2017. november 2., csütörtök

Hónapsoroló





Én néha annyira elcsodálkozom, hogy miképp jutnak eszembe ezeréves dolgok – „csak úgy  nagyhirtelen” - a semmiből. Tegnap reggel pl. még az ágyamban heverésztem és azon gondolkodtam, hogy "most" volt nyár de már itt a november, akkor meg akár tél is lehet. (Miképp ez be is bizonyosodott, hiszen már esett a hó egyes helyeken még M.o.-on is.)


És mi volt a következő gondolatom ? Hát az öklöm és a hónapsoroló. És persze azonnal a kérdés: tudja-e még ezt egyáltalán valaki, tanítják-e ezt bármelyik kisgyereknek ma még, a csoda-okos kütyük idejében ? Amikor tán lassan már az órát se fogják ismerni, a római számokról már nem is beszélve…. (És hát "kell-e" ezt még tudni ?)
Szóval ez jutott eszembe:


(A képhez kis kiegészítés van alul, barna színnel írva !)


Van akinek így, a kép alapján ismerős ?

Mely hónapok a 30 naposak ?  Hát azok, melyek „gödörben vannak”.

január           31
február          28/29
március         31
április            30
május            31
június            30    
július             31
augusztus      31
szeptember    30
október          31
november      30
december      31

De meg lehet tanulni a „rövid”  (30 napos) hónapok sorát is  egy kis mondóka alapján: "áp-ju-sze-nov" -  ehhez még azt kell tudni, hogy van pluszban egy február is, de az csak 28 vagy 29 napos.

Honnan a tudományom ? Hát a Nagymamámtól – természetesen.

De azt nem tudom lesz-e nekem módom és lenne-e értelme bárkinek is továbbadni ezt a mókás „tudományt”.


És akkor ide jön egy kis magyarázkodás. Nem vagyok még teljesen tütü – látom/tudom, hogy a kéz-fotókon a bal kéz fölé írtam, hogy jobb és fordítva. Merthogy az egész átkozott interneten, egy fél napot átböngészve sem találtam egyetlen olyan ököl-fotót sem, mely fölülről és a kéz-tulajdonos felől lenne fényképezve és aminek alapján jobban, pontosabban  meg tudtam volna mutatni/magyarázni ezt a régimódi hónap-sorolót. (A saját öregasszonykezeim meg már nem igazán mutogatni valók…) Szóval magatok elé téve az öklötöket, a hónapok számolását a bal kézzel kell kezdeni.Ha egyáltalán..........


".......Nevetsz? Hülye vagyok valóban?
De hogy közöljem azt, amit
tudnod kell? Semmi sincs a szóban!..........."
(Kosztolányi)
 

 
Kép: https://www.pymnts.com

4 megjegyzés:

  1. ohh, én kicsi koromban (évszázadokkal ezelőtt :D } Apától úgy tanultam meg melyik hónap a 30 napos, ahogy Te is írtad: áp-ju-sze-nov. Sosem felejtem el, ahogy mondta.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miképp írtam is - ennek ma már nincs túl sok jelentősége, hiszen minden ott van azokban a csodálatos okos-telefonokban.Gyanítom az ilyesmi velünk együtt fog eltűnni.

      Törlés
  2. A kép alapján azonnal tudtam miről van szó. A mai napig így számolom ki hány napot rejt épp a hónap. Nem tanultam meg, minek, hisz ez kéznél van. :-) Így tanította gyerek koromban az anyukám.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A minap a halottak napja kapcsán írtam az eltávozottakra való emlékezésről. Én az effélét is ide sorolom. Apróság ez, de mégis megidéz valakit, hiszen látod, Orsinak is azonnal az Apukája jutott eszébe.

      Törlés