2017. június 16., péntek

Mohács, dunai nosztalgia



A napokban Bárba mentem a felújított kálváriát fotózni, és ha már ott jártam a közelben, beugrottam – barátnőm kíséretében – Mohácsra is.

Ha jól saccolom, hatvan éve jártam először Mohácson…
Aztán azóta sokszor és rengeteg kedves emléket őrzök a látogatásaimról. Volt benne nem kevés  hivatali/hivatalos és rengeteg magánjellegű, fotózós és kép nélküli. Életem egyetlen  zenés „koncertjének”  élménye (H.v.G)  is  ide köt. Szóval Mohács nekem nem közömbös helyszín.

Végigsétáltunk a belváros egy kis részén, majd irány a Duna-part, mert azért Mohácsnak mégiscsak a Duna a fő nevezetessége.
Langyos délután volt, idegenforgalom alig, csak ültünk a rakparton fagyit nyalogatva és néztük a vizet – fáradtak is voltunk, nem sokat fecsegtünk – és mégis olyan jó volt. Annyi szép emlék jutott eszembe…

(Csak szavak: fürdés a dunai szabad-strandon, számtalan kompozás ide-oda, mindig pici izgalommal, árvíz helikopterből nézve, másik árvízkor átkelés a szigetre a gyerekekkel kis motorcsónakkal, bédai hivatali kiruccanások, séták és szobor-fotózások, a Szekeres-fagyik,   farostlemez-gyár,  selyemszövő gyár, a HvG koncert, esti séták a rakparton.... És mert hát a Duna feljebb is Duna, csak csak eszembe jutott a dunai hajós társas-utazásom is Ausztriában…)

Amikor odaértünk, épp akkor indult el egy óriási svájci turistahajó, s nem sokat kellett várni, hamarosan jött lentről egy hasonlóan horvát hajó is. A komp csendben ide-oda közlekedett… Annyira megnyugtató volt nézni a víz lomha (vagy lomhának tűnő) folydogálását, a fecskék csivitelve cikáztak fölöttünk –  kézzel fogható BÉKE volt körülöttünk.

Nem csináltam sok fotót, (az emlékeimet ugyanis nem lehet lefényképezni)  a kevésből ezeket válogattam be ide:


A Fogadalmi templom, ahol anno Angster József elhatározta: orgonaépítő lesz...
 
"Pihen a komp kikötötték...."

A svájciak hajója

A horvát társashajó
Laluja András Busó szobrát, mint érdekességet mutatom, itt szoktak állítólag gyülekezni a busójáráskor a jelmezesek. A szobor érdekessége, hogy bármelyik oldalról nézed, mindenhonnan busó fejet/maszkot látsz !


A különös busó szobor

Ezek meg olyan kis aranyosak !
 

Ez egy kis válogatás, ilyen árvíz nélkül és árvízkor a kikötő…



Ezekből csak egy a saját kép, a többi innen: 

6 megjegyzés:

  1. Megint egy szép kis program. Ami azt illeti,nem is tudtam,hogy Bárban is van kálvária. Eléggé felejthetetlen emlékeink vannak Bárról, igaz még a 70-es évek elejéről.(1973) Később meg úgy adódott,hogy a leszakadni készülő dunaszekcsői partfalra is párszor (f)eljutottam. (tegyem hozzá engedéllyel.)(Írom csak azért,hogy oda ne akarjon feljutni senki sem, bár maga a település szép.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár kálváriája a temető mellett van - bevallom én még sosem jártam ott/illetve a faluban. Különösebben most se néztünk körül, igyekeztünk Mohácsra - nagyon meleg volt, vágytunk a Duna hűvöse közelébe....

      Törlés
  2. Mohács - a napokban érdeklődött egy német a mohácsi babfőző fesztiválról, amit már 2 évtizede minden augusztus első hétvégéjén rendeznek meg. Tudsz róla valami közelebbit? Esetleg részt is vettél már rajta? Érdekelne!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, sajnos semmi közelebbit nem tudok róla, most rákerestem. Be kell valljam, nem vagyok "fesztivál-látogató" - semmilyen helyet nem szeretek, ahol sok ember van.Annyit látok, hogy idén augusztus 5-én lesz. A neten lehet infókat találni róla.

      Törlés
    2. A netes infókat én is megtaláltam és elolvastam, azt gondoltam tudsz valami személyesebb információkkal ellátni. :-)

      Törlés
    3. Sajna semmi többet nem tudok....
      (Csak zárójelben: mohácsi születésű rokonom soha nem említette ezt a fesztivált - gyanítom, régebben ennek nem volt túl nagy jelentősége, a busójárás volt mindig is a fő attrakció. Aztán kellett valami másféle vendégcsalogató, hát "bedobták" ezt is. Egészen meglepődtem, amikor a bab-ügy miatt keresve ráakadtam erre az oldalra:
      https://www.programturizmus.hu/ajanlat-mohacs-programok.html
      Ezek a programok gyanítom, elsősorban az idegenforgalom növelése miatt vannak.)

      Törlés