2017. június 22., csütörtök

Hattusa



Sokszor leírtam, nagyon szívesen nézem a történelmi témájú és azon belül a régészettel foglalkozó filmeket (is). Most egy csodásat láttam megint – olyan birodalomba vitt el, hogy két napig kutattam utána a neten, mert gyakorlatilag szinte semmit nem tudtam, vagy alig valamit tudtam róla.
Hattusáról van szó, amit – látom – többféleképp ejtenek/írnak, de én hadd maradjak ennél a változatnál….

Gondolom, nem túlságosan sok olvasómat fogja érdekelni ez a mai téma – azonban bevallom, ezt most azért (is) írtam le/meg, hogy én ne felejtsem el, vagy ha mégis, itt vissza tudjam keresni.

Továbbá: minden olyan téma, mely nagy hatalmak/nagy állatok, és mindenféle „nagy” váratlan hirtelen és érthetetlen „eltűnéséről” szól, az engem elgondolkodtat. Mulandóságunkra, saját mulandóságomra és kicsinységemre figyelmeztet.
Szeretek és szoktam megállni a legszebb erdőben is, és elismétlem magamban az alábbi kis történetet:
„Egyszer egy indiai hercegnő az édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan  bölcsességet, mely a szomorú napokon  vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakban pedig óvatosságra inti.
A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.
Egyetlen szót vésett bele: "elmúlik"

Tehát következzen röviden kis mese Hattusa történetéről, mely anyagot innen hoztam:  



„Az ezredfordulóig az volt a közvélekedés, hogy Hattusát, az ókori Kelet egyik nagyhatalmának, a Hettita Birodalomnak a fővárosát, barbár hódítók gyújtották fel, rombolták le és fosztották ki valamikor a Kr. e. 12. század kezdetén, halálos csapást mérve egyúttal a Hettita Birodalomra is. Ma már tudjuk, hogy a Hettita Birodalom valójában széthullott, ahogy a hatalmi centrumok délre, illetve délkeletre tevődtek át, töretlenül folytatva a Birodalom kulturális hagyományait...

A régi nyelv és az ahhoz kapcsolódó írás is eltűnt: az új államok hivatalos nyelve ugyanis már nem a hettita volt (melynek lejegyzésére az ékírást használták), hanem a rokon luvi, amely már a Hettita Birodalomban is a köznyelv szerepét töltötte be. Még fontosabb azonban, hogy az is kiderült, Hattusa nem erőszakos véget ért, hanem fokozatosan alakult át fővárosból – faluvá.




 
A Hettita Birodalom központja Anatólia középső részén, a mai Boğazkale nevű település közelében helyezkedett el. Ma látható épületeinek nagy része az i. e. 14. és 13. században épült, abban az időben, amikor a nagyhatalmú hettita uralkodók, főleg III. Hattuszilisz és III. (IV.) Tudhalijasz monumentális épületeket emeltettek a városban és kiterjesztették annak külső határait. Hattusa egy hegyes, völgyekkel és vízfolyásokkal tagolt vidéken épült egy még korábbi település helyére....

Hattuša  fénykorában  járunk, egy kiterjedt, valódi birodalmi fővárosban. A több kilométer hosszúságú erődítménnyel körülvett város szíve a királyi palotakomplexum,  tőle  északnyugatra  az  ún. Alsóváros terül el, benne a monumentális ún. Nagy Templommal, az adminisztrációs ügyek egyik központjával és a körülötte levő lakónegyeddel,továbbá az ún. Házzal a Domboldalban, amely az egyik írnoki központ. A város fölé északon a ma Büyükkayának hívott hegy magasodik, amely főképp gabonatározóknak ad helyet.
A palotakomplexumtól délre terül el az ún. Felsőváros, mely hatalmas víztározóknak, egy több mint két tucat templomból álló templom-negyednek és az elit házainak ad otthont.
A város lakosságát tehát elsősorban a birodalmi elit alkotja, az uralkodócsalád és a magas rangú tisztviselők (melybe hettita felfogás szerint a papság is beletartozott) és a hozzájuk tartozó udvartartás, illetve kíséret.

Az első törés a város életében a Kr. e. 13. század folyamán következik be. Ekkortájt a templom-negyed legtöbb templomát elhagyják, és helyükön fazekasműhelyek létesülnek.
Kr. e. 13. század első felében történt  az  a  példátlan  esemény  is,  hogy  egy  hettita  nagykirály (II. Muwattalli) áthelyezte a fővárost, mégpedig délre, Tarhuntaššába. A szövegek szerint az isteneket is magával vitte, amely így rögtön magyarázatot is nyújtana a változásra.
Fia, III. Muršili azonban visszaköltöztette a fővárost Hattušába
– amely ott is maradt a Birodalom végéig –, és a templomokat részben újra használatba vették.
 

Úgy tűnik, a város egy ideig „működő-képessé válik” – aztán egyszer csak elhagyják lakói. Megmagyarázhatatlan máig miért történt mindez – nem természeti katasztrófa volt az elhagyás oka - hiszen az épületeket tudatosan felhagyták és felszámolták (sokat közülük felgyújtottak)  s egykori tulajdonosaik elvittek magukkal mindent, amire az új helyen szükségük lehetett.

Az adminisztratív és vallási elit s kíséretük elvonulásával a város nagy része elnéptelenedett. A lakosság itt maradt része folytatta hétköznapi életét, de nem voltak eszközei a kifinomult rendszerek - mint a gabonatározók vagy a víztározók - folyamatos működtetésére és karbantartására, így idővel azok is beomlottak, összedőltek, feltöltődtek. Mindez gyorsan lejátszódott,  így  az  ettől  az  infrastruktúrától  függő  lakosság életszínvonala rövid idő alatt meghökkentő mértékben zuhant, ráadásul az állami ünnepek valószínűleg szintén eltűntek, mivel átkerültek az új fővárosba.
Hattuša, az ókori Kelet egyik nagyhatalmának  fővárosa  egy  unalmas,  poros  vidéki  faluvá változott, ahol már csak az impozáns romok emlékeztettek az egykori dicsőségre.



Egy már említett sajátossága azonban alapvetően megkülönböztette Hattusát a többi várostól: a határ közelsége. A Hettita Birodalom északi határát ne úgy képzeljük el, mint a vasfüggönyt. Nemcsak politikailag volt felettébb változékony, hanem társadalmilag is igen könnyen átjárható volt. Így nem csodálkozhatunk azon, hogy a messzire eltávozott és amúgy is meggyengült központi hatalom nem tudta megakadályozni (ha egyáltalán tudott róla), hogy egyre több bevándorló szivárogjon be és telepedjen le az egykori fővárosban… Számukra a romos Hattusa kifejezetten csábító volt, számos forrásával, kőbányaként hasznosítható elhagyott épületeivel, málladozó, de még kitartó és ezért használható erődítményeivel…  Végül nem tudjuk pontosan, mi lett az utolsó hettiták sorsa Hattusában. Vagy beolvadtak az újdonsült jövevények közé, vagy maguk is délre költöztek. Mindenesetre néhány évtizeden belül teljesen eltűnt a hettita anyagi kultúra az egykori hettita fővárosból. Az utolsó hettitákkal eltűnt a nyelvük is.”

TANULSÁGOS TÖRTÉNET. Akinek van ideje-türelme elgondolkodhat rajta.
Találtam egy ehhez passzoló idézetet Mark Twaintól: „A történelem nem ismétli önmagát, de rímel.”




Képek:

6 megjegyzés:

  1. jujjj, eszembe jutott valami erről az írásról, de le sem merem írni mire gondoltam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van egy olyan érzésem, hogy pont arra gondoltál, amire én....

      Törlés
  2. Nem arról van szó,hogy nem érdekelne, csak ebben a dög melegben ?... és ne is soroljam. De attól még szép munka és érdekes is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, pont ebben a melegben volt jó foglalkozni ezzel - egészen megfeledkeztem a lassan kemencévé váló lakásomról.

      Törlés
  3. Én mindig nagy élvezettel olvasom az ilyen cikkeket. Mintha Pécs is kezdene megyei jogú városból faluvá válni, és a legtöbb település is efelé halad az országgal egyetemben.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem véletlenül írtam azt, hogy akinek van ideje-türelme, elgondolkodhat rajta.Igen,talál az ember néha furcsa párhuzamokat a jelen és a múlt között.

      Törlés