2018. január 6., szombat

2000 éves krimi



A Tv ide-oda kapcsolgatása közben már csak pár pillanatra láttam ezt az arcot:
 


és azonnal tudtam, hogy olvastam már erről. Meg is próbáltam  rákeresni a neten, ami gyors eredményt hozott.

Nem mondanám, hogy maga a sztori (=fiatalember kivégzése és mocsárba dobása) valami lélekemelő esemény lehetett, de ami elgondolkoztatott, hogy a wikiben azt olvastam: 2000 éve történhetett az „esemény”.  (https://hu.wikipedia.org/wiki/Tollundi_f%C3%A9rfi) Régebben is láttam már filmet e témában és tudom, hogy több helyen találtak hasonlót és a magyarázatát is tudják a konzerválódásnak.

Tulajdonképpen a mocsarak vízének savassága, a hideg és az oxigénhiány együttes hatására a bőr kicserződik, megkeményedik; a huminsavak gyakran kioldják a meszet a csontokból, a haj jellegzetes vörösesbarnára színeződik.
A különösen jó állapotban fennmaradt emberi leletek az antropológia számára felbecsülhetetlen értékűek.
Ha valakit érdekelne ez a téma, itt sok érdekességet olvashat:

A természet is, de az ember is produkált különös dolgokat, néha akarva, néha akaratlanul megőrződtek hosszú évszázadokon, vagy még tovább is bizonyos dolgok (emberek, állatok), melyeket ma csak csodálkozva nézhetünk.

Nem mindenből lesz „isȧ, por ës homou”.


9 megjegyzés:

  1. Ámulatos, valóban. Én voltam múmia kiállításon. Ott is.... Keress rá Lourdes múmiájára. Az ugyan vékony viasszal bevon, de profi munka.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan ez a kislány jutott nekem is eszembe! Hihetetlen szép ennyi idő után is. Valóban ezt a tartósítást ember idézte elő, de a mocsári mumifikálás eredménye számomra elképesztő!

      Törlés
    2. Amit az ember képes "varázsolni" egy halottal (értsd mumifikálás) az egy dolog. De hogy beleesik valaki a mocsárba és ezerévekig megmarad - hát az szerintem elég különös.

      Törlés
  2. Minket már nem kell mumifikálni, a beszedett sok gyógyszer konzervál.Amúgy ez döbbenetes és öröm is egyben, a tudománynak. Öröm? Haszon?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy mumifikál is a sok gyógyszer - nem tudom. De hogy előbb küld a másvilágra, mintha nem szedné az ember - nekem sokszor van ilyen érzésem...

      Törlés
  3. A kutya évre egyáltalán nem jellemző amiket leírtál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem én találtam ki, innen másoltam:
      http://officina.hu/erdekessegek/164-kinai-horoszkop-2018-kutya-eve-2018

      Törlés
  4. Fantasztikus! Én is olvastam ilyenekről. Azt hiszem 2000 év múlva már csak az isa por és homu marad...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ...belőlünk :-)
      Hacsak nem esünk bele valamelyik ír mocsárba :-)

      Törlés