2017. június 26., hétfő

Csokonai 1773-1805=32






Néha belebotlik az ember keresgélés közben dolgokba,  melyeket valójában se nem tudott, se nem azt kereste…
No, nem tegnap tanultam Csokonai Vitéz Mihályról – szeretném tudni, ha most őszintén kellene nagy-hirtelen válaszolnotok, ki, mit tudna róla mondani – én túl sokat nem tudtam volna. A  „Lilla versek” jutottak eszembe, ezen belül meg  konkrétan a „Reményhez” című  (el is meditáltam, milyen fura, több, mint 50 éve kellett ezt megtanulni, s mégis majd az egészre emlékeztem…)  Aztán felrémlett a „Tartózkodó kérelem” „Egy tulipánthoz’”  és a „Szegény Zsuzsi a táborozáskor” (amiről aztán azonnal egy kedves eset is eszembe jutott) – de más aztán semmi.

Akinek kedve van, olvassa itt el az életrajzát:
érdemes/érdekes. Nem tudnám megmondani,  hogy ezeket az iskolában anno tanították-e nekünk ilyen részletesen….
32 (!!!) évet élt, s mi minden belefért ebbe a három évtizedbe. Megdöbbentő. (Ma egy harminc éves még az anyja szoknyáján csücsül és jó esetben egyetemre jár…. vagy munkanélküliként tengeti napjait.)

Csak egy pici részlet az indulásról: „Apja Csokonai Vitéz József borbély és seborvos, anyja Diószegi Sára volt, Diószegi Mihály szűcsmester lánya, a magyar irodalom iránt érdeklődő asszony ….” Kalandos volt az ifjúsága, de azért „menet közben”  megtanulta a görög, latin, német, francia és olasz nyelvet.
Merő kíváncsiságból összeírtam a településeket, ahol rövidebb-hosszabb ideig élt/megfordult. Nem sorolom fel, 21-et említ az életrajza… Nem mondhatom, hogy nyugodt volt az a pár évtized, amit itt töltött.
És milyen tragikusan szomorú, hogy egy „egyszerű kis tüdőgyulladásba” halt bele….

Közel kétszáz év – ami elválaszt tőle - rettentő nagy idő, nem tartom szégyennek, hogy a versei „annyira” nem tetszenek nekem most, ahogy beleolvasgattam. De egyet mégis bemásolok, bizonyságául annak, hogy nem csak most és nem csak mi  szenvedünk a forró nyártól, viharoktól.    

Csokonai Vitéz Mihály: A nyár

A nap kettőztetvén hév tüzét a Rákon,
     Magossan tűndöklik a hideg klímákon.
Hevűl a Neméa sárga oroszlányja,
     Mert súgárit a nap rá közelről hányja.
Vévén a Szírius tőle melegséget,
     Tüzes csillagával minden határt éget.

Mihelyt dögleletes fényű csillagzatja
     Magát a csillagos égen kimutatja,
Azonnal a tavasz szépségi hervadnak,
     A nyájas ligetek s mezők elfonnyadnak.
A tőle megaszalt természetnek szomja
     A rétek haldokló virágit lenyomja.

Lekonyúl a beteg liliom s tulipánt,
     Melyeket belől egy száraz hektika bánt.
Illatos kebelek Flórához temjénez,
     Hogy könyörűljön már beteg seregén ez.
Neki alázatos szárát meghajlítja,
     Az újító essőt nyílt szájjal áhítja.

El is jön az esső néha nagy felhővel,
     De széllel, dörgéssel, villámmal s mennykővel.
A forgószél öszvetördeli a fákat,
     Elsodorja a szép vetést és palántákat.
A rohanó zápor a rétet elmossa,
     A virágok nemző részit lecsapdossa.

A tüzes mennydörgés minden szívet gyötör,
     A langozó mennykő mindenfelé ront, tör.
Kopog a jégesső, tördel mindeneket,
     Agyonveri a szép virágos füveket.
De mihelyt a setét felhők elrepűlnek,
     A haragos egek ismét kiderűlnek.

A mosdott nap egy fél felhőre könyököl,
     A megszűrt áerben vídámon tűndököl.
Büszkén mutogatja a szagos rétekben
     Apró képecskéit a kristály cseppekben.

A megéledt barmok s vadak ugrándoznak,
     A víg madarakkal a mezők hangoznak.
Egy Ily hűs essőért mennyit sohajtozott,
     Akit az izzadság és por besározott.
Aki lankadt karral vonta már kaszáját,
     Be édes örömmel kezdi most munkáját.

6 megjegyzés:

  1. Ha olvasgattál róla, akkor tudod, hogy Debrecenhez sok szál köti. Ha tudnád, látnád milyen méltatlan emlékmű jelzi a nagyságát??...hejj, ilyenkor elszorul a szívem. Simán elbiciklizne mellette az ember, annyira nem figyelemfelkeltő.
    Kopár, jellegtelen, virágtalan.
    Egyszer egy évben, talán évfordulókor/koszorúzáskor fordul felé figyelem, de aztán megint semmi.

    VálaszTörlés
  2. https://www.kozterkep.hu/~/2685/Csokonai_Vitez_Mihaly_Debrecen_1871.html
    https://www.kozterkep.hu/~/3095/Csokonai_szobor_Debrecen_1960.html
    Vajon melyikre gondolsz ? Merthogy kettő szobra is van Debrecenben.
    Az elsőről szó szerint ezt olvastam: "Hazánk egyik legszebb köztéri alkotása" - bár mondjuk ez lehet kissé elfogult vélemény is, hiszen a blogot debreceni írja.(http://debrecen.varosom.hu/latnivalok/szobrok/Csokonai-Vitez-Mihaly-szobor.html)
    A helyzet az, hogy akiknek már szobrot emeltek - azok max.évente egyszer (és még jó, ha...) kapnak figyelmet, valamilyen évfordulójuk kapcsán - és szerencsésnek mondhatják magukat, ha egy rendszerváltás nem teszi őket a szobor-darálóba.....
    Az élet zord és kegyetlen - de ami szép volt benne, arra néha jó és kell emlékezni.

    VálaszTörlés
  3. Nem jól fogalmaztam, nem szoborról írtam, a síremlékére gondoltam, hogy milyen elhanyagolt az év nagy részében. Ez a Kenézy kórháztól nem messze van, a Dorottya utcán.


    Az első link, amit feltettél a szoborról, az új Városháza előtti téren van, na ott kivételesen még aránylag szép is a környezete, talán éppen a Városháza meg a Nagytemplom közelsége miatt.
    A másik szobor a színház épületén/falán van, érthető hisz a névadója a színháznak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így már értem. A temetők "dolgairól" (elhagyatottság, ápolatlanság, stb) külön fejezetet lehetne írni.

      Törlés
  4. Én teljesen el vagyok bizonytalanodva, a mai világban valami alapműveltséghez tartozna az,hogy ilyesmikről is tudjak ? Ráadásul 1.)a verseket amúgy sem kedvelem,- 2.)...ha szóba kerül,összetévesztem pl. Vörösmartyval. Hogy mit tanítanak a középiskolában, (meg lennél lepődve...) sokkal többet és mást mint nekünk. Pl. Csokonairól is.
    Amúgy annyi könyvet olvastam költők,írók és egyebek levelezéseiről,meg naplóikat, hogy totál káosz van a fejemben,- ha valami konkrétan érdekelne, hát megnézem a neten. Csokonaihoz : pl. Nyári Krisztián is írta (régebben) abban az Így szerettek ők valamelyik könyvében. (meg a Facebookon) Szobor : épp' az összefirkált Ady szobor foglalkoztat,- ( fél Pécs "ráugrott" a témára ) -igaz megírtam, nem friss a dolog, mert 2015-ben firkálták össze (másodszor...) azóta lehet olyan - amilyen. (Első összefirkálás meg 2009-ben volt ) - bocs,ha ez nem is ide tartozik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is azt hiszem, ezeket, az ilyesmiket, amiről írtam, nem kötelező tudni, még akkor sem, ha valamikor tanultuk.De én szívesen bogarászom ilyesmik között és néha örülök, ha felfedezek olyan dolgokat, amikre sosem gondoltam volna, vagy tényleg elfelejtettem már. Jelen esetben ez a 33 éves korában bekövetkezett halál volt "meglepően új" számomra.

      Törlés