( pár hónapja ?) - az M5 tv-ben Univerzum c.műsorban több filmet is, igaz feliratosan,- (ami kissé elvonja a figyelmet a látnivalókról.)Aki esetleg látta, bizonyára igazat ad nekem,hogy jó filmek voltak. Nem tudom, utólag megnézhetők-e ? Bár embereket is mutattak, (ott élőket) -de pl.kürtölésre nem emlékszem,- persze,attól még lehetett. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talán ezt láttad ? Biztos szép lehetett.
      Univerzum - Karni-Alpok - A természet kincsestára
      Ismeretterjesztő film (2005)
      "A Karni-Alpok Ausztria legdélibb csücskén húzódik végig. A Karni-Alpok tulajdonképpen az Ausztriát Olaszországgal összekötő karintiai hegylánc, azaz a déli mészkő-Alpok. A hegység legmagasabb csúcsai nem itt találhatók. Az Alpoknak ezen szegletében bepillantást nyerhet a néző a föld őstörténetébe. A Karni-Alpok lábánál húzódik a Lesach-völgy, amelynek szépsége minden képzeletet felülmúl. A völgy végignyúlik a Karni-Alpokon, egészen Kelet-Tirolig, ahol végül belefut a Drau völgyébe."
      Ha sikerül kifognom, minden ilyen filmet megnézek. Úgy látom, ha konkrétan nem is ez, de vannak fent videók. Meg fogom nézni ezeket.

      Törlés
    2. https://www.youtube.com/watch?v=q6KSL28htjU
      itt van egy jó kis film erről a vidékről.
      És itt van még kerttő, "Alpos" film:
      https://www.youtube.com/watch?v=OTQILrtIakc
      https://www.youtube.com/watch?v=lrB8OYu8xHA

      Törlés
    3. De jó! Az elsőbe belekukkantottam és úgy tűnik nem láttam még. A kedvenc narrátorom mondja alá. :-)
      Az utolsó kettőt nem is olyan rég adták és láttam.

      Törlés
    4. Örülök, hogy találtam kedvedre-valót :-)
      Nem tudom én megunni sosem az ilyen filmeket....

      Törlés
  4. Ez már művészet, dallamokat kihozni belőle és nem is akármilyet. Másik gondolatom az volt, hogy kell tüdő hozzá rendesen...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Biztos, hogy tüdő is kell hozzá - de a speciális technika elsajátítása azt hiszem nagyon nehéz. Bár - mindent meg lehet tanulni, ha nagyon akarja az ember :-)

      Törlés
  5. Ma reggel Svájc nemzeti ünnepén erre ébredtünk :-) Én nagyon szeretem hallgatni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak fájdítsd a szívemet !!! Tegnap a 3 SAT-on igaz láttam épp eleget Svájcból (Air Glacies, REGA, Air Zermatt filmek) - de spéci alphornos nem volt...
      (Aug.1.Svájc nemzeti ünnepe - írom annak, aki nem tudná.)

      Törlés