2017. szeptember 12., kedd

„…Anyám az álmok nem hazudnak…”


Ha újra születnék, a mostani eszemmel, biztos, hogy az álomkutatással foglalkoznék. (Vagy a mohákkal, vagy teheneket nevelnék az Alpokban...Olyan jó elképzeléseim vannak már az esetleges  következő életemre.😀)

Szóval az első témánál maradva: álmok… Nem tudom, miféle különös adottság (annak tekintem, hiszen nem mindenkinek adatott) - én már egészen kicsi gyerekkoromban is sokat álmodtam és sok mindenre emlékeztem felébredésem után. Ez végigkísérte életemet. Néha egészen jól meg lehetett magyarázni bizonyos álmaimat, még csak pszichiáterhez sem kellett fordulnom, hiszen olyan nyilvánvaló üzeneteket közvetítettek. 

Vannak azonban álmok, melyekkel nem tudok mit kezdeni.

Pl. ma éjjel is. Egy ritkás, őserdőben jártam. Biztosan tudtam, hogy ez őserdő, szinte égig érő óriásfákkal. Itt fiatal suhancok büntetésből fakitermeléssel foglalkoztak. (O.K. a TV-ben nemrég láttam, hogy Oroszországba,vagy a világ egyéb, kegyetlenül vad vidékére visznek nevelhetetlen fiatalokat.)

Hogy én is egy nevelő/felügyelő voltam, még ez is rendben van. De mit jelenthet, honnan került be az álmomba  az a feneketlen mélységes (nem is tudom hogy írjam le) gödör ? lyuk ? amit ezek után láttam, melynek szélén kapaszkodtam, melybe belenéztem ugyan, de mégis féltem attól, hogy a morzsalékos talajon, a rézsűs peremen lévő farönkökről le ne csússzon a lábam, mert - tudtam - akkor, vége mindennek. A gödör nem volt sötét, világoszöld-halványbarna árnyalatúnak érzékeltem, belenéztem, az alját nem láttam, csak a szédítő vég-nélküliségét, ami félelmet keltett bennem.

Ajánlom elolvasni hozzá a cikket: http://rtl.hu/nonstop/sziberiaban-ujra-megnyilik-a-pokol-kapuja


Ezzel, erre ébredtem. Hajnali fél 4 volt. Azóta sem megy ki sem az érzés, sem a kép a fejemből, ez egyébként ritkán esik meg, mert azért többnyire elfelejtem napközben az álmokat, hacsak valami miatt tudatosan vissza nem idézem. Lehet,  hogy a félelem miatt lett éles ennyire a kép?  (Amit ide fentebb mellékeltem, NEM az, amit láttam, csak nem találtam jobb képet...)

Elgondolkodtam, hogy mi is lenne, ha valamilyen készülékkel bele lehetne látni a gondolatainkba ? Jó lenne az, vagy rossz ? Nem is tudom…

Ja, és mit jelenthet ? Jelent-e egyáltalán valamit ez az álom ?



 
Nem én lennék, ha nem illeszteném most ide ezt a szép verset:

                       

PETŐFI SÁNDOR: JÖVENDÖLÉS
                       

"Mondád, anyám, hogy álmainkat
Éjente festi égi kéz;
Az álom ablak, melyen által
Lelkünk szeme jövőbe néz.

Anyám, álmodtam én is egyet,
Nem fejtenéd meg, mit jelent?
Szárnyim növének, s átröpűltem
A levegőt, a végtelent."

'Fiacskám, lelkem drága napja,
Napomnak fénye! örvendezz;
Hosszúra nyujtja élted isten,
Álmodnak boldog titka ez.' -

És nőtt a gyermek, lángra lobbant
Meleg keblén az ifjukor,
S a dal malasztos enyh a szívnek,
Midőn hullámzó vére forr.

Lantot ragadt az ifju karja,
Lantjának adta érzetét,
S dalszárnyon a lángérzemények
Madárként szálltak szerteszét.

Égig röpűlt a bűvös ének,
Lehozta a hír csillagát,
És a költőnek, súgarából
Font homlokára koronát.

De méreg a dal édes méze;
S mit a költő a lantnak ad,
Szivének mindenik virága,
Éltéből egy-egy drága nap.

Pokollá lett az érzelemláng,
És ő a lángban martalék;
A földön őt az életfának
Csak egy kis ága tartja még.

Ott fekszik ő halálos ágyon,
Sok szenvedésnek gyermeke,
S hallá, mit a szülő bus ajka
Kínjának hangján rebege:

'Halál, ne vidd el őt karomból,
Ne vidd korán el a fiut;
Soká igérte őt éltetni
Az ég... vagy álmunk is hazud?...'

"Anyám, az álmok nem hazudnak;
Takarjon bár a szemfödél:
Dicső neve költő-fiadnak.
Anyám, soká, örökkön él."

(Kecskemét, 1843. március 5-e előtt)

5 megjegyzés:

  1. Sokszor álmodom van mikor jót vagy szinte hihetetlennek tűnő dolgokat, de volt már hogy én is hasonló félelmetest. Egy időben álmos könyvből próbáltam megfejteni ma már csak visszavezetem magamnak amit éppen álmodtam.Egy időben valakitől hallottam hogy általában arról álmodunk amire napközben gondolunk de valami miatt elfojtjuk azt a gondolatot.Ez szerintem nem igaz mert néha olyan képtelenségek jönnek álmaimban. Ezt a verset nem ismertem nagyon szép, köszi! További szép álmokat kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az álmos-könyveket nem sokra értékelem, inkább én is azt próbálom kideríteni, miféle, a múltban történt eseménnyel lehet összhangban az álmom. És sokszor be tudok "azonosítani" (megérteni) dolgokat, máskor tanácstalanul állok a képek előtt. Honnan jön az ember fejében ennyi fura kép ????

      Törlés
  2. Olvasataim szerint az álmok feldolgozatlan témák, további gondolataink mozgatórugója. Az "értelmes" álmok esetén ezt könnyebb kibogozni, de mi van a "vadabbnál vadabb" álmainkkal? Sokszor álmodunk olyan dolgokat, ami az álomban teljesen természetes, de ébren visszagondolva rá lehetetlen.
    Korábban nagyon sok olyat álmodtam, amire reggel tisztán emlékeztem (van amikor nem emlékszünk másnap a pontos álmunkra, csak az azt okozó érzés rossz vagy jó marad fenn) és szinte egész nap hatása alatt voltam.
    Érdekes, mostanában nem sok álomra emlékszem, ami marad.

    Van egy másik téma, ami engem sokkal inkább érdekel - és megfoghatóbbnak találom - a hipnózis. Ott még inkább tudjuk agyunkat/gondolatainkat inspirálni, kutatni, elemezni. De ez már egy másik, összetettebb téma.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én valami miatt kifejezetten idegenkedem a hipnózistól és a világ minden kincséért se engedném, hogy bárki kísérletezzen velem...
      De álmodni... az más dolog.És néha olyan jókat és szépeket is tud álmodni az ember.Ezzel a témával tudományos szinten szívesen foglalkoznék. Mert oka kell legyen annak, amit álmodunk. S vajon mi lehet az ? Érdekelne....

      Törlés
    2. Én sem engedném, hogy bárki kísérletezzen velem hipnózisban, kizárólag akiben megbízom. Már volt benne részem. Az egészben az a legérdekesebb, hogy tudod mi történik veled, és emlékszel is minden apró részletre. Megvilágosodnak korábbi homályos dolgok, összefüggéseket vélsz fel - megértéshez, letisztuláshoz közelítesz. A dolgot lehet irányítani, kontrollálni, míg az álmainkat mai tudásunk szerint nem.

      Törlés