2017. november 27., hétfő

ISS térkép



Nem tudom, kit érdekel még (rajtam kívül és ilyen intenzíven) az „űr” és a rajta történő események, avagy az ISS a benne csücsülő emberekkel – de én nagyon megörültem, amikor ma felfedeztem egy cikkben, hogy hol is lehet kikeresni, mikor repül át felettem (=Pécs fölött) ez a csillogó csoda ? Nagyon sokszor láttam már – mert jó időben szeretem nézni a felettem látható (sajnos nem túl nagy) csillagos eget, s olyan boldog voltam, ha azt a pár pillanatot sikerült kifognom, amikor épp a kertemből láthattam őket.



 



Van egy térkép itt: http://www.heavens-above.com/
ahol az ISS épp aktuális helyzete látható, nyomvonala követhető, de abból elég nehéz volt kikövetkeztetni, hogy mikor repül majd át pontosan felettünk. És mivel 17 ezer mérföldes óránkénti sebességgel  halad pályáján, - az országot ill. felettem a légteret pár perc alatt elhagyja – szóval „annyira” azért nem könnyű az időpontot kitalálni és az űrállomást meglesni.
Most pedig találtam egy csodás ISS láthatósági naptárat, ahol kikereshetők helyszínek, ahonnan az ISS látható és ennek időpontja is. (Azt ugyan nem tudom, hogy miért csak bizonyos helyszínek vannak megjelölve a térképen – de biztos van oka ennek is.)
Pécs itt van:
Kár, hogy elmúltak a meleg nyári esték – biztos többet fogom nézni jövő nyáron ennek az oldalnak a segítségével.



Természetesen két kedvencem fotója NEM maradhat ki egy ilyen  anyagból 😊  : 

Chris Hadfield

Luca Parmitano


 

           

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése