2018. január 12., péntek

"Van egy ország, ahol álmomban jártam:Magyarország…"


Egy millió Euróban, vagy bármi másban fogadok, hogy ilyen a kerek világon nincs több. Kimásolom hátha holnapra „törlődik”…..:
        
"Zseniális húzással lett pályázati pénzből buszmegállója Nyugotszenterzsébetnek: míg utóbbira nem, előbbire pályázni lehetett, és egy ügyes tervezés után meg is született a hibrid épület.  Minderről az RTL Klub számolt be szerda esti híradójában. A riportból kiderült, a településnek szüksége volt egy új buszmegállóra.

Amint azt a csatorna munkatársának egy helyi képviselő elmondta, sok óvodás, kisiskolás van a településen, és a falu elejétől kellett gyalogolniuk egy buszmegállóig. Ezt akarták kiküszöbölni azzal, hogy egy új megállót építenek, de arra nem volt pénze a településnek, és pályázni sem lehetett rá, kreatív kiállító építésére viszont igen.

A polgármester rájött, hogyan aknázhatná ki ezt a lehetőséget, így elkészült a kiállító-buszmegálló terve, ami nyert is a pályázaton, végeredményként pedig elkészült a rendhagyó épület:"







Figyelemmel fogom kísérni az ügyet – nem tartom lehetetlennek, hogy
1 Lebontatják
2 Megbüntetik, börtönbe zárják a polgármester
3 Elveszti állását a tv riportere
4 Meghekkelik a blogomat.


Mert ez az ország Magyarország.

13 megjegyzés:

  1. Talán Banánkirályságot akartál írni ország helyett?

    VálaszTörlés
  2. Nem kellene ilyen sötétnek látni a jövőt ! Erősen kétlem, hogy az általad felsoroltak (4 pontban) bekövetkeznének. Sajnos,(vagy szerencsére) másnak még nem jutott eszébe,hogy pl. mennyire alkalmas migránsok megfigyelésére is ! Ami sajnálatosabb : (ha jól értettem a riportból) a buszmegálló engedélyeztetése kb. 500 ezer Ft lett volna ( nem volt rá pénzük ) - ez,ami elkészült kb. ugyanannyi ? ( pályázati pénz) (2)Az utóbbi idők riportjait (híreit) bizonyára te nem ismered,- pl. vadászház (vagy mi ) építése és a polg.mester költözött be,- vagy egy másik aki még a tv-t is önkormányzati pénzből vette és vitette haza...és ne soroljam. ( De mindezek már más történetek.) :-(
    Ki ne feledjem : a legtöbb esetben az a válasz : "minden szabályszerű volt,legfeljebb nem etikus" (Erre sem hoznék én n+1 példát,- pedig lenne.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mit tegyünk...Ez az ország Magyarország.
      Nincs menekvés...hacsak nem keresel más hazát.(akarom mondani lakóhelyet)

      Törlés
  3. Hogy miért írnak "kiállítóról" kilátó helyett,érthetetlen.Fogalomzavar.
    Talán,ha előbb megtanulnának magyarul...tudnám díjazni.
    Anci

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez csak "elgépelés" Nem olvasol netes újságokat ? Ez egy egészen finom kis hiba, tele vannak durva helyesírási hibával ezek a cikkek. Valószínű csak azt a hibát javítják, amit a helyesírás-ellenőrzőjük jelez. Az értelemzavaró (mint ez is) hibákhoz több kell, mint egy gép ellenőrzés.
      Mondjuk az anyanyelv ismerete.

      Törlés
  4. 261 lakosú település önkormányzata mennyi pénzből gazdálkodhat?
    Én inkább attól tartott, hogy valaki arra való hivatkozással, hogy nem szabályos a megálló, megszünteti. Próbáltam a Google mapson nézelődni, és belőni, hol is lehet ez a építmény. Amennyiben jól találtam el, akkor akárhogy is csinálták, mindenképpen jól csinálták, mert a gyerekek életét igencsak megkönnyítették. Egyébként praktikus és még szép is.
    PZs

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ...A normális emberek véleménye szerint igen, praktikus és szép.
      Na de biztos, hogy ebben az országban mindenki normális ?
      Aki, mondjuk eldöntheti, hogy maradjon, vagy tűnjön el a kilátó ?

      Törlés
  5. Mikor a közösségi oldalon először láttam ezt a bejegyzést azt hittem vicc. Aztán csak egy szó jutott eszembe, szégyen. Szégyen, hogy ilyen eszközökhöz kell folyamodni egy értelmes és hasznos dolog létrehozásához ellenben a kevésbé fontos és értékes dolgokkal. :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudod, erre meséltem a példát, amikor egy versenyen könyvet adtunk jutalomnak, de a jegyzéken ajándékot kellett felírni (vagy fordítva, de ez már lényegtelen) , mert ha nem úgy írtuk a revizorok belekötöttek. Nem ma történt, de a világ nem változott ezek szerint. Miért is változott volna?

      Törlés
    2. Nem tudok sajnos mást mondani, csak újra azt, hogy EZ Magyarország...És biztos vannak igazán dicsekvésre méltó dolgok is, de valahogy idővel kiderül, hogy az ehhez hasonló történetekből van több....

      Törlés
  6. Kavics! Végre egy értelmes hozzászólás. Nem kötözködik, és nem is hibát keres, nem minden más lényegtelen dolog jut eszébe, hanem kimondja azt amiről valójában szó van, és tényleg ahhoz szól hozzá. Az ilyen hozzászólásoknak van értelme, bizonyára a blog írója is ilyet várna szép számmal...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én örülök minden hozzászólásnak, egyszer már ezt elmondtam neked.

      Törlés