2017. szeptember 13., szerda

Már sohasem....?


"Életünk legnagyobb része úgy telik el, hogy rosszul cselekszünk, nagy része úgy, hogy semmit sem csinálunk, szinte egész életünk pedig úgy, hogy mást csinálunk, mint amit kellene." (Seneca)  

Nekem pl. most itt kellene valahol heverésznem.... aranyló, őszi, kora-esti napsütésben, szívet-lelket zsongító széna- és fűillatban, talán távoli madárcsicsergés és halkuló tücsökciripelés közepette....

(Zárójelben, költői kérdés: Hát ez, ez a mérhetetlen őszi sóvárgás az "Alpjaim" után már SOHA nem fog elmúlni ? Csak velem együtt ? Tudom, hogy nevetséges vagyok, de leírom: néha szinte fizikai fájdalmat érzek a bennem feszülő hiány miatt. A legjelentéktelenebb kis dologról, ami valamiképp a hegyemmel kapcsolatos, mindjárt egy tucat emlék jut eszembe. Pláne, ha egy filmet látok, még ha nem is kifejezetten a Júlia Alpokról, sőt nem is az Alpokról, csak egyáltalán, hegyekről, ami az "enyémhez" hasonlít.  Ám - szerencsére - a sóvárgás után a második - józan - gondolatom azonnal az, hogy végtelenül hálás vagyok azért, amit megélhettem. És akkor így már elviselhetőbb...) 

 

6 megjegyzés:

  1. Így elviselhetőbb, ahogy írod. Jó az a fotó, tetszik. Rácsodálkoztam erre a szárítási módra, amikor ott jártunk.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először Szlovéniában láttam ilyen széna-szárítási módot. Erre mifelénk inkább a boglya a szokás - már ha egyáltalán... mert én nem is tudom, esznek-e még szénát az állatok ???

      Törlés
  2. Én a Fogarasi-havasok után sóvárogtam így sokáig.....megértelek

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye, ugye van ilyen, hogy ez ember jobban vágyódik egy helyre, mint az éhes ember egy tál levesre...
      És az a különös benne, hogy ez a vágyakozás, teljességgel elérhetetlen cél utáni....(Legalábbis részemről, hiszen tisztában vagyok a lehetőségeimmel és a várható jövőmmel.)
      Az emlék, ami csodássá varázsolja az érzést.

      Törlés
  3. Csodás fotó!
    Ritkán, de akkor nagy örömmel fogom be szemeimmel, ha látom így a szénaboglyákat száradni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nem emlékszem, hogy honnan mentettem le ezt a fotót - olyan régóta őrizgetem - de nem véletlenül. Visszaidéz sok szépséges emléket és lám, néha egy ilyen apróság is elég ahhoz hogy felidézzem életem boldog napjait.

      Törlés